A magyar származású hollywoodi sztár özvegye Magyarországra látogatott.
– Sokat beszélt Mátészalkáról, ahonnan az édesapja származott. Büszke magyar amerikai volt mindig is – mondja egykori férjéről Tony Curtis özvegye, aki a hollywoodi sztárról elnevezett nemzetközi filmfesztivál díszvendégeként érkezett a szabolcsi városba. Jill Curtis-Weber arról is beszél, miért érzi magát jobban Hollywoodtól minél távolabb.
Az interjúban elmondta, hogy másodjára utazott Magyarországra, először a férjével járt hazánkban, mintegy másfél évtizede.
A kérdésre, hogy sokat változott-e azóta Magyarország, azt felelte: nem igazán.
„Igaz, ugyanazokat a köröket járom a Duna partján, most is felmentünk a budai Várba, és ugyanabban a szállóban laktunk a Duna-korzón. Már akkor is nagyon tetszett az országuk. Mátészalkára is ellátogattam korábban, de csak nagyon rövid időt töltöttünk itt Tonyval”.
Az özvegy elmondása szerint Tony Curtis sokat beszélt Mátészalkáról, ahonnan az édesapja származott. „Büszke magyar amerikai volt mindig is. Ötéves koráig csak magyarul beszéltek otthon, és azt hitte – noha New York volt az otthonuk –, hogy valahol Budapest környékén élnek. Később sem felejtette el az anyanyelvét. Ezért is megtiszteltetés számomra, hogy meghívtak a Tony Curtis Nemzetközi Filmfesztiválra . Biztos vagyok benne, hogy Tony is nagyon szívesen itt lenne” – mondta.
Házasságáról is beszélt: elmondása szerint összesen tizenhat évet töltött a filmcsillaggal.
„Ő olyan volt, mint amilyennek a vásznon is látjuk, amilyennek a néző a mindennapokban is látni szeretné. Nagyon vicces, gyors észjárású, nagyon kedves is. Olyasvalaki, aki mindenkivel megtalálta a közös hangot. Akármerre is járt, barátokra tett szert. Az egyik legutolsó filmsztár volt, akit még valóban foglalkoztatott, hogy milyen az imázsa. Ebben nőtt fel, a stúdiókban is elmélyítette, hogyan alakítson ki kapcsolatot a rajongóival. Ezt egész életében szem előtt tartotta, mindig is azt mondta: nem színész akartam lenni, hanem filmsztár. És az is lett” – vallott néhai férjéről.
Jill Curtis-Weber közösségi médiás fotóján egy nagy Trump-plakáttal a kezében pózol. „Elég konzervatívok vagyunk a férjemmel. Talán meglepi a nyilvánosságot, de Tony is az volt” – mondta ennek kapcsán.
„Általában azt feltételezik, hogy csak azért, mert Tony Hollywoodban érte el a sikereit, ő is liberális volt – pedig egyáltalán nem. John F. Kennedy elnöksége idején a demokratákat támogatta, de a két Bush alatt már a republikánusokat. Szerette Ronald Reagant is, az idősebb George Bushsal jó barátságban volt, de Donald Trumpot is ismerte.
Nagyon örülne Trump elnökségének. Teljes mellszélességgel Amerika és annak hadserege mellett állt, úgy is, mint aki a második világháborúban tengeralattjárón teljesített szolgálatot (1945 szeptemberében szemtanúja volt a japán kapitulációnak is — a szerk.) Biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy érezne most, mint mi” – szögezte le Jill Curtis-Weber.
„Egyébként Amerika egyik fele is így érez. Úgy látjuk, hogy országunk helytelen irányba halad, és megálljt akarunk ennek parancsolni. Nem vagyunk érdekeltek abban, hogy az Egyesült Államok szocialista országgá váljék. Ebben benne van a politikai korrektség, meg az is, hogy el akarják venni a jogainkat, úgy vélve, másokat több jog illet meg. Szeretnénk, ha országunk jobbá válna, de alapvetően az eredeti állapotában szeretnénk megőrizni. A demokraták sem olyanok már, mint régebben voltak. Szóval elég konzervatívok vagyunk. Amikor 2011-ben kiköltöztünk Kaliforniából, még ajtókulcsra sem lett szükségünk. Minek is kellett volna? Nem zártunk semmit. Ismeretlenek voltak a betörések. 2019-ben tettük fel a lakatokat, majd átköltöztünk Dél-Dakotába” – ismertette a helyzetet Jill Curtis-Weber, aki szerint a hollywoodi sztárok közül sem csak Chuck Norris és Clint Eastwood Trump-párti.
„Trump nem fél attól, hogy végrehajtsa a szükséges változtatásokat. Nem tipródik azon, hogy ki szereti és ki nem. Tetszik benne, hogy nagyon szókimondó, nagyon amerikai és nagyon erőskezű. Márpedig most éppen ezekre a tulajdonságokra van szükségünk. Épp egy olyan emberre, aki nem fél keményen odatenni magát, megsérteni egyeseket, vagy kihozni őket a sodrukból. Nőként — sok más társamhoz hasonlóan — szívesen szavaznék egy másik nőre, akiből csodálatos elnök lehetne, de ez a valaki bizonyosan nem Kamala Harris. A Trumppal vívott elnökjelölti vitán hárman voltak egy ellen: az ABC csatorna műsorvezetői is Harris oldalán szálltak be. Rossz volt nézni. Viszont sajnos sokan rá fognak voksolni pusztán azért, mert nő. Pedig azt kellene szem előtt tartanunk, merre tart most az országunk” – mondta Jill Curtis-Weber, aki el sem tudja képzelni, mi történt volna, ha sikerül a Trump elleni merénylet.
„Nehéz kimondanom a polgárháború szót, de annyi bizonyos, tömegek tódultak volna az utcára, hogy ott egymásnak essenek. Ha Trumpnak bármi baja esett volna, a fél ország felrobbant volna. Vannak persze családtagjaink, akik az ellenoldalra szavaznak — a hálaadási és a karácsonyi vacsorák érdekesen alakulnak ezúttal Amerikában” – zárta a beszélgetést Jill Curtis-Weber.
Borítókép: Jill Curtis-Weber
Forrás: Facebook/Jill Curtis-Weber