A magyar társadalom miért néz félre, ha erőszakról van szó?
„Az áldozatok szerint nyílt titok volt, hogy a tizenéves lányokat a végsőkig manipulálta, majd testileg kihasználta őket. Szerintük több fiatal lányt is megerőszakolhatott az edző, aki két vármegyében is oktatott gyerekeket. Az egykori bántalmazott tanítványok azt mondták, a férfi egy életre megnyomorította őket” – írja az Index annak a jászberényi karateedzőnek a kapcsán, akit véletlenül rögzített a Szolnoki Városüzemeltetés kamerája, miközben brutálisan felrúgott egy felügyeletére bízott kisfiút a nyári táborban.
A cikkben olyan áldozatok szólalnak meg, akiket 10-20 évvel ezelőtt bántalmazott az edző, élettársak, tanítványok számolnak be – most hirtelen „egymás szavába vágva” – a férfi erőszakosságáról.
Engem pedig nem hagy nyugodni a kérdés, hogy mi történt volna, ha ez a felvétel nem készül el és nem kerül napvilágra? Másképpen: vajon akkor is nyilvánosságra került volna az eset, ha történetesen nincsen kamera abban a kalandparkban?
Miért nézünk félre?
A karateedző esete a jéghegy csúcsa, és a közösség hallgatólagos beleegyezése tekintetében még csak nem is egyedi. Akár a közelmúltból is hozhatóak olyan példák, amikor kiderült, hogy a környezet bizony nagyon is tisztában volt azzal, mi folyt a „szemük előtt” – nyílt titok volt, mondták. A konszenzuális társadalmi félrenézés a közös pont a számtalan, különféle abúzusban, legyen az családon belüli erőszak, iskolai vagy gyermekotthoni.
Bite Zsolt esetében az intézmény vezetése szintén pontosan tudta, milyen üzelmeket folytat a magát efebofilként definiáló, valójában szimpla homoszexuális pedofil pedagógia asszisztens, mégsem tettek semmit az ügy kirobbanásáig.
Az albertirsai gyilkosságnál hasonlóképp voltak ismeretek, de egy harminchárom éves anya és a két és fél éves kislánya annak ellenére vesztette életét, hogy a rendszeres bántalmazásról tudtak a szomszédok és tudtak a rokonok – de még a helyi polgárőrség is.
Ez nem politikai kérdés, hanem társadalmi
Addig semmi sem változik, amíg elnézed a fiadnak, a barátodnak, az ismerősödnek, hogy sorra veri a nőit, amíg leribancozod a lányt, aki meghúzza a határait, és amíg az asztalodhoz ülteted, aki bántott másokat.
Addig semmi sem változik, amíg a közöny uralkodik, és az erőszak csak akkor zavar, ha épp téged ütnek.
Addig semmi sem változik, amíg a társadalom számos esetben az áldozatot hibáztatja. Hogy miért maradt, miért nem tett ezt vagy azt másképp.
A politika abban tud segíteni, hogy jobban éljünk, abban nem, hogy szebben is. Az rajtunk múlik.
Ideje felszámolni a nyílt titkokat!
Kiemelt kép: Képernyőfotó
