A Mercedes és a Siemens vezérigazgatói a német sajtóban szélsőségességre és populizmusra figyelmeztetnek az európai parlamenti választások előtt. A vállalatvezetők a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak (FAZ) adott interjúban határozottan felszólították az alkalmazottaikat, hogy menjenek el szavazni, de gondolják meg, melyik pártra adják a voksukat, mert jobb, ha a szélsőségek ellen szavaznak a júniusi EU-s választásokon – írja az economx.hu.

Ez a gyakorlat Magyarországon meglehetősen szokatlan az üzleti életben, és a lap szerint eddig Európa legnagyobb gazdaságában is hagyományosan tartózkodtak a cégek a nyílt politikai állásfoglalástól. Most viszont –

a június 9-i európai parlamenti választások közeledtével – a nagy német munkaadók igyekeznek befolyásolni a választópolgárokat, figyelmeztetve őket a jobbra tolódás veszélyeire.

Sokszínűséget, nyitottságot, toleranciát hirdetnek

A német gazdasági elitből nemcsak a Siemens és a Mercedes vezetői vállalják a politikai álláspontjukat, hanem velük együtt mintegy harminc, nagy múltú vállalat és szervezet alakított egy olyan szövetséget, amely „Kiállunk az értékekért!” címmel beleállt a választási kampányba.

Ebben olyan ismert cégek vesznek részt, mint például az Allianz SE, a ThyssenKrupp, a Henkel, a Metro, a Volkswagen, a DHL Group, az E.ON SE, a Philip Morris vagy a Deutsche Bank.

Közös kampányoldaluk szerint az összesen mintegy 1,7 millió munkavállalót foglalkoztató munkaadók elkötelezettek az egyesült Európa mellett, és a sokszínűséget, a nyitottságot, a toleranciát hirdetik, amely az innovációs erő forrása és a versenyképesség garanciája a globalizált világban.

Kiállunk mindazon értékek mellett, amelyek a múltban sikerre vezettek bennünket, és a gazdasági rendszerünk motorját működtetik – fogalmaznak, kiemelve, hogy együtt erős jelzést akarnak küldeni a gyűlölet és a populizmus ellen. Ezért felszólították az alkalmazottaikat, hogy szavazzanak az európai választásokon a sokszínűség és a tolerancia mellett, illetve a populista AfD ellen.

A Siemens vezérigazgatója, Roland Busch úgy fogalmazott: a rasszizmust hirdető politikai pártok veszélyeztetik a társadalmi kohéziót, mégpedig úgy, hogy bár egyszerű válaszokat adnak az összetett kérdésekre, ám azok „soha nem működnek”.

Címlapkép: Roland Busch, a Siemens vezérigazgatója / Fotó: MTI/EPA/Szilágyi Anna