Az alábbiakban Papp Sándor TALPRA MAGYAROK, TALPRA FELVIDÉK című a Piros 7-ben megjelent beszédét és írását szemlézzük:

Tisztelt ünneplő és emlékező honti és nógrádi magyarok!

Amióta megkaptam a felkérést – az általam nagyrabecsült Balogh Gábortól és Hrubík Bélától – a mai, ünnepi szónoki beszéd megtartására, folyamatosan kattogott az agyam, hogy mi módon kössem össze a múltat a jelenünkkel úgy, hogy az ne csak egy öncélú produkció legyen, hanem olyan üzenetet tudjak közvetíteni Önök felé, felétek, amelynek a lényegét hosszabb időre el tudja majd tenni az értő közönség a szívébe, a lelkébe.

És akkor felsejlett bennem a gondolat, mi lenne, ha ide idéznénk Petőfi Sándort a maga teljes valóságában? A mai világban már szinte minden lehetséges, ezért tettem egy próbát: beütöttem az internetes keresőbe hogy „a mennyország hívószáma” és láss csodát, kidobott egy számot. Azt hittem, hogy ez csak egy álinformáció, vagy ahogy menő angolsággal mondanánk, csak egy nyúzott fék, azaz féknyúz, ezért poénból felhívtam a számot.

Meglepetésemre egy hang jelentkezett be rögtön egy kérdéssel, hogy kivel szeretnék beszélni. Mondom, hogy Petőfi Sándorral. Erre azt mondja a kellemes hang, hogy akkor üssem be a következő négyjegyű számot és automatikusan kapcsolni fog hozzá. Beütöttem: 1-8-4-8. Kicsöngött hosszan, már majdnem letettem, azzal a gyanúval, hogy ez az egész csak egy emeltdíjas átverés lesz csupán, és majd fizethetem a hónap végén a súlyos eurókat a hülyeségem miatt, amikor felvette.

– Tessék, Petőfi – mondta határozott hangon – majd azzal kezdte, hogy elnézést kér, éppen ebédeltek Bem apóval és a palóc recept szerint készült töltöttkáposzta utolsó falatját nyelte le éppen. Mondta, hogy meg is lepődött, mert kevesen szokták őt hívni, ugyanis mióta a Jóisten is haladni akart a korral és egy versenytárgyalás keretén belül Szent Péter nyertes cégével beszerzett egy csomó mobilt a mennylakóknak, a marketinget már elhanyagolta Péter atya, így hát kevesen tudnak róla az árnyékvilágban, hogy létezik ez a kapcsolat.

Hosszasan elbeszélgettünk. Persze tapintatos voltam vele, nem kérdeztem, hogy Segesvár mellől vagy Barguzinból került-e a Mennyországba, de abban maradtunk, hogy ha ma itt beszédet mondok, akkor felhívom őt újra, hogy részese legyen az ünnepségünknek.

Úgyhogy most egy kis türelmet kérek, kicsit izgulok is, remélem, a térerővel nem lesz gond….kicseng!

Halló druszám, hallasz?! Na, adjon Isten! Nem zavarok? Mi újság van nálatok? Ja, hogy éppen borozgatsz a két Miklóssal…Horthyval meg Durayval! Add át üdvözletünket a kormányzó úrnak és az elnök úrnak!

…várj, inkább kihangosítalak, hogy halld, mennyire sokan ünnepelünk Téged itt, Kőkesziben, Hont vármegyében!

Ha már a két Miklóssal társalogsz ott fent, akkor bizonyára képben vagy a ’48 utáni eseményekről, hogy aztán a kiegyezés után hogyan alakultak a dolgok, utána meg mi történt a nemzettel 1920-ban, és hogy valójában

Hont vármegye ezen részét már jó ideje Nagykürtösi járásnak nevezik, de inkább csúfolják, mert bizony igencsak nemtörődöm módon nem törődnek ezzel a vidékkel a tót atyafiak,

idegen föld ez a számukra, persze a sarcot azért beszedik tőlünk, de hát, gondolom, Štúr Lajossal meg Országh Pállal ti ezt már megbeszéltétek. Bár mondtad a múltkor, hogy mostanság Štúr már erősen szégyelli azt, ami itt lent zajlik Tatralandiában, már ő is belátta, hogy egy olyan népnek, amelyik csupán 175 éve vált nemzetté, még sok száz évig kellene tanulnia az országa irányítását, meg hogy Lajos ha most leszállhatna közéjük és beszállhatna a jelenlegi szlovák politikába, akkor

a 12 pont mintájára inkább Uniót javasolna Kismagyarországgal, hogy mentse a még menthetőt a saját nemzete számára.

Hát így vagyunk mi itt ma mindannyian, ünnepi díszben, szívünk fölött kokárdával, szívünkben teli várakozással, hogy végre egy csendes, vér nélküli forradalommal győzedelmeskedjünk már végre a földi létünk során, mert hidd el, Sándorom, nagyon óhajtjuk már a sikert, a közös örömöt Pozsonypüspökitől Kőkeszin át Nagyszelmencig, a Felvidéken.

Ezért jöttünk ma itt össze, hogy egymást erősítsük, hogy tisztelettel emlékezzünk minden szabadságharcosra és éltessük a nemzet költőjét, a 200 éve született Petőfi Sándort, aki te vagy, Sanyi, te bizony!

Lassan búcsúzunk tőled, de lenne még egy kérdésem.

Nincs valami bennfentes információd ott fenn, hogy mi lesz tovább itt velünk? Mert az az igazság, hogy hiszünk mi a gondviselésben, de eléggé fárasztó tartani a frontot Trianon óta egy folyamatos létbizonytalanságban, így hát nem is csoda, hogy sokan közülünk feladják, elmennek, váltanak, megtagadják a múltjukat, de mi még haragudni sem tudunk rájuk, mert hát ilyen az élet, ha kíméletlen velünk a sors, – a gyengék hamarabb elesnek.

Ha esetleg beszélnél a Jóistennel, csak azt üzenjük neki innen, hogy Isteni szeretetével áldja meg a magyarokat Jókedvvel, Bőséggel Nyújtsa felénk védőkarját, ha küzdenünk kellene az ellenséggel Balsorsból már volt elég, esedezünk, hogy hozzon ránk vígabb esztendőket Megbűnhődtük mi már többszörösen a múltunkat, és megbűnhődtük a jövendőnket.

Drága Sándorom!

Köszönjük, hogy ilyen módón velünk voltál! Ugye még hívhatunk majd, ha itt az idő?

Az Isten áldjon Téged ott a Mennyben, és az Isten óvja ezt az ünneplő közönséget itt, Kőkesziben!

Talpra magyarok! Talpra Felvidék!

Forrás, teljes cikk és kép: Piros 7-es