Követ a tóba – cigányok, drog, fejsze nyele. Forgács István írása.

A jelenlegi droghelyzet minden társadalmi és gazdasági felzárkózást ellehetetlenít, teljesen új alapokra kell helyezni a kábítószer elleni fellépést, elsősorban a cigánytelepeken.

Az erőltetett politikai korrektség leginkább a gyenge és hazug társadalmak saját belső, erőltetett önigazolása minden olyan kérdésben, amelyről sem az állam, sem az általános véleményformálók nem mernek őszintén beszélni. A társadalomra szájkosár kerül, hogy lehetőleg csak magában morogjon, már ha egyáltalán. Az erőltetett politikai korrektség mindebből adódóan egyfajta öncenzúra is, a szólásszabadság sajátos elfojtása, ami a teljes valóságot elfedi, annak csak egy részét láttatja, éppen csak annyi, amennyit még udvariasnak tart a korszellem. Mármint az „européer” és a nyugati világ (woke és egyéb mozgalmak) által meghatározott korszellem.

Fontos kérdés ebben a helyzetben, hogy mi, magyarok vajon mennyire vagyunk nyitottak az értelmes vitára? Mennyire vagyunk bátrak ahhoz, hogy ne nézzünk félre, amikor kellemetlen, sőt veszélyes jelenségeket sodor látóterünkbe az élet? Például a közel egymilliós hazai cigányság sorskérdéseit, a közösség dinamikájából fakadó belső fenyegetéseket, és hogy ezek vajon mit tartogatnak a velük élők, illetve az össztársadalom számára. Az nyilvánvaló, hogy az öncenzúra feladása soha nem járhat vérgőzös cigányozással, a kirekesztés szavakba öntésével, de friss levegőt hozhat az áporodott közbeszédbe.

A kormányzati segítség nyomán rengeteg változásban motivált, saját magát megbecsülő cigányember jutott előbbre az elmúlt években. 2010 óta a cigányok közül is sokkal többen tudtak belépni az elsődleges munkaerőpiacra, mint előtte, jobb körülményeket tudtak biztosítani maguknak, sőt nem kevesen voltak azok is, akik a kormányzat családtámogatási intézkedéseinek is az egyértelmű nyertesei lettek.

Ki kell azonban mondani azt is, hogy még mindig sokan vannak azok, akik a fenti állami támogatások, felzárkózási vívmányok értékét nem fogják fel,

nem akarnak élni azokkal, és gyakorlatilag elpocsékolják, elpazarolják mindazt a törődést, mindazokat a forrásokat és lehetőségeket, amelyeket az állam, illetve az államon keresztül a tisztes többség felkínál. Ők komoly hátráltatói nemcsak a magyar gazdaság fejleszthetőségének, de a fenntarthatóságának is. Köztük sajnos még mindig nagyon sokan vannak azok a cigány emberek, akiket vagy a saját környezetük fal fel, vagy önmaguk fojtják el integrációs esélyeiket. A dolgok eredője persze sokrétű, napokig sorolhatnák a szociológusok, hogy mi és miért van, Keménytől Fergéig lehetne klasszikus megállapításokat egymás után tenni, de a jelenlegi erőltetett politikai korrektség miatt ezekkel sokkal előrébb sajnos nem leszünk.

Droghelyzet van

Mondjuk ki bátran, a cigányokkal összefüggésben is értelmezendő droghelyzet van már évtizedek óta. Bár a kormányzat joggal hihette azt, hogy a munkaalapú társadalom felé elmozdulás, valamint a cigányok munkaerőpiaci megerősödése visszaveti a dekadenciát a cigány közösségekben, ez csak részben történt így. A Covid a változni akaró cigányok addig elért eredményeit és teljesítményét visszafogta, és bár továbbra is messze jobb helyzetben vannak, mint 2010 előtt, érezhetően megtorpant sok helyen a lendület.

A továbblépés legnagyobb gátlója ma már az a droghelyzet, amely korábban is ott volt a cigánytelepek, cigány közösségek környékén, de jelen pillanatban szinte csúcsra jár,

amiben demográfiai okok mellett az is közrejátszik, hogy továbbra is tabu a szigorú és rendpárti drogszabályozás. Tudathasadásos állapotra utal, hogy miközben a társadalom döntő többsége minden, droggal kapcsolatos bűncselekmény kapcsán sokkal szigorúbb állami fellépést követel, aközben folyamatos a nyavalygás, panaszkodás és relativizálás, mihelyst egy-egy ismert embert előállítanak droggal kapcsolatos jogsértés miatt. A parlamentben és a közbeszédben is újra és újra napirendre kerül egyes drogok legalizálásának őrülete. Azaz a zákányi gyermekgyilkosság kapcsán a fotelből kommentelők ezrei követelik a halálbüntetés visszaállítását, majd ugyanők kiáltanak rendőrállamot, ha majd drogtesztek lesznek a középiskolákban.

Aki foglalkozik a társadalmi felzárkózással, az tudja, hogy nem a 16 éves korig kötelező iskolalátogatás a cigányok és a társadalmi integrációjának akadálya, hanem az az olcsó drog, amit nagyon sok cigány közösségben a cigány terjeszt, a cigány fogyaszt, és állítja ezzel a feje tetejére a saját szűkebb és tágabb környezetét. Gyakorlatilag örökre. Cigányokét és nem cigányokét együttesen.

A demográfia gonosz és kegyetlen dolog: az ország számos térségében továbbra is nő a cigány gyerekek száma és aránya, amivel a veszélyeztetettek száma is arányosan nő. A drog veszélye részben az, hogy illegális jövedelmet kínál sokaknak, valamint hogy egészségromboló hatású. A legnagyobb társadalmi veszélye azonban abban áll, hogy a drogfogyasztók a vidéki telepeken sem embert, sem Istent nem ismernek egy idő után, ha arról van szó, hogy pénzt vagy pénzzé tehető vagyontárgyakat szerezzenek. Aminek az eredménye a vagyon elleni bűncselekmények számának a folyamatos növekedése, valamint az is, hogy ezek az emberek egyre brutálisabban lépnek fel. Számos gyilkosság és súlyos testi sértés indítéka a feltételezett vagyoni értékek megszerzése, sajnos nagyon sok esetben egészen fiatal elkövetők részéről. Ugyanígy valódi fenyegetést jelentenek a drog hatása alatt elkövetett közúti balesetek (szintén nagy arányban fiatalok által), valamint a kapcsolati és családon belüli erőszak kategóriában is nőnek azok az esetszámok, amelyeket drog hatása alatt követnek el, sok esetben kiskorúak (gyermekek) sérelmére. A garázdaság pedig egészen eufemisztikus megfogalmazás arra, hogy egy 30 ezres kisváros főterén drogtól kábult fiatalok szamurájkardokkal sétáljanak és fenyegessenek békés járókelőket, kisgyermekes családokat.

Sommás megállapítás, de igaz:

az előbbiekben sorolt folyamatok, történések egyre nagyobb számban jelennek meg a cigány közösségekben vagy azok környékén. Meggyőződésem, hogy a megengedőbb szabályozás helyett Magyarországnak a kemény szigorítás felé kell mozdulnia. Nem lehet társadalmi felzárkózásra eredményesen (értsd: a cigányok eredményes társadalmi felzárkózására) százmilliárdokat úgy elkölteni, ha közben a drogok elleni csatát elveszítjük.

Egyes véleményformálók az olcsó drog kapcsán is ugyanúgy reagálnak, mint a kapcsolati erőszak ügyében: szétkenik a felelősséget a társadalom egészén. Szerintük a rózsadombi főorvos is veri a feleségét, nem csak a szabolcsi közmunkás; Pasaréten is drogoznak, nem csak a Kunhegyesi járásban. A tényellenőrök szerint ez pontosan így van, ezt én sem vitathatom. A dolgok súlyával, abszolút értékével van a gond. A cigánytelepeken sokkal egyértelműbb a kapcsolati erőszak, mint a felső középosztályban, és ugyanez vonatkozik a drogra is. Azaz az erőltetett politikai korrektséget félretolva bátran ki kell mondanunk: ha valahol azonnali beavatkozást követel a kapcsolati erőszak és a drog, akkor számos cigány közösségben biztosan. Mert ott burjánzik, ott tombol, ott veszi el örökre a holnapot nemcsak azoktól, akik ott élnek, hanem a környezetüktől is, hosszabb távon pedig a teljes magyar társadalomtól és gazdaságtól.

Mi a megoldás?

Minden korábbinál szigorúbb jogszabályok megalkotása és azok eredményes alkalmazása. Álljon itt hozzá néhány szempont:

• A rendőrség személyi állományának bővítése, különös tekintettel a hátrányos helyzetű/roma közösségekből jövő lehetséges rendőrök toborzására. Különálló rendőri egységet/szervet kell létrehozni, amely csakis a drogterjesztéssel és a drogfogyasztással együtt megjelenő bűncselekményekkel foglalkozik.

• Meg kell jelennie a közvélekedésben a „gettódrog”, illetve a „telepi drog” fogalmának. Értenie kellene végre mindenkinek, hogy a drága és az elit számára kínált kábítószerrel szemben az olcsó drog itt van a sarkon, és sokkal többen kiszolgáltatottak neki, mint azt hinnénk.

• A települési/közösségi távoltartás intézménye – azaz a legszigorúbb mellékbüntetés részletes kidolgozása és mielőbbi bevezetése. Ez az intézkedés azt célozza, hogy bármilyen, droggal összefüggésben meghozott jogerős bírósági ítélet mellékbüntetéseként az elítélt személy 12–36 hónapig (bizonyos kedvezményektől eltekintve) nem térhet vissza a korábbi lakóhelyére. A cél az, hogy az adott személyt/személyeket ki lehessen szorítani egy olyan közösségből, olyan településről, ahol korábban közvetlen fenyegetést jelentettek a helyben élőkre. A szigorítás két célt szolgál: egyrészt már előzetesen is komoly elrettentő erőt képvisel, másrészt egy idő után esélyt kínál a droggal sújtott települések megtisztítására. (A szigorításnak van jelen pillanatban is jogi alapja: a távoltartás olyan jogi eszköz, amelyet jelenleg is el lehet rendelni magánszemélyek között. Itt is magánszemélyek közötti aspektusról beszélünk, ahol az egyik oldalon egy vagy néhány individuum van, a másik oldalon viszont egy közösség.)

• Drogmentes települések vagy drogmentes közösségek fogalmának megjelenítése. Ez a javaslat azt kívánja előmozdítani, hogy mindazok a települések és közösségek, amelyekben a droghasználat megszűnt vagy minimális szintű, illetve nem történnek droggal összefüggésbe hozható bűncselekmények, azok egyfajta kiválósági elismerést kapnak, ezáltal növelve a település megbecsültségét, értékét, társadalmi elismertségét. A javaslat ösztönözné, hogy mindazok a települések és közösségek, amelyek most szenvednek attól, hogy a drog miatt rossz a megítélésük, azok kezdjenek bele olyan programokba, amelyek segíthetnek ezt megváltoztatni. Ez egyfajta helyi társadalmi összefogást is előmozdíthat.

• Helyi szintű drogamnesztia koncepciójának kidolgozása. Azok az emberek, akiknek a mindennapjait – aktív résztvevőként vagy áttételes érintettként – átszövik a droggal összefüggésben elkövetett bűncselekmények, kaphatnának egy türelmi időszakot, amin belül saját maguk számolhatnák fel azokat a veszélyeztető körülményeket, amelyeknek most közvetve vagy közvetlenül, önszántukból vagy esetleg családból eredő kényszer miatt a kárvallottjai. Ez az időszak lehet 6-12-18 hónap, a célja pedig az, hogy menekülési időt adjon mindazoknak, akik ki akarnak szállni.

• Kollektív felelősség viselése. Jogszabályi szigorítással el kellene érni, hogy a drogból származó vagyont, illetve pénzügyi eszközöket ne lehessen „kimenekíteni” az eljárás alá vont személyek környezetéből. Azaz ha akár családtag nevén is szerepelnek vagyonelemek, azok legyenek lefoglalhatók. Ha nem is követnek el semmit, nehezen hihető, hogy a tulajdonukba, birtokukba kerülő nagy értékű vagyontárgyak vagy éppen pénz eredetéről nem tudnak. Ez az intézkedés a társadalom igazságérzetével is egybevág: nagyon sokakat frusztrál ugyanis, hogy puha ítéletek születnek, a droggal összefüggésben megszerzett vagyonok megmaradnak, átmenthetők lesznek.

• Indokolt lenne a társadalmi felzárkózást segítő drogszabályozásért és drogellenes fellépésért felelős kormánybiztos kinevezése, aki dedikáltan a fenti intézkedések kidolgozásáért és eredményes alkalmazásáért lenne felelős.

Különböző formában, számos szakember vizsgálja annak lehetőségét (köztük én magam is), hogy miként lehetne a droggal szemben eredményesebben fellépni a cigánytelepeken és azok környékén. A sikeres áttöréshez a radikális megközelítésekre is nyitott társadalmi vitára van szükség. Az itt felvázolt koncepció is ilyen. Mert vannak olyan közös ügyeink, ahol nincs helye a toleranciának. A drog egyértelműen ilyen.

Index

Kiemelt kép: IStock