A nyugati oldal – értem alatta a nyugati média és az Európai Unió politikusait –, kiemelt érdeklődéssel figyelik egy új magyarországi pártnak, a Tisza pártnak a tevékenységét, amely reményeik szerint megbuktathatja majd a magyarországi konzervatív kormányzását.
Azonban, sem ők, sem a polgárok, akik olvassák a híradásaikat, nem ismerik ennek a „Tisza“ névnek a jelentését, és a magyar fejekben az erre a névre megszülető asszociációkat. Vagyis, hogy valójában miért is lett ez ennek a pártnak a neve.
Mert ez valójában szégyen.
Ugyanis a Tisza párt azért vette fel a magyar 20. századi történelem egyik nagy alakjának, gróf Tisza Istvánnak a nevét, mert ezzel akarta megszólítani az ország nemzeti oldalát, azokat is, akik e személy emlékére még ma is tisztelettel gondolnak. Közben pedig a párt elnöke „szerényen“ és magyarázkodva, mondvacsinált indokokkal próbálja igazolni e párt nevének más eredetű keletkezését. Nehogy már azt higgyék róla, hogy csak azért…
Azonban ennek a névnek a használata nemcsak egyszerűen szégyen, hanem ugyanakkor nevetséges is.
Olyan ez, mint amikor valaki az egykori római császárról, Caesarról – Cézárnak – nevezi el a kutyáját, miközben az valójában nem más, mint egy pincsi, és titokban azt reméli, hogy ettől majd az ebe tekintélyesebbnek fog kinézni.
Fotó: © Piotr Wawrzyniuk / stock.adobe.com
Szemlesütve kellene ennek a politikusnak, még az utcán is megjelennie…, nemhogy a pódiumon, ahol szólamaival megosztja az országot, éppen abban a nehéz pillanatban, amikor a kormányzópártnak egyre több szavazatra és támogatásra lenne szüksége az ország érdekében.
Kisstílű, nagyot akaró emberre jellemző ez, aki ilyen „fogásokkal” minél több embert kíván megnyerni magának, vagyis így próbálja a társadalom minden rétegét megszólítani. Hogy ez így van, arra az is jó példa, amikor a napokban az egyik összejövetelük előtt a riporternő, véletlenül – legalábbis így volt beállítva – megkérdezte a nevezett személytől: „mit látok az Ön bal csuklóján?” Mire a megkérdezett, meglepetéssel a kezére nézett és – mintegy mellékesen – megjegyezte:
„Ja, ez egy rózsafüzér… Egy idősebb hölgytől kaptam ajándékba és azóta hordom…. A hölgy úgy látszik tudta, hogy a piaristákhoz jártam, ezért adta.”
Puff! (ez volt az üzenet!)
Erre a riporter persze rögtön fel is tette a kérdést:
„És hisz Ön ebben?”
„Igen” – jött a szerénynek tűnő válasz, de rögtön megjegyezte, „bár ez igencsak személyes kérdés volt”.
Persze most rögtön felmerülhet bennünk a kérdés, miért hord valaki, a többszínű „barátsági” fonott karkötők között egy rózsafüzért? – no de ez már valóban magánügy…
Mindettől függetlenül azonban ez a „kérdés-felelet akció” zseniálisan volt megszervezve, mert ezzel a választók azon részét sikerült megszólítani (direkt nem használom itt a manipulálni kifejezést), akik vallásosak. Ezzel mutatva nekik: „lám, én is olyan vagyok, mint ti. Vagyis, én vagyok a ti emberetek!”
Ez is része a kampányának, amely a konzervatív, keresztény választóknak a maga oldalára állítását szolgálja, de ilyet már láttunk néhány éve Hódmezővásárhely polgármestere esetében.
Vagyis megoszt, ő is… Pontosabban megosztani szándékozik.
Lehet, hogy sikerülni fog neki, és lehet az is, hogy nem.
Ha nem, akkor egyszerűen el fog tűnni a történelem süllyesztőjében és előbb-utóbb elfelejtik. Ugyanúgy, mint ahogy ez a – sokak által – nagy reményűnek kikiáltott Márky-Zaj Péterrel is történt.
Viszont, ha sikerül neki, akkor esetleg tényleg beírhatja a nevét – igaz, csak rövid időre – a magyarok újkori történetébe. Mégpedig abba a részébe, amely majd azt tárgyalja, minek volt köszönhető, hogy Magyarországnak az oly nagyszerűen meginduló nemzeti felemelkedése és nemzetközi elismertsége – száz év szünet után – megbukott.
Mi volt a banánhéj, amin elcsúszott az a nemzeti kormány, amely a magyarok várva-várt jövőjét képviselte? Mi volt az, ami az amúgy gyönge, belső liberális ellenszelet, a maga „messiásinak hitt” elhivatottságával sikeresen felerősítette? Úgy, mint ezt Raszputyin tette egykor; de ez a „messiás” most a Tisza névre hallgat – bár tulajdonképpen nem más, mint egy kis pincsi, vagyis az ellenzék lakája.
(TTG)
Kiemelt kép: Pixabay
