Hat évvel ezelőtt, 2018. augusztus végén írtam ezt a három rövid kis történetet az akkor még menekülteknek nevezett migránsok másfajta kultúrájáról. Mi lett Németországból? – kérdezik kétségbeesetten a kommentelők. Tényleg, mi lett? 

Hat évvel ezelőtt, 2018. augusztus végén írtam ezt a három rövid kis történetet az akkor még menekülteknek nevezett migránsok másfajta kultúrájáról. A három történetben sok közös vonás van, a helyi lakosok és a beköltözöttek közötti apró konfliktusok, ezeknek a konfliktusoknak sajátos megoldása, a késes kultúra és természetesen a befogadásra érzékenyített német nép reakciója. Kár, hogy csak sporadikusan foglalkoztam a témával, mert mára vaskos könyv kerekedett volna belőle.

Burgwedel (Niedersachsen): A mintamenekült

Vivien szőke, átlagosan csinos, huszonéves német lány, nem öltözködik és nem viselkedik kirívóan. Vivien eladó egy észak-németországi szupermarketben. Azon a napon a pénztárban ült, és előírásos udvariassággal, de rendre utasított két vékonydongájú kamaszt. A fiúk sértve érezték magukat, talán mert egy nő így beszélt velük. Megjegyzéseket tettek, de végül odébbálltak.

Vivien el is felejtette volna a történteket, de munka után az utcán ismét szembetalálkozott velük, a két fiú családi erősítést hozott egyikük bátyja személyében. A három srác körbeállta a lányt és barátját, dulakodni kezdtek, majd egyikük kést rántott. Nem kis svájci bicska volt nála, olyan nekem is van, sőt még női szalonnázó bicskám is, amelyet tényleg csak szalonnázásra használok. A fiú késével biztos, hogy még sosem ettek disznóból készített szalonnát, ez egy emberélet kioltására is alkalmas, tízcentis pengéjű kés volt. A szúrás Vivient érte, és csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg az életét. Jó éles kis kés lehetett, mert negyven centiméteres vágást ejtett az áldozaton, a mellkastól az alhasig felszakította a testét, bordákat vágott át, több belső szervet sértett fel.

Nevezzük nevén az elkövetőt! Azaz csak keresztnevén, merthogy még kiskorú, mindössze 17 éves: Abdullah A. Családjával 2013-ban gyerekként érkezett Szíriából Németországba, és mintamigránsnak – pardon, mintamenekültnek – számít: jó magaviseletű, iskolába jár, csakúgy, mint öccse és unokatestvére. Gyerekként könnyű más kultúrába integrálódni és ott szocializálódni – ha a család akarja. De ha a család ragaszkodik a kulturális-vallási identitás megőrzéséhez, akkor azt meg kell őrizni! Abdullahot ebben a szellemben nevelték otthon, így nemcsak németországi mintamenekült, hanem tisztelettudó és szófogadó muszlim fiatal lett belőle. Nem is érti, miért tartóztatták le, miért folyik ellene szándékos emberölés vádjával eljárás, hiszen ő csak azt tette, amire tanították: a konfliktusokat késsel lehet megoldani. Ő csak azt tette, amit vallása előír: ha megsértenek, ránts kést, ha nagy a sértés, akár ölhetsz is. „A mi kultúránkban szabad ölni” – mondta magabiztosan a zárt tárgyaláson.

A bűncselekmény bírósági szakasza a múlt héten kezdődött Hannoverben, szeptember közepére várható ítélet. Amúgy az eset Észak-Németországban nagy port nem kavart, ott erős a német állampolgári fegyelem.

Offenburg (Baden-Württenberg): A türelmetlen beteg

A konfliktuskezelés eszköze újabban a jó pengéjű kés, látjuk, halljuk eleget. Augusztus közepén Offenburgban egy háziorvosi praxisba rontott be egy szomáliai menedékkérő, és eddig ismeretlen okból leszúrta az orvost, a nővéren pedig életveszélyes sebet ejtett. Az orvos – megrögzött altruista – többnyire idős, szegény betegeket és sok menekültet gyógyított. A tettes is betege volt, hamar elfogták, vizsgálati fogságban van.

A menekülteket segítő helyi szervezet (Flüchtlingshilfe Rebland) az eset után egy héttel csendes megemlékezést tartott a praxis előtt. Részvétüket kívánták kifejezni, és a helyi menekülteknek is lehetőséget adni ugyanerre, hiszen a megölt doktor az ő orvosuk is volt. A karitatív szervezet igyekezett politikamentes gyászmenetet hirdetni, de mi Virág elvtárstól rég tudjuk, ez lehetetlen, mert „ma már minden politika”. A gyászmenet a szervezők szándéka szerint egyúttal csendes tiltakozás is volt a szélsőjobboldal ellen, akik „ezt a bűncselekményt biztosan a saját politikai céljaikra próbálják majd fordítani”. Szélsőjobb alatt a Bundestag második legnagyobb pártjának, az AfD-nek a híveit értik, bár ettől a mérsékeltek igencsak óvnak. Nem lenne szerencsés ugyanis tízmillió német választópolgárt és szimpatizánsok további millióit szélsőjobbosnak bélyegezni, csak mert németként a saját hazájukban németek szeretnének maradni.

Az offenburgi megemlékezés múlt szerdán még békésen zajlott, virágot vittek a rendelő elé, gyertyát gyújtottak, a szomszédasszony Bachot csellózott. A résztvevők egy része magában biztos a kormány elhibázott menekültpolitikáját okolta a történtekért. A helyi AfD-s politikus lemondásra szólította fel a helyi polgármester asszonyt, aki jó keresztény módjára a városba a világ összes migránsát befogadná. Ebben sincs semmi különös, egy ellenzéki politikusnak mindenért a kormányzó pártot kell felelőssé tennie, így van ez nálunk is.

Chemnitz (Sachsen): A kiutasított oltalmazott

Az offenburgi eset sem került be az országos médiába, a helyiek tudják csak, mert előttük nem lehetett elhallgatni. És elhallgatták volna a chemnitzi ügyet is, ha az is csak békés megemlékezés marad. Mert a város 875. évi fennállásának ünnepén megint előkerült a kés, halálos sebet ejtve egy 35 éves német férfin, megsebesítve még két társát. Két elkövetőt tartóztattak le, egy szír és egy iraki menedékkérőt. Utóbbiról kiderült, hogy már régen Bulgáriában lenne a helye, hiszen ott regisztrált először, még 2015-ben. Menedékkérelmét 2016-ban elutasították, valami csoda folytán mégis oltalmazotti státuszt kapott. Hogy mitől kellett oltalmazni, nem tudni, talán, hogy ne kerüljön többet börtönbe. Merthogy hatszor volt már elítélve, hol ezért, hol azért, volt benne drog meg erőszak meg egyéb büntetendő, ki is utasították, aztán mégis itt van a kiskésével. Személye azért került nyilvánosságra, mert az elfogatóparancsot egy chemnitzi hivatalnok lefényképezte, felkerült a Facebookra, és a hálótisztogató cenzúra nem tudta elég gyorsan eltávolítani. „Azt akartam, hogy az igazság nyilvánosságra kerüljön!” – mondta a jogászhivatalnok. Őt az állásából távolították el gyorsan.

A késelés híre gyorsan terjedt a városban, először spontán, majd bejelentett tüntetéssel üzentek a politikának, hogy elég volt. A rendőrség nem tudta kezelni a helyzetet, a tömeg a focivébéről megmaradt német zászlókat lengette, „mi vagyunk a nép” – skandálták. Ezzel rögtön be is bizonyították, hogy szélsőjobbosok, mert ez állítólag a szélsőjobb szlogenje. A tüntetéseken résztvevők nagy része amúgy békés chemnitzi polgár volt, akiknek elegük van az elhibázott menekültpolitika következményeiből. Ha csak ők tüntetnének, akkor nem lenne balhé, nem lehetne az egészet a jobboldali populistákra (AfD) fogni, akik rasszisták, veszélyeztetik a társadalmi békét, ezért valakik odaszervezték a huligánokat, ők tényleg erőszakos jobbosok. És természetesen az antifasizmus szellemében megjelentek balhés, verekedő, maszkos megélhetési tüntetőikkel az antifások. Ha ők összeugranak, elszabadulnak az indulatok: szélsőséges jelszavak, náci karlengetés, hajtóvadászat, lincshangulat, rendőrsorfal könnygázzal, vízágyúval, ismerős a recept. A képek bejárták a világot: Németország újra náci lett! A dolog pikantériája, hogy mindez az óriási Marx-szobor előtt zajlik öt napja.

Mi lett Németországból? – kérdezik kétségbeesetten a kommentelők. Tényleg, mi lett? 2017-ben a bevándorlók 95 148 erőszakos bűncselekményt követtek el. Ezek közül 39 096 esetben német volt az áldozat. Azaz naponta száz német sérelmére követnek el a bevándorlók valamilyen bűncselekményt. Csoda, ha sokaknál betelt a pohár, és oda a Willkommenskultur eufóriája? A kormányzat a szélsőjobboldalnak nevezettek elleni fellépésben elkötelezett. Mi lenne, ha a kormányzat végre a bűncselekményt elkövető migránsok következetes kiutasításában lenne elkötelezett? Merthogy a szélsőjobboldalinak bélyegzett tüntetés a késeléses merénylet nélkül nem is lett volna.

Három éve Bundesmutti optimizmusa átjárta a szolidáris német lelkeket: „Wir schaffen das.” Amit ebből sikerült eddig elérni, az a társadalmi és politikai megosztottság. Úgy gondolom, nem ezt akarták.

A szerző történész

Forrás: Magyar Hírlap

Fotó: Pixabay