Puzsér és a többi Tökmag Jankó egyszerűen képtelen felfogni, hogy mi nem oroszbarátok vagy oroszellenesek vagyunk – hanem magyar szuverenisták. Ungváry Zsolt írása.
Képzeljünk el egy helyet, ami távol esik a világ zajától, így a hírek késve érnek el oda. A falu lakossága abban a szilárd meggyőződésben él, hogy a Nap kering a Föld körül, ami teljesen nyilvánvaló, hiszen ha felnézünk az égre, látjuk is, amint végigjárja útját; különben is azt mondjuk, hogy felkel a Nap, meg lenyugszik, nem pedig azt, hogy kiforog a Föld. De akad valaki, aki szerint ez éppen fordítva van – ám a többség ezért lehülyézi, kiközösíti, elkönyveli bolond, furcsa alaknak.
(Vannak persze néhányan, akik olvastak ezt-azt, és sejtik is, hogy emberünknek igaza van, de ki merne ujjat húzni a mainstreammel?)
Aztán szép lassan beszivárognak a közösségbe Kopernikusz, Kepler, Galilei tanai, és idővel mindenki rádöbben, hogy valóban a Föld kering a Nap körül.
Az eddig lapítók lesznek a leghangosabb heliocentrikusok, viszont eredeti, megbélyegzett hősünk továbbra is az a zűrös, összeférhetetlen, zavaros elképzelésekkel teli figura marad, a tipikus fekete bárány, akiről az a közvélekedés, hogy mindig baj van vele.
Valami ilyesmit élhet át Orbán Viktor is, akinek szinte minden lényeges kérdésben igaza lett idehaza éppen úgy, mint a nemzetközi színtéren.
Elismerve persze az ő politikai éleslátását, remek taktikai érzékét, valójában a dolog nagyon egyszerű: függetleníteni tudja magát a nagyokosok megfellebbezhetetlen és minden támogató eszközt (pénzt, tömegtájékoztatást, fegyvereket) maguk mögött tudó álvalóságától, és a nyilvánvaló igazságot követi racionálisan, bízva az értelem és józanság győzelmében.
Így a rendszerváltást eláruló pszeudokommunista SZDSZ-szel való szakítástól eljutva az „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz” Robert Schuman-i gondolatáig.
(Ami akkor is benne foglaltatik az EU alapító atyáinak motivációiban, ha ez szó szerint talán nem hangzott el.)
Könnyű volt felismerni azt is, hogy a születések számának drasztikus európai visszaesése és at eltérő vallású, kultúrájú, etnikumú afrikai és ázsiai emberek tömeges migrációja rövid időn belül súlyos konfliktusokhoz fog vezetni – a terrorizmus fokozódásától a városokban kialakuló no-go zónákon át a hagyományos életforma vagy a közbiztonság megszűnéséig. Ugyanez igaz a válság idején az extraprofitot bezsebelő multicégek különadóval sújtására, a családtámogatási rendszerre vagy a háború kérdésében elfoglalt álláspontra.
Nyilvánvaló, hogy nem a kisemberek további megszorítása, a migráció fokozása vagy a frontok kiszélesítése az üdvös, népszerű és kívánatos megoldás.
Ennek kimondása azonban a „geocentrikus” nézetek megkérdőjelezhetetlensége miatt a kiközösítés, a megbélyegzés veszélyével jár. Ahogyan meg is történt, és hiába feslenek fel a hazugság szövetei itt is, ott is, Kopernikusz továbbra is indexen van.
Persze, a nagyok közül is kezdenek néhányan átállni, a felismerést sokszor saját érdemnek tulajdonítva, és még mindig csak lájtosan. Idehaza pedig ahelyett, hogy büszkén hirdetnénk, hogy van egy Galileink, tökmagjankók még lesajnálóan beszélnek is az eredményekről.
Sok alak ugyanis abból él, hogy saját teljesítmény híján másokét becsmérli.
Mostanában szerencsére többször is rajta lehet őket kapni, mert az internet nem felejt. Például Puzsér Róbert, aki nem is oly régen, teljesen felesleges trágárságok közepette elmagyarázta, mennyire esélytelen a lúzer Orbán próbálkozása egy nagy frakció alapítására, amibe esetleg felveszik az AfD-t, de komoly párt úgysem csatlakozik, és egyébként sem lesz semmi az egészből,
végképp nem harmadik legnagyobb frakció… Közben egy kis oroszozás, mert most ez az intellektuális leegyszerűsítés hívószava.
Vannak építő emberek és vannak rombolók. Puzsér tipikusan egy ilyen romboló, mindenben és mindenkiben a támadhatót keresi, életműve az alkotás helyett mások gyalázásából áll össze. Azt pedig nem képes felfogni, hogy mi nem oroszbarátok vagy oroszellenesek vagyunk, hanem magyar szuverenisták.
Régen gyűlöltük a ruszkikat, ápoltuk ’56 emlékét, szidtuk-gúnyoltuk őket, amennyire lehetett (osztályban, baráti társaságban), kimentünk március 15-én (én például 1983 és ’87 között, amikor ennek még tétje volt) az illegális tüntetésekre, beszólogattunk az orosztanárnak, aki történetesen a Népszabadság későbbi főszerkesztőjének felesége volt. Mára azonban változott a helyzet.
Ma a magyar szuverenitásra nem az oroszok jelentik a legnagyobb veszélyt.
Mi, Puzsérral ellentétben, nem egy konkrét népet gyűlölünk, hanem az aktuális elnyomóinkat.
És igen, ha ne adj’ Isten az ukránok (vagyis az USA, vagyis szuverenitásunk fő ellenségei, a liberál-globalisták) nyernek, azzal nagyon rosszul fogunk járni.
A másik közkedvelt mantra, az elszigetelődő miniszterelnökünkről szóló cikkek mellé pedig ezentúl csak odatesszük illusztrációnak az alábbi képek közül tetszőlegesen, ízlés szerint bármelyiket: Orbán Zelenszkijjel; Orbán és Putyin tárgyalása; Orbán kezet fog Trumppal; az olasz miniszterelnök Orbánt hallgatja; Orbán és a kínai elnök; Orbán felveszi frissen alapított frakciójába a legnagyobb francia pártot.
Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Donald Trump találkozója a korábbi amerikai elnök, republikánus elnökjelölt floridai rezidenciáján, Mar-a-Lagóban
Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
