A véleménynyilvánítás szabadsága, mint többszáz éves alkotmányos jog, első generációs, klasszikus politikai szabadságjog, olyan jelentős dokumentumokban kapott helyet, mint a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (19. cikk 2. bekezdés), az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE, 10. cikk 1. bekezdés), valamint a nemzeti alkotmányok többségében, így Magyarország Alaptörvényében (Alaptv.) is, melynek IX. cikk (1)-(2) bekezdése kimondja, hogy mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához, Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.

A véleménynyilvánítás szabadságának és korlátainak normatív alapjai

Bár az Európai Unióról szól szerződés (EUSZ) 2. cikke, amely az uniós alapértékeket tartalmazza, expressis verbis nem rendelkezik a véleménynyilvánítás szabadságáról, azonban a demokratikus jogállami alapelvekről igen, azoknak pedig immanens kritériuma a véleménynyilvánítás szabadságának megléte, vagyis – még ha ilyen közvetett módon is, de – még az EU alapító szerződései is tartalmazzák.

Az EUSZ 11. cikk (1) bekezdése kimondja, hogy az intézmények a megfelelő eszközökkel biztosítják, hogy a polgárok és az érdekképviseleti szervezetek az Unió bármely tevékenységéről véleményt nyilváníthassanak, és azokat nyilvánosan megvitathassák.

A szólás- és sajtószabadságot is magába foglaló véleménynyilvánítás szabadsága első generációs alapjog, amelynek az alapjogok közül – az Alkotmánybíróság értelmezése nyomán – kizárólag az emberi élet és méltóság, mint elidegeníthetetlen emberi jogok előtt kell meghajolnia, bármi más nemű korlátozást megelőzően szigorú szükségességi-arányossági teszt elvégzése kötelező.

A szükségességi-arányossági tesztet az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdés is tartalmazza, amennyiben deklarálja, hogy alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, valamint az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.

Az Alkotmánybíróság értelmezése alapján a véleményszabadság az egyéni önkifejezés alapja, ennyiben pedig elválaszthatatlan az emberi méltóságtól. Az EJEE 11. cikk (1) bekezdése szerint a véleménynyilvánítás szabadsága magában foglalja a véleményalkotás szabadságát, az információk és eszmék megismerésének és közlésének szabadságát, valamint, a 30/1992. (V. 26.) AB határozat alapján a gyülekezési jogot, az egyesülési jogot, a közérdekű adatok megismerésének jogát, a lelkiismereti és vallásszabadságot, illetve a szólás- és sajtószabadságot is.

Az Alkotmánybíróság 3048/2022. (II. 4.) AB határozata szerint a taláros testület korábban a véleménynyilvánítás szabadságával összefüggésben többször is kifejtette, hogy ez az alapjog valamilyen gondolat megfogalmazását és másokkal való megosztását védi, megjelenési formájára tekintet nélkül. Ebből következően nem csupán a hétköznapi értelemben vett szólás tartozik az alkotmányos védelem körébe, hanem minden olyan magatartás (jelkép használata, mozdulat stb.) amely információs tartalommal bír. A 14/2019. (IV. 17.) AB határozat indokolása kimondja, hogy „az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdése a kommunikációt, a jellemzően politikai vélemény másokhoz való eljuttatását védi, annak megjelenési formájára tekintet nélkül.”

Dezinformáció és a véleménynyilvánítás szabadsága

Az 1992. június 25-i, Thorgeirson v. Iceland no. 13778/88. ítélet (és általában az EJEB gyakorlata) jelentős hatást gyakorolt a véleménynyilvánítási jog hazai fejlődésére. Ennek egyik fontos mérföldköve a 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, amely a strasbourgi ítélethez hasonlóan deklarálta a közügyek szabad vitathatóságát (tekintettel azok magas alkotmányos értéktartalmára és a sajtó public watchdog szerepére).

Ehelyütt említendő ismét a magyar gyakorlat, a 7/2014. (III. 7.) AB határozat indokolása szerint az egyéni vélemény önálló értéket képvisel, az Alkotmánybíróság által megfogalmazott tartalomsemleges védelem elve szerint pedig a vélemény annak érték és igazságtartalmára tekintet nélkül védendő érték, illetve a véleménynyilvánítás szabadságának külső korlátai vannak csak. Ez azt jelenti, hogy maga a véleménynyilvánítás lehetősége és ténye védett, annak tartalmára tekintet nélkül.

A fentebb említett emberi életen és méltóságon, mint elidegeníthetetlen alapjogokon túl, polgári és büntetőjogi akadályai is lehetnek a véleménynyilvánítás szabadságának. A dezinformációra hivatkozás azonban rendszerint nem azért történik, mert valaki megsértette másnak a személyiségi jogát, emberi méltóságát, vagy éppen defamatorikus bűncselekményt (rágalmazás, becsületsértés, kegyeletsértés) követett el, hanem mert egyes személyek/szervezetek úgy ítélik meg, hogy a közlés – gyakran politikai alapon minősítve azt – „nem felel meg a valóságnak”, vagy éppen olyan politikai értéket hordoz, ami számukra kedvezőtlen. Csakhogy a véleménynyilvánítás szabadságának pont az a lényege, hogy az tartalomsemleges, vagyis önmagában a szabad vélemény a védendő érték. A politikai akarat nem írhat felül egy első generációs alapjogot – legalábbis egy demokratikus jogállamban (vagy egy magát demokratikusnak mondó szervezetben, mint az EU) nem.

Az Alkotmánybíróság 2018. július 16-i közleménye szerint a közhatalmat gyakorló személyekkel és közszereplő politikusokkal szemben, közügyekkel kapcsolatban megfogalmazott értékítélet főszabály szerint nem lehet jogi felelősségrevonás alapja, azonban egyes esetekben őket is megilleti a személyiségvédelem.

Az emberi méltóság korlátozhatatlan tartománya kétféleképpen sérthető meg. Egyrészt úgy, ha az érintett emberi mivoltát vonják kétségbe, másrészt úgy, ha a megszólaló öncélúan támadja a személyiség és az identitás lényegét alkotó vonásokat. Ez a jogsértés olyan objektív alapot teremt, amelyre a bíróságok a becsületsértés büntetőjogi értékelésekor is hivatkozhatnak.

Egyetlen büntetőjog-releváns dezinformáció a rémhírterjesztés lehet, ennek viszont szigorúan meghatározott, konjunktív feltételei vannak – ezen tényállás rögzítésére 2020-ban azért volt szükség, mert a baloldal olyan valótlanságokat terjesztett, amelyekkel akadályozták a koronavírus-járvány elleni védekezést és ezzel mások életét tették kockára.

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 337. § (1) bekezdése szerint, aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt a közveszéllyel összefüggésben olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely a közveszély színhelyén alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az Európai Parlamentnek, az Európai Tanácsnak, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának közös, 2020. június 10-én kelt közleménye, mely A Covid19-cel kapcsolatos dezinformáció kezelése címet viseli, deklarálja, hogy a koronavírus nem használható ürügyként a véleménynyilvánítás szabadságának megnyirbálására, illetve az információhoz való hozzáférés és az átláthatóság indokolatlan korlátozására. Egyszerű analógia alkalmazásával ez ugyanígy igaz lehet más esetben is, tehát amennyiben Brüsszel nem tenne különbséget politikai alapon egyes szervezetek, pártok (vagy adott esetben országok és azok demokratikusan megválasztott kormánya) között, akkor a nemzeti, jobboldali hangok és vélemények dezinformációra hivatkozással történő elnémítása esetén is fellépne.

Forrás: Alaptörvényblog

Címlapkép: Pixabay