Grúzia esete lehetett volna a minta arra, hogyan győzhetjük le békével Oroszországot. De nem lesz, sikerült ezt is elcseszni. Grúziát a nagybetűs NYUGAT éppen eltaszítja magától, mert megsértődött, amiért a képzetlen lakosság nem a számukra rendelt pártokra szavazott. Nagy taps az Európában és az USA-ban uralkodó gyengeelméjű, pszichopata társaságnak.
Grúzia volt az egyik, szigorúan európai hatáskörben megvalósítható ügymenet az ukrán háború lezárására. Lehetett volna. Annak a lehetősége, hogy nyugodtan kiegyezhetünk a huligán természetű Oroszországgal egy biztató döntetlenben ma, mert a visszavágón úgyis elhozzuk a három pontot. De a mindent most és azonnal akaró, gyerekesen erőszakos és neveletlen kontinentális nyugat-európai észjárás kizárja a hosszabb távú gondolkodást.
Mindössze annyit kellett volna tenni, hogy támogatjuk Grúzia nyugati integrációját, még akkor is, ha nem azok a pártok nyerik éppen a választást, amelyek a washingtoni deep state szerint méltók lehetnek a bizalmunkra. Pl. úgy, ahogy a nyugati blokk hozzájárult Ausztria sikeréhez az 1955-ös szovjet kivonulás után, mert utána oda lehetett dörgölni a csehszlovák és magyar szomszédok orra alá, hogy így fejlődik mindenki, aki nem kommunista.
Az, hogy az amerikai külügyi deep state-nek nem csupán geopolitikai játszmái vannak, az egy sajnálatos adottság. A legkülönfélébb lobbicsoportok közül is a legkártékonyabb LMBTQ hatására Washington annyira berágott a grúzokra, hogy inkább bedönti az országot, minthogy egy végiggondolt stratégia mentén teljesen kiszerelje a posztszovjet érdekszférából. Persze nem egyedül csicseregtek a héják fülébe:
a mindenhol szívesen kavaró NGO-k álltak bele huszadrangú ügyekbe, eljutva odáig, hogy olyan hazugságokat köröztessenek a külföldi sajtóban, miszerint a Grúz Álom pártja oroszbarát lenne. De ez Európát nem kellene, hogy önsorsrontásra kötelezze.
Pedig tényleg nem volt egy bonyolult terv, csak végre kellett volna hajtani, nem hisztériás sajtókampányokat rendezni. Ha Grúzia fejlődik, gazdagodik, miközben egyre közelebb kerül lelkileg is Európához, akkor Abháziának és Dél-Oszétiának EU-tagságot, jó kisebbségpolitikát kínálhatott volna a orosz gyarmati függéssel szemben, erre kicseszünk velük. Meg magunkkal.
MTI/AP/Zurab Cercvadze
Ukrajna, már amennyiben valami megmagyarázhatatlan okból ragaszkodunk a területi egységéhez, akkor a grúz projektet ajánlhattuk volna a figyelmükbe: befagyott konfliktus Oroszországgal, nyugati integráció, annak nyomán meg olyan elképesztő társadalmi és gazdasági fejlődés, hogy a végén a szeparatista/elcsatolt területek lakossága üvöltve követelje vissza magát az „anyaországba”.
Nyilván nem egy kettő perces művelet lenne ez, de Grúzia pl. egész jó hozzászokott, hogy területének 20 százaléka, Abházia és Dél-Oszétia több mint harminc éve kvázi orosz megszállás alatt van. Nem véletlenül – teszem hozzá –, ahogy
Donbász és Krím sem akart Ukrajnához tartozni, úgy a ‘90-es évek hirtelen kibomló nacionalizmusában fürdőző Grúzia sem volt opció az abházoknak és az oszétoknak.
De ahelyett, hogy európai jövőt kínálnánk Grúziának, annak nyomán pedig a területi egységének helyreállítását, kapnak színes forradalmat, meg forró őszt, stratégiai autonómia helyett amerikai direktívákat és NGO-kat, mert az a fontos.
Az abházok meg az oszétok közben néznek ki a fejükből, hogy most mi van, mert egy gazdag, uniós útlevelet kínáló és nem elnyomó Grúzia még nekik is szimpatikusabb választás lehetett volna, mint Oroszország alsó fertályát biztosító muszlim segédnépek szorítása.
Ha választani kell Brüsszel és Kadirov között, akkor az iráni népekhez tartozó oszétok és a cserkeszekkel rokon abházok is Grúziára szavaznak, már csak azért is, mert a többségük ortodox keresztény. De fel sem merülhet már ez a békés opció Oroszország megfingatására, hogy a Kaukázus három átjárójából kettőnek a felügyeletét a nyugat békésen megszerezze, mert
valakinek a geopolitikánál fontosabbak a képzelt melegjogok, amik most nagyon sérülnek éppen Grúziában.
Ha valaki vesztese ennek a félelmetesen felesleges és önsorsrontó nyugati kavarásnak Grúziában, az éppen Ukrajna és Moldova, ahonnan szintén ki lehetett volna békésen szorítani az oroszokat. Ehelyett inkább háborúkat és forradalmakat exportálunk mindenhova. Mert ennyi esze van a nyugatnak: amit megnyerhet békével, azt inkább elveszíti háborúval.
Sok „volna” helyett balhé most – ennyit ért meg a világból a kontinensünk elitje.
Kiemelt kép: MTI/AP/Sah Aivazov
