Meghosszabbított határidővel, május 20-ig nyújthatják be pályázataikat a 31. Virágos Magyarország versenyre jelentkező helyi közösségek – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Az ország legrégebbi környezetszépítő versenyére ebben az évben is öt kategóriában várja az ügynökség a nevezéseket, a határon túli, magyarlakta települések immár ötödik alkalommal jelentkezhetnek zöld közterületeikkel.

Az elmúlt években bevezetett, új díjkategóriák sikereire alapozva idén is a fenntarthatóságé és a közösségeké a főszerep.

Másodszor hirdetnek győztest az év zöld innovációja kategóriában, amellyel a települések fenntarthatósági törekvéseire szeretnék ráirányítani a figyelmet. Ismét várják a jelentkezőket a jubileumi évben megújult Virágzó közösség díjra. Az elmúlt évek hagyományait folytatva 2024-ben sem kizárólag teljes településképpel lehet elismerésre számítani: tematikus díjak is gazdára találnak majd, díjazzák például az év fasorát és óvodakertjét, illetve a legvirágosabb főteret.

Az őszi díjátadón a kertészeti utalványoktól a szakmai tanácsadáson és segítségnyújtáson át a tárgyi ajándékokig csaknem 80 értékes, szakmai nyeremény talál gazdára. A versenyt idén is több szakmai szervezet és minisztérium támogatja, többek között az Építési és Közlekedési, az Energiaügyi, a Közigazgatási és Területfejlesztési, az Agrár- és a Belügyminisztérium. A környezetszépítés ügye mellé állt a Miniszterelnöki Kabinetiroda is.

A közlemény szerint 2024-ben Magyarország tölti be az európai környezetszépítő verseny, az Entente Florale Europe soros elnöki szerepét is. Idén két magyar település Zalakaros és Debrecen indult az európai megmérettetésen, ahol összesen tucatnyi versenyzővel mérik össze a zöldítés terén elért eredményeiket.

MTI

Kiemelt kép: MTI/Kiss Gábor