Civil Akadémia a pogány hedonistákról

2024.10.07.

Szeretettel várják a CÖF, a CÖKA és a Szellemi Honvédők közössége rendezésében a következő Civil Akadémiára az érdeklődőket, a vendég ezúttal Békés Márton történész, politológus, a Kommentár folyóirat főszerkesztője lesz.

A világ, és ez jószerivel szó szerint értendő, elnyugatosodott. A nagy kultúrával rendelkező országok keleten ugyan kritikával illetik a nyugatias modernitást, de ma már ők is úgy élnek, mint a nyugati társaik. Ez alól talán csak az iszlám a kivétel, bár van itt egy kis bökkenő, egy kis ellentmondás, amit fel kellene tudnunk oldani. 2015-től kezdve az iszlám végképp meg akarja szállni Európát és teszi ezt úgy, hogy elutasítja a fehér ember civilizációs gyökereit, vallását – ami még megmaradt belőle -, de elutasítja a progresszív baloldal gender-ideológiáját is. Haszonélvezője a szociális hálónak – megjegyzem ez is a kereszténység alapértékéből származik – hálából terrorcselekedetekkel fizet a befogadójának. Tusványoson tavaly a miniszterelnök azt mondta, hogy pogány hedonista lett a nyugati civilizáció. Bár az állítás megsemmisítő, mégis van benne egy kis reménysugár. Mégpedig az, hogy mindaz, amit a nyugat és vele együtt az ateista világ tagad, azt a Teremtő és a teremtettség megtagadásával teszi. Magyarán ahhoz méri önmagát, mert nincs és nem is lehet alternatív mondanivalója az emberről, a világról, minthogy ahhoz mérje magát. A beszélgetést innen folytatjuk Békés Márton történész, politológus főszerkesztővel.

Moderátor: Szabó Anett médiaszakember

A rendezvényre készüljenek kérdésekkel, melyeket személyesen tehetnek fel vendégeinknek!

Időpontja: 2024. október 7. hétfő, 17:30.

A program helyszíne a Polgárok Háza (1089 Bp. Visi Imre utca 6.)

Belépés az alábbi linken regisztráltak számára lehetséges:
https://forms.gle/kTUz7PDXw1JT7WoU8

A teljes eseménynaptár nézet