A Magyar Péter-féle Tisza Párt korábbi alelnöke szinte minden ismerőséről rendszeresen jelentett tíz éven át az állambiztonsági szerveknek.

Arról a Civilek.info is beszámolt korábban, hogy Egerben és környékén közszájon forog, hogy Deák Boldizsár a Kádár-rezsimben az állambiztonsági szervek beépített ügynöke volt.

A Magyar Nemzet információi szerint a Magyar Péter nevével fémjelzett Tisza Párt korábbi alelnökét, Deák Boldizsárt azután szervezhette be a Kádár-rezsim állambiztonsági szolgálata, hogy a férfit elkapták több betöréses lopás – más források szerint bolti lopás – miatt. Helyi, egri illetőségű informátoraink szerint az is alátámasztja a beszervezést, hogy tudomásuk szerint Deák Boldizsárnak nem kellett letöltenie büntetését.

A férfi azzal is felkelthette az állambiztonság figyelmét, hogy valamikor az 1960-as évek végén, a 70-es évek elején érkezett Magyarországra Erdélyből, Kolozsvárról a családjával.

 Deák „Sólyom” fedőnéven jelenthetett ismerőseiről, egyik, kézzel írott beszámolója is előkerült nemrég.

Áprilisban Máthé Áron történész a Huszárvágás című blogján írt arról, hogy előkerítette „Sólyom” munkadossziéját, amelyet 1973. október 27-én nyitottak meg, és 1983. december 28-án zárták le. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának összefoglalója szerint a titkos megbízottat a Heves megyei Rendőr-főkapitányság III/II. Osztálya foglalkoztatta, elsősorban az amnesztiával Nyugatról hazatért személyek, valamint az idegenforgalom ellenőrzése és a kutatás területén.

Jelentéseiben beszámolt külföldi kapcsolatairól, külföldi útjairól (NSZK, Hollandia, USA, Jugoszlávia többek között), a Technolux KTSZ alkalmazottairól, egri ismerőseiről, gazdasági és pénzügyi bűncselekményekről, jogellenesen külföldön maradt személyekről.

Címlapkép: Magyar Péter/Facebook