ifj. Prózsa István református lelkipásztor ezt a címet adta a Vasárnap.hu oldalon megjelent írásának. Az elemzés címének másik fele: avagy mi folyik Amerikában? Mondhatnánk, kit érdekel? Mi közünk hozzá, hogy hogyan repíti az új kormány a szakadék felé a tengeren túliakat? Csak éppen az a baj, hogy ami az USA-ban történik, az általában „begyűrűzik” (sőt bizonyos szempontból már be is gyűrűzött) Európába.

Most éppen tragikus lépésre készül a Biden-adminisztráció. Ezt mondja el és a lehetséges következményeket is elemzi a szerző. Néhány részletet idézünk írásából”

A Demokrata Párt, az új elnök, Joe Biden egyetértésével … újra megpróbálja elfogadtatni az „Equality Act” nevű törvénytervezetet, mely egyszer már átment a Képviselőházon, 2019-ben, de akkor a Szenátus elutasította azt. Most, a jelenlegi helyzetben a tervezet jó eséllyel át fog menni a Szenátuson is, ha pedig így lesz, az új elnök teljesen biztos, hogy aláírja.

Amikor ez majd megtörténik, akkor gyakorlatilag az amerikai szövetségi jog többé nem fogja elismerni a férfiúi és a női biológiai nemet, hanem csupán a különféle „szexuális orientációkat és gender identitásokat” fogja jogi tényezőként és törvényileg védett csoportokként kezelni.

Ha ez a tervezet törvénnyé lesz, az gyakorlatilag megszünteti az egyik alappillérét az eddig ismert amerikai kultúrának, ráadásul, beláthatatlan következményekkel fog járni:

megszűnnek a női és férfi sportágak például (ez főleg az előbbi számára jelenti a totális véget), nem lehet majd külön mosdóhelyiségeket, öltözőket stb. fenntartani férfiak és nők számára (még uszodákban, vagy iskolákban sem!). Ráadásul, a törvény nem tesz különbséget a vallási intézményekkel – így azokat a hitvalló keresztény közösségeket is kötelezni fogja arra, hogy ennek a törvénynek a szellemében járjanak el minden tekintetben, a templomok mellékhelyiségének kialakításától a prédikációk tartalmáig, amelyek vallják a házasság, szexualitás, család kérdésében a bibliai tanításokat, s azt, hogy Isten „férfiúvá és nővé” teremtette az embert.

A tervezet kritikusai szerint ráadásul az Equality Act súlyosan megnyirbálja az egyéni szabadságjogokat is: például, beleszól abba, hogy egy szülő hogyan nevelheti a gyermekét, súlyos kihatással lehet az orvosok munkájára is. A szülői jogok megkurtítása így akár azt is eredményezheti, hogyha egy „genderklinika”, egy orvos, vagy egy pszichológus megállapítja egy gyermekről, hogy ő „transznemű”, a szülők viszont nem hajlandóak alávetni őt a különböző hormonkezeléseknek és műtéti csonkításoknak, melyekkel a „nemváltást” próbálják elérni, akkor a hatóságok akár ki is emelhetik a gyermeket az adott családból. Volt már erre sajnos példa: sokan attól félnek, hogy ez a jelenség akár tömegessé is válhat, mely értelemszerűen a konzervatív, illetve a vallásos családokat érintheti igen súlyosan.

ha hazánkban vezető pozícióba kerülnek a progresszió hívei, ránk is ez vár. A közhangulat már idehaza is megvan hozzá – elég egy-egy progresszívak által uralt fórumba benézni, s végigböngészni a hozzászólásokat bármilyen olyan bejegyzés alatt, ami a kereszténységről szól.

Százával, ezrével és tízezrével találni ott olyan hozzászólásokat, melyek a templomok lerombolását, felgyújtását, vagy világi célra való kényszer-átalakítását követelik, illetve támogatják.

Lelkipásztorként nem egyszer tapasztalom, hogy ezeken a fórumokon micsoda gyűlölet van a lelkészek, papok ellen, akiket sokan akár örömmel börtönbe is csukatnának, vagy meg is gyilkolnának.

Óriási felelősségünk van abban mindannyiunknak, hogyan állunk a progresszió permanens forradalmához: jóindulattal szemlélve, ahogy szépen lassan nyeri meg magának a csatákat, míg majd minket is elér és elveszejt, vagy felkészülve a harcra, tudván, hogy itt bizony harc lesz?!

Az írás teljes terjedelmében itt olvasható.