Egyetlen olyan békekezdeményezés sem vezethet sikerre, amely az egyik vagy a másik háborúzó felet figyelmen kívül hagyja – emelte ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a rendkívüli kormányinfón.

Gulyás Gergely elmondta, a kormány a múlt heti két ülésén elsősorban a háború jelenlegi állásával és lehetséges kimeneteleivel foglalkozott, illetve hogy mit tud hazánk tenni a békéért. Rendkívüli veszélyeket rejt magában az elhúzódó háború – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Mint mondta, életekben elsősorban az oroszok és az ukránok fizetik meg a háború árát, de magyarok is vannak az ukrán hadseregben. Hozzátette: a gazdasági árát viszont egész Európa fizeti meg.

Úgy fogalmazott, mindkét szempontból helyes, magyar és uniós szempontból is, hogy Orbán Viktor békemissziót indított.

Gulyás szerint látni kell, hogy háborús propaganda uralja a nyugati országok nagy részét. Európa támogatja Ukrajnát, ezek egy ideig hitelnek tűntek, de ez már látszik, hogy nem akarják és nem fogják visszafizetni.

A miniszter hangsúlyozta, minden olyan békekezdeményezés, amely a másik háborús felet kihagyja, nem vezethet sikerre.

Azt is elmondta, a békéhez elsősorban a nagyhatalmak tudnak hozzájárulni. Mint mondta, a miniszterelnök ma Kínában tárgyalt. Minden olyan politikai vezetővel kíván tárgyalni Magyarország aki a békét szorgalmazza – fogalmazott Gulyás.

Ugyanakkor hozzátette, Magyarország pontosan tudja, hol van a helye soros elnökként. Elmondta, béketervünk nincs, de biztosak vagyunk abban, hogy a tárgyalásokhoz tűzszünetet kell kötni.

Gulyás kifejtette, a békemissziót sokan kísérik gyanakvással, ellenzik. Hozzátette: leginkább azok, akik háborúpárti nyilatkozatokat tesznek.

Mint mondta, Magyarországra nyomást helyeznek, politikai, jogi és pénzügyi zsarolásnak vagyunk kitéve az elmúlt hónapokban – utalt Gulyás Gergely a migrációs büntetésre.

Gulyás Gergely beszámolt arról, hogy a kormány a szerdai és a vasárnapi kormányülésen több fontos döntést hozott. Először is, szembe kíván szállni a háborús propagandával.

Ezért a kormány kötelezni fogja a hazai médiumokat, hogy hozzák nyilvánosságra, milyen forrásokból dolgoznak, illetve, hogy külföldi forrást használnak-e.

Miután erre van EU-s szabályozás – a miniszter a 2024/1428. számú rendeletre hivatkozott –, amelyre hivatkozva a magyar államnak van lehetősége a háborús propaganda elleni fellépésre.

A kormány döntött arról, hogy védelmi hozzájárulást kell fizetnie minden vállalatnak, amely rendkívüli nyereséghez jutott a háború révén.

Ebben elsősorban a bankszektor, a multik és energetikai cégek érintettek. A bankadót minden olyan pénzintézménynek meg kell fizetnie, amelynek betétállománya jelentősen nem emelkedett a háború kezdete óta. A kormány devizaátváltási illetéket vet ki a bankokra azért, hogy a bankok a különadót ne terhelhessék át az emberekre, a családokra – fejtette ki Gulyás Gergely.

Az üzemanyagárak ügyében sikerült az áprilisi, májusi helyzethez képest érdemben letörni az árakat.

A lakosság a benzin esetében 32, a gázolaj esetében 36 forinttal fizet most kevesebben (egy liter üzemanyagért – a szerk.) mint néhány hónappal korábban. Gulyás Gergely emlékeztetett: továbbra is kötelezi az üzemanyag-kereskedőket a kormánnyal korábban kötött megállapodás, azaz, az hazai üzemanyagáraknak a közép-európai átlagár szintjén kell maradnia.

Tárgyalt a kormány a légiközlekedésben előállt helyzetről is.

A légiforgalom növekedése miatt a járatok többsége eleve késéssel érkezik Budapestre, amelyek a nyári időszakban még gyakrabban előfordulnak. Ez azonban nem ok arra – fogalmazott a miniszter – hogy a a repülőtéren várakozó utasok, családok ne kaphassanak tájékoztatást.

A kormány ezért azt várja el a légiközlekedés valamennyi szereplőjétől, hogy készítsenek akciótervet, és minden lényeges lépésről tájékoztassák az utasokat, a hatóságokat. A fogyasztóvédelmet pedig arra buzdítja a kormány, indítson eljárásokat.

Jelenleg 12 hatósági eljárás van folyamatban. A késések 60 százaléka légitársaságok hibájából történik, ezért a kormány nem lát más lehetőséget arra, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság komoly büntetéseket szabjon ki.

Híradó.hu

Borítókép: Vitályos Eszter kormányszóvivõ és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezetõ miniszter a Kormányinfón
Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd