A DK szerint a nemzeti stratégiáról szóló „hablaty” nem takarja el Magyarország stratégiai meggyengülését, az MSZP pedig reméli, hogy a kormányfő nem Magyarország kilépését készítette elő az Európai Unióból. A Momentum szerint a klimatizált kórházak helyett „Trump, Trump és Trump” volt a téma. Magyar Péter szóvá tette, hogy volt egy „elképesztő gúnyos része” a beszédnek.

Orbán Viktor szombat délelőtt megtartotta hagyományos tusnádfürdői beszédét, amelyben szót ejtett Magyarország és Románia kapcsolatáról, a magyar békemisszióról, arról, hogy ehhez mit szóltak Brüsszelben, de megemlítette Mike Tysont és a Mátrix című filmet is. A kormányfő szerint a lengyelek a legszemforgatóbb politikát csinálják egész Európában, miközben az amerikaiak Lengyelországot akarják megtenni Európa amerikai központjává, ezzel együtt pedig Brüsszelben visszatért a három T, és Magyarország a tiltott kategóriába tartozik.

Arról is beszélt, hogy a demográfiai folyamatokban új lendületet kell venni, itt önfenntartó állapot kell, és nem a migrációból kell ezt megoldani. Ezért jövőre a gyerekek után járó adókedvezményt meg kell duplázni.

Orbán Viktor: A lengyelek a legszemforgatóbb politikát csinálják egész Európában

A miniszterelnök beszédére sorra érkeznek az ellenzéki reakciók. A Demokratikus Koalíció (DK) részéről Kálmán Olga, a DK frakciószóvivője azt írta: „a nemzeti stratégiáról szóló hablaty nem takarja el Magyarország stratégiai meggyengülését, ami Orbán történelmi, politikai ámokfutásának következménye”. A párt szerint a „politikai akarnokot” vakká tette a háború, személyes és politikai kiszolgáltatottsága az oroszoknak, és Orbán a világ helyett csak szörnyű politikai szövetségeseinek érdekeit látja, politikája nem építi, hanem elveszíti Magyarországot.

Hozzátették: aki egyszerre állítja, hogy Európa mint politikai projekt halott, de mint katonai, védelmi projektet építeni kell, az nemcsak hogy nem érti, közös politika nélkül nincs közös védelem, hanem egyenesen a magyar embereket veszélyezteti.

Orbán cinikus szóáradata arról, hogy az ő politikája védi meg az embereket, egy erkölcsileg velejéig romlott ember bűnös önfelmentése. Ha a miniszterelnök nem negyedosztályú nemzetközi stratéga szerepében tetszelegne, és tenné a dolgát, akkor ma Magyarország nem lenne a régió és az EU legrosszabbul teljesítő országa a fizetések értékében, inflációban, az egészségügy állapotában! A magyar felemelkedés egyetlen lehetősége, hogy megszabaduljunk Orbántól, és utat nyissunk a Demokratikus Koalíció által képviselt politikának

– áll a DK közleményében.

„Trump, Trump és Trump”

Molnár Zsolt országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottság MSZP-s alelnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök a tusványosi beszédében egy

„új magyar csodáról, a magyar nagy stratégiáról hallhattunk előadást”.

„Sajnálatos módon a miniszterelnök elfelejtett beszélni arról, hogy a kormány elhibázott gazdaságpolitikájának köszönhetően a közelmúltban egymilliárd eurónyi hitelt kellett felvennünk Kínától, miközben elbuktuk a hazánknak járó EU-s pénzeket. Arról is elfelejtett beszélni, hogy a magas infláció és a magas államadósság miatt ma a magyar állam többet költ az államadósságra, mint az egészségügyre (közel 3000 milliárd forint), illetve GDP-arányosan a magyar állam költi a legtöbb pénzt államadósságra az EU-ban” – írta az MSZP-s képviselő, aki szerint

csak remélni tudjuk, hogy a mai – amerikai elnökválasztási kampányba is beillő – beszédében Orbán Viktor nem Magyarország kilépését készítette elő az Európai Unióból.

A Momentum pedig röviden, tömören így reagált: „Miről szólt Orbán tusványosi beszéde? Trump, Trump és Trump. Miről kellett volna szólnia? Arról, hogyan lesznek klimatizált kórházak, és hogyan lesz működő MÁV”.

Agresszív törpék

Jakab Péter, a Nép Pártján Mozgalom elnöke szerint a Fidesz egy vírus, és karanténba kell zárni.

„Félelmetes, amit Orbán ma Tusványoson előadott. Agresszív törpékről beszélt, akik nem képviselik a népet. Nem, nem önmagára gondolt, hanem Brüsszelre. Hanyatló Nyugatról beszélt, és erősödő Keletről, ami szerinte nekünk nem rossz, sőt, új lehetőség”.

Jakab Péter úgy véli, valójában ez új lehetőség a lopásra, a megfélemlítésre, a választási csalásra, a nemzeti oligarchák építésére, akiket Orbán csak nemzeti bajnokoknak nevezett. Mint írta, „Orbán szerint a mi nemzeti bajnokunk Mészáros, Tiborcz és a többi rokon, haver, akik pénzügyi függetlenséget biztosítanak. Valójában nem nekünk, csak nekik. Nekünk egymilliárd eurós kínai hitel jut. Nyilván kell a pénz, hisz végül megtudhattuk azt is, hogy a családtámogatást ki akarja terjeszteni határon túlra is. Ennyi családi pótlék kifizetéséhez kevés is lesz az egymilliárd euró…”

Magyar Péter is megszólalt

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is reagált szombat délután a miniszterelnök beszédére. Szerinte „a beszéd 80 százaléka egy Budapest központú világpolitikáról szólt (épp csak az indiánokról nem beszélt), de szó sem esett a magyar emberek problémáiról és a hazánkban tapasztalható égbekiáltó igazságtalanságokról”. 

Közölte továbbá: nem esett szó arról, hogy miközben a miniszterelnök haverja 30 milliárdos yachton ringatózik épp a francia riviérán, addig a forráshiány miatt gyerekműtétek maradnak el Magyarországon, és nem esett szó a szétvert oktatásról, a hárommillió létminimum alatt élő honfitársunkról, a külföldre menekült százezrekről.

A Tisza Párt elnöke azt is kifejtette, hogy a miniszterelnök szombaton „Magyarország demográfiai fenntarthatóságáról álmodozott, miközben a totálisan téves politikájuknak köszönhetően soha nem született ilyen kevés magyar gyermek. Arról is értekezett, hogy rövidesen radikálisan csökkentik az államadósságot, miközben csúcson van a magyar adósság és most épp kínai giga hitellel zálogosítják el a gyerekeink és unokáink jövőjét”.

Elképesztő gúnyos része volt a miniszterelnöki beszédnek, amikor arról konfabulált, hogy Brüsszelben bevezették a 3 T világát (tilt, tűr, támogat), miközben Orbán Viktor Magyarországán a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét egy percre sem hagyják felszólalni »köz«televízióban, ezzel semmibe véve 1.352.000 magyar ember politikai akaratát

– írta, majd megköszönte a miniszterelnök slim fit ruházatra való megjegyzését is. Szerintük a sportos, normálisan öltözött emberek is lehetnek hazafiak, „azok viszont nem, akik a magyar adófizetők pénzét gátlástalanul ellopják és a családjuknak, haverjaiknak juttatják. Testalkat ide vagy oda”.

Index

Kiemelt kép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (k) előadást tart a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn 2024. július 27-én. Mellette Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke (b) és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke (takarásban). MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán