Tudom, ő azért van, hogy a nemzeti oldal mindig kétharmaddal győzzön. Azt is hallom, látom, hogy a saját kényszerszövetségesei állandóan lázadoznak ellene, rendszerint addig, amíg kiderül, hogy létező pártszervezete már csak neki, Gyurcsánynak akad.
Azt is észrevettem, hogy hősünk változatlanul a földfelszín alatt harcol, muszáj neki politikai vakondként felfelé turkálni ocsmány módon, hogy valaki végre észrevegye, amint bátortalanul kidugja orrát a túrásból.
Mondom, ez mind világos. Csakhogy.
Az ember nehezen tolerálja, ha hazaáruló gazemberek a trianoni katasztrófáról szólnak. Először is azért, mert ennek az embernek, akiről beszélünk, előbb a zsidó polgár elrabolt házát kellene visszaadnia jogos tulajdonosának, nem pedig áruba bocsátani, mintha az övé lenne. Másodszor azért, mert 2006 őszén rohamot vezényeltetett békés polgárok ellen. Végezetül azért, mert kitagadta nemzetünkből az elszakított területeken élő magyarokat, ilyesmit pedig – bár politikáról beszélünk – mégis csak a leggátlástalanabb kalandorok szoktak. Mindezek együtteseként azt hiszem, Trianonról szólnia Gyurcsány Ferencnek nincs joga. Semmilyen nemzeti sorskérdésről nem szólhat, nem nőtt akkorára, nincs azon a szinten. Neki a KISZ-ben végleg befejeződött a szeminárium, azóta csak felejtett.
Sok mindent ért az ember, sok mindent nem felejt, de egyet nem bocsáthat meg – neki sem. Hogy Trianonról, a magyar nemzet XX. századi lemészárlásáról azt merészelte írni, hogy teljesen elfogadja, nem siratja, egészen elképesztő.
Ilyesmit mondhatott volna Csoóri Sándor, Antall József, Mádl Ferenc. Hitele lett volna bármiféle sajátos gondolatkísérletre Kodály Zoltánnak, Németh Lászlónak, Illyés Gyulának. Mindenkinek, aki csak egyetlen gondolattal, életének bármely kis szilánkjával igyekezett építeni valamit, megadni a tisztességet a honfitársainak. Aki tehát dolgozott és szenvedett magyar hazájáért, bírálhat vagy különvéleményt is mondhat. Aki azonban nemzetközi erőket szolgál, áruba bocsátja és kínálgatja magát minden egyes megszólalásával, továbbá erkölcsi szemforgatással igyekszik megtéveszteni másokat, inkább maradjon csendben. Ahogyan pedig Gyurcsány érvként odarántja utolsó mondataiba a fiát, ahogyan maga előtt lökdösi, közszerepre kényszeríti, már azt a nagyon indokolt kérdést is felveti, hogy a hazája mellett a saját családját sem tartja semmire?!
Mindannyian prédák a hatalmi téboly szolgálatában?! Gyerekekkel, családtagokkal nem támadunk, nem védekezünk, ezt illene tudnia. Hogy mégis átlép rajta, ahogyan átlépett karrierjének korábbi időszakaiban magyarok millióin, kizárólag őt minősíti. Nem kicsit, nagyon.
Világos, hogy erre az emberre valamiképpen szüksége van a nemzeti Magyarországnak. Jelenléte, kínos megszólalásai minden alkalommal tovább fonják a következő kétharmad képzeletbeli hálóját.
Amíg Gyurcsány közéletileg létezik, az is világos, hogy a baloldal képtelen a megújulásra, mert ő, valamint kedves felesége foglyul ejtett mindenkit azon az oldalon.
Mindent értünk, csak az volna a tiszteletteljes kérésünk, hogy az emberi minimumhoz ragaszkodjunk, ha a hazáról, magyarokról és Trianonról szólunk. Vagy inkább ne szóljunk sehogyan, akkor talán helyrebillenne egy pillanatra a harmónia. A Gyurcsány gyereket meg védjük meg az apjától. Élj boldogan, neked semmi közöd ahhoz, amit apád veled művel, sajnáljuk, hogy közbeszédbe keveredtél!
Szentesi Zöldi László / Magyar Nemzet
Kiemelt kép: Kovács Tamás / MTI / MTVA
