Az az igazi keresztény, aki augusztus 20-án mise helyett elmondja, hogy Szent István egy Magyar Péter vezette országról álmodott? Francesca Rivafinoli írása.

Isten látja lelkemet, nem akartam én magyarpéterezni, egy egész oldalt írtam már épp teljesen másról – de akkor érkezett a Felszólítás.

Idézem:

„Várjuk a keresztény, családbarát kormány és a propagandájuk állásfoglalását”, mármint Győrffy Balázs ügyében.

Márpedig gyanítom, hogy az ártalmatlan kérdésekkel tájékozódni próbáló, ámde kihajított indexes riporterhez hasonlóan bőven kimerítem a Magyar Péter-i értelemben vett propagandista fogalmát – mert aki az augusztus 20-i népünnepély idején is szanaszét szpemmeli az internetet ide-oda másolgatott hergeléssel, 15 milliárdosnak nevezve a valójában fejenként 197 forintba fájó fény- és tűzijátékot, az felelős politikus, aki viszont nulla Facebook-követővel időről időre az épp most olvasotthoz hasonló, a befogadhatatlanság határát súroló körmondatokban bátorkodik kifejteni saját kis konzervatív véleményét, az fizetett propagandista –, ezért nem váratnám tovább a kérdezőt, hanem már érkeznek is szerény meglátásaim.

Nőbántalmazás miatt távozik a Fideszből a párt nemrég megválasztott EP-képviselője

Egy. Aki 11 óra 9 perckor kitesz egy „Várjuk a keresztény, családbarát kormány állásfoglalását” tartalmú posztot, noha 11 óra 4 perckor már a Mandineren is kint volt a kormánypárt egyértelmű közleményének szövege,

az sajnos halálkufárként viselkedik: nem az állásfoglalásra kíváncsi, hiszen azt már rég olvasta, hanem hamis látszatot keltve, fáziskéséssel megpróbál kifacsarni magának az ügyből néhány elismerő lájkot.

Az, hogy a posztja alatti kommentszekcióban ráadásul vígan ott burjánzik a legócskább suttogó propaganda arról, hogy még melyik politikus ütött meg nőt és hányszor, az már csak úgymond járulékos „nyereség”, szigorúan keresztény-családbarát szellemben.

Kettő.

Negyvenes családapa ne alkoholizáljon mindenféle drága szórakozóhelyeken, pláne hétköznap este, de egyébként se.

Igen szomorú, ha valaki Nemesgörzsönyből indulva a politikusi karrierjének tizennegyedik évére olyannyira elveszti a fejét, hogy nem bír időben és józanul mérlegelni – szomorú pedig azért is, mert számos más kollégája mellett Cser-Palkovics András a példája annak, hogy simán lehet a hosszú hatalomgyakorlást jól is csinálni. Győrffy Balázs ma már semmiféle pozíciót nem tölt be, míg Cser-Palkovics András a maga újabb 74,11 százalékos felhatalmazásával szilárdan ül a nyeregben – ez például egy elég határozott állásfoglalás.

Több bulvármentes, a szabadidejét olvasással és sportmérkőzések látogatásával töltő józan konzervatívot és kevesebb agresszív hajlamú, énközpontú partiarcot a politikába, én azt mondom.

Három. A „keresztény, családbarát” ember sok mindenről ismerszik meg, de arról biztosan nem, hogy egy „Elbuktam” kezdetű nyilatkozattal a közéletből távozó családapa tettén lovagolna, akár évekig.

Menj, de többé ne vétkezz – valami ilyesmi hozzáállás az elvárható, és jelen állás szerint politikusként vétkezni már nem is fog az illető.

Segítse meg őt az Isten abban, hogy magánemberként is kimásszon ebből a mélységből.

Ezzel szemben a legtipikusabb farizeusi viselkedésmód lenne, ha valaki most a maga elbagatellizált bűnlajstromával kiállna, és önelégülten csámcsogna egy református ember lecsúszásán. Amikor például Jakab Péter megjelenik Magyar Péter The Man vonatkozó posztja alatt, és a kollektív bűnösség elvét követve a maga Jakab Péter-i minőségében nevezi a Fidesz politikusait en bloc nő- és gyermekszomorítónak, abban van valami émelyítően gusztustalan. Aki ehelyett inkább mélyen hallgat, az máris bizonyosan keresztényibb.

És végül: négy.

Az egy igen gyakori és súlyos félreértés, hogy aki kereszténynek vallja magát, az nem követhet el vállalhatatlan tetteket, és fordítva: hogy aki vállalhatatlan tettet követ el, az nem is volt soha keresztény.

Ideális esetben persze a hívő ember életének minden napján kanonizálatlan szentként jár-kel a világban, ez azonban ritka, mint a szeplőtelen fogantatás – még maga Jézus Krisztus se tudott ilyenből tizenkettőt maga köré gyűjteni.

Vannak persze bizonyos tényezők, amelyek némileg segíthetik a hitben való erősödést és a kísértéseknek való ellenállást, illetve az azokból való felállást, az egyén és a társadalom szintjén egyaránt. Szent István napján például minden felelős keresztény dönthet, hogy részt vesz-e a hagyományos ünnepi misén és körmeneten (illetve körmenetpótló imaórán),

és ott megszívleli-e Szent Pál intelmét a kicsapongásról és a romlásba döntő pogány életformáról, valamint Jézus Krisztus szavait a sziklára és a homokra épített ház eltérő sorsáról;

elgondolkodik-e a román érsek prédikációján, amelyben magyarul kéri Isten áldását a magyarokra; illetve együtt énekli-e a téren az agyontetovált, telepiercingezett csajszival és a hőségben is szigorúan ünnepi öltönyös férfival, hogy „hadd legyünk mi is tiszták, hősök, szentek, hazánkat így mentsd meg”, ahogy az egy bő ezeréves keresztény nemzet tagjaihoz illik – vagy inkább rászervez az egészre egy politikai kortesbeszédet.

Holmi hálaadó-könyörgő mise helyett profán ellenszeánszon utalva rá,

hogy Szent István egy Magyar Péter vezette országról álmodott:

a jó vezető ugyanis, míg a Szent István bazilikában épp felhangzik az „engesztelődjetek ki szívből egymással”, skandáltat egy kis ünnepi „mocskos Fidesz”-t, földi mennyországot ígérvén híveinek, ahol – szemben a mai helyzettel, amikor „nem érezzük magunkat sem teljesen szabadnak, sem tökéletesen boldognak” – nyilván elöntene mindenkit a valamennyi kötöttségtől mentes, felhőtlen, tökéletes, éteri boldogság.

Aztán hogy valóban tisztább és szentebb lenne-e a közélet, ha az igazikonzervatív/bezzegkeresztény tiszás és a kultúrkeresztény fideszes egyaránt rá-, illetve visszaszokna arra, hogy ne csak a tűzijáték idején irányuljon figyelme az égiekre, valamint ha a pártok mindenkori férfi képviselői az esti programjuk megválasztásakor rutinszerűen lefuttatnának magukban egy „István, te mit tennél?” típusú ellenőrző kérdést, azt egyelőre nem tudhatjuk. De sokat valószínűleg nem veszthetnénk azzal, ha végre mindenki tenne egy próbát.

Mandiner

Kiemelt kép: Magyar Péter/Facebook