Vége az olimpiának, és annak az illúziónak is, hogy minden rendben van Franciaországban.

Vasárnap véget ért az olimpia és a versenyek alatt leginkább a francia sportsikerekkel foglalkozó Emmanuel Macron elnök kénytelen a figyelmét a saját maga által okozott politikai krízisre irányítani – írja az Euractiv.

A brüsszeli lap szerint egyre sürgetőbbé válik az állami kiadások csökkentésének a kérdése, amely szavazói haragot válthat ki.

„Most fel kell ébrednünk ebből a gyönyörű álomból” – nyilatkozta az Euractivnak egy francia nyugdíjas a szurkolói zónában. „Szomorú, hogy vissza kell térnünk a napi rutinhoz, kormány nélkül, a parlamenti veszekedésekkel, mikor a játékok alatt minden az örömről szólt.”

Franciaország úgy vágott neki az olimpiának, hogy az előrehozott választás után nem sikerült kormányt alakítani. Macron elhalasztotta az új miniszterelnök kinevezését arra hivatkozva, hogy majd az olimpia után meghozza a döntést. A választásokon diadalmaskodó baloldali koalíció egyelőre nem tudott előállni olyan jelölttel, akit az elnök megfelelőnek talált volna.

A játékok kezdetén a vasúti és távközlési célpontok elleni titokzatos szabotázs baljós előjelnek tűnt, de ezt követően az esemény további biztonsági riadalmak nélkül zajlott.

Macron eddig egyszerűn nem foglalkozott a baloldali szövetség által kiválasztott miniszterelnök-jelölttel.

A negyvenegy esztendős Lucie Castets egy viszonylag ismeretlen politikus. Macron várhatóan nem fogja kinevezni Castets-t, mivel olyan jelöltre van szüksége, aki túlélne egy bizalmatlansági szavazást. Az elnök várhatóan egy centristát fog kinevezni.

„Olyan személyre van szükségünk, aki képes a közép, a jobb és a baloldal felé is szólni” – mondta a lapnak egy Macronhoz közeli forrás. Az Euractivnak nyilatkozó személy szerint az egyik lehetséges opció Xavier Bertrand, aki Jacques Chirac alatt volt miniszter.

Bárkit is nevezzen ki Macron, nehéz feladat vár rá, hiszen a 2025-ös költségvetés parlamenti jóváhagyása lesz a legfontosabb feladata egy olyan időszakban, amikor az Európai Bizottság és a kötvénypiacok is nyomást gyakorolnak Franciaországra, hogy csökkentse a költségvetési hiányt.

„Ha Macron megpróbál valamiféle jobboldali kormányt kinevezni, akkor nem lesz költségvetés” – mondta Eric Coquerel, a parlament pénzügyi bizottságának baloldali vezetője. Hasonló ellenállásra számíthat a jobboldalon.

Mandiner.hu

Borítókép: Emmanuel Macron francia elnök 
Forrás: MTI/EPA/AFP pool/John Thys