Tervek szerint májusban Rómában tartják a Tolvaly Ferenc Szent Ignác útja – Camino Ignaciano című dokumentumfilmjének nemzetközi bemutatóját; a film négy fiatal zarándok belső lélekútját követi nyomon.

Tolvaly Ferenc rendező Balázs Zsuzsa újságíróval közösen írt forgatókönyvéből készült Szent Ignác útja – Camino Ignaciano című zarándokfilm magyarországi premierjét szeptemberre, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idejére tervezik az alkotók. A dokumentumfilmmel egyidejűleg a történet alapjául szolgáló regény is megjelenik. A spanyolországi történelmi helyszíneken forgatott 90 perces dokumentumfilm személyes hangvételben mutatja be, hogyan válik egy zarándoklat életváltoztató úttá. A filmben szereplő négy fiatal zarándok lelkigyakorlatát az úton egy spanyol jezsuita lelki vezető – José Luis Iriberri SJ – kíséri.

A zarándokok Loyolai Szent Ignác, a jezsuita rend alapítójának nyomában járnak, aki népszerűséget hajszoló katonából vált lelki vezetővé, és aki 500 évvel ezelőtt elsőként tette meg a ma már Camino Ignacianóként ismert, Loyolától Manresáig tartó, 640 kilométeres utat.

A film a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Cameofilm Stúdió gyártásában készült Csáky Attila producer vezetésével, és a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya támogatásával. A tájékoztató idézi Tolvaly Ferenc rendezőt, aki azt mondta: 52 órányi forgatott anyaggal tértek vissza Budapestre. Mint mondta, minden forgatás előtt pontos forgatókönyvet készít, és lerajzolja a kulcsjeleneteket. Tolvaly Ferenc szerint a forgatáson  „Olyan körülményeket teremtettünk a forgatás alatt a szereplőknek, amelyek lehetővé tették, hogy a legtöbbet tudják kihozni az élményeikből és legközelebb kerülhessenek céljukhoz: önmagukhoz”

Forrás: ide kattintva

Nyitókép: José Luis Iriberri spanyol jezsuita, a Szent Ignác útja „főszereplője”, fotó: Cameofilm