Ez igen! Kiállás a kisebbség mellett, méghozzá cégesen, igen bátor cselekedet. Más kérdés, hogy csak ott bátrak, ahol ez nem rontja az üzletet.

Eljöve a Szent Pride hónapja (majd biztosan eljön az éve is, már ha addig nem jön meg az európai emberek esze), és mint ilyenkor mindig, jó néhány nagy cég, multi vállalat kötelességének érzi, hogy szivárványosra fesse át emblémáit. Érthető, hiszen úgy gondolják, hogy egyre jobban működik az aberrációra való érzékenyítés és az ilyen kis gesztusok egyre több pénzt hozhatnak a kasszájukba. Ezt a vádat persze visszautasítanák az érintettek és képletes melldöngetéssel mantráznák, hogy valóban a nemi kisebbségek mellett állnak ki a manőverrel.

Ám van itt némi bibi.

Az X-en sok követővel működő Libs of TikTok egy montázst tett közzé a BMW, a Cisco, a Lenovo és a Bethesda vállalati logóiból, amelyek mind szivárványszínekben pompáztak – és szembeállította ugyanezen cégek közel-keleti X-fiókjainak logóival, ahol véletlenül sem voltak szivárványszínűek. Ott ugyanis nagyon nem szeretik a nemi devianciát, azaz a szivárványos „kiállás” csak eltaszítaná tőlük a vevőket.

Nocsak, hát nem furcsa? Mégis a lé határozza meg a tudatot?

Münchenben is folytatódik az LMBTQ-cirkusz

A jelek szerint folytatódik München évek óta tartó hagyománya, miszerint június hónapban, az LMBTQ-ügyek melletti szolidaritás jegyében, szivárványszínben világítják ki Allianz Arénát. Az identitáspolitika sporttal való összekeverését az UEFA sem támogatja.

A nemzetközi szervezet a múltban hiába adott hangot nemtetszésének, a jelek szerint ez nem tántorítja el a müncheni városvezetést – írta meg a Süddeutsche Zeitung.

A tervek szerint a Allianz Aréna június 22-én és 23-án szivárványszínű megvilágítást kap majd a müncheni Pride rendezvényeinek tiszteletére. Bár a stadion hat mérkőzésnek is otthont ad majd az Európa-bajnokság ideje alatt, az említett napokon éppen nem lesznek mérkőzések Münchenben. A Pride-események június 20-a és 25-e között zajlanak majd a német városban. Az Allianz Aréna fényjátéka emlékeztet az előző évi botrányra, amikor az UEFA megtagadta a stadion szivárványos megvilágítását a Németország és Magyarország közötti meccsen. München főpolgármestere akkor élesen bírálta az UEFA döntését, a szervet pedig magyarázkodással próbálta kisebbíteni a botrányt.

A magyar válogatott ismét német ellenfelet kapott az idei Európa-bajnokságon. A két csapat találkozója június 19-én Stuttgartban lesz.

Kiemelt kép forrása: X