Nyolcvan esztendővel ezelőtt, 1941. április 11-én vette kezdetét az 1938–1941 közötti országgyarapítás utolsó fejezete, a Délvidék visszafoglalása. A német támadás következtében széthullott Jugoszláviában élő, őshonos magyar nemzetrész védelme érdekében kezdett hadműveleteket a Magyar Királyi Honvédség. A Délvidék visszatérésével azonban a Magyar Királyság végzetes kényszerpályára került.

1941 tavaszán a német hadigépezet titokban már a Szovjetunió elleni háborúra készülődött, s ebben a helyzetben a Harmadik Birodalom számára fontos volt, hogy semmi se veszélyeztesse hadműveleteinek sikerét és csapatai hátában béke honoljon. Ezért is bírt nagy jelentőséggel, hogy Magyarország, Románia, Szlovákia és Bulgária után 1941. március 25-én Jugoszlávia is csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez, és úgy tűnt, a Balkánon Görögországot sikerül elszigetelni, ahol angol expedíciós erők is tartózkodtak. Két nappal később azonban a volt jugoszláv vezérkari főnök, Dusan Simovič hadseregtábornok irányításával angolbarát tisztek sikeres puccsot hajtottak végre – amelynek hátterében a brit titkosszolgálat állt –, Pál régensherceget környezetével együtt félreállították, és nagykorúsítva a 17 éves II. Pétert, uralkodói jogaiba helyezték. Az új király Simovič tábornokot nevezte ki miniszterelnöknek, aki megnemtámadási szerződés megkötését javasolta a németeknek.

Ez keresztülhúzta a Führer számításait, ezért parancsba adta Jugoszlávia megtámadását, számolva az olaszok és a bolgárok bekapcsolódásával.

A németek ekkor elérkezettnek látták az időt, és benyújtották revíziós segítségükért a számlát, amellyel gróf széki Teleki Pál miniszterelnök félelmei váltak valóra.

A Führer Horthy Miklós kormányzónak küldött levelet, amelyben elismerte a magyar területi követelések jogosságát, s azt kérte, hogy a Wehrmacht magyar területről is indíthasson támadást Jugoszlávia ellen, és ahhoz a honvédség is csatlakozzon. A kormányzó válaszában engedélyezte a német csapatok felvonulását és reményét fejezte ki, hogy a támadásba rövid időn belül bekapcsolódik a honvédség. Előbb a minisztertanács, majd április 1-jén a Legfelső Honvédelmi Tanács ült össze és Teleki javaslatára három kitételt fogalmazott meg, amelyek közül bármely megvalósul, a honvédség megkezdheti délvidéki hadműveleteit: ha a jugoszláv állami keretek felbomlanak (egyúttal az örök barátsági szerződés is érvényét veszti), ha a térségben hatalmi légüres tér keletkezik, ha a délvidéki magyar nemzetrészt bármily veszély fenyegetné. A miniszterelnök titokban értesítette szorult helyzetünkről a briteket és az amerikaiakat, akik nem bizonyultak megértőnek és a britek kertelés nélkül kijelentették, ha Magyarország engedélyezi, hogy a németek átvonuljanak területén, megszakítják a diplomáciai kapcsolatokat, és

ha a honvédség részese lesz a jugoszláviai hadműveleteknek, az hadüzenetet von maga után.

A miniszterelnök úgy érezte, hogy politikai műve – a békés területi revízió és az 1939 szeptemberében meghirdetett fegyveres semlegesség – válhat semmissé, ezért reménytelenségében csak egy megoldással számolt, az öngyilkossággal.

Április 6-án megindult a német támadás Jugoszlávia ellen, megtorlásként a jugoszláv légierő magyar településeket (Körmend, Zalaegerszeg, Pécs, Siklós, Kelebia, Szeged) és vasúti szerelvényeket bombázott. Jó pár, a jugoszláv granicsárok által provokált határincidensre is sor került, de ezeket nem követték magyar válaszlépések. A Független Horvát Állam április 10-i kikiáltása új helyzetet teremtett, így a széthullott Jugoszláviában élő magyar nemzetrész védelmére siethetett a magyar politikai és katonai vezetés. A Gorondy-Novák Elemér altábornagy parancsnoksága alatti magyar királyi 3. honvéd hadsereg (budapesti I., pécsi IV. és szegedi V. hadtest), a gyorshadtest, a folyami dandár, valamint néhány Fővezérség-közvetlen csapattest mozgósítására április 4. és 6. között került sor és az alakulatokat – 10 gyalog-, 2 gépkocsizó-, 2 lovas-, 1 repülő- és 1 folyami dandárt – április 11-ig felvonultatták a déli határon, amelynek túloldalán a jugoszláv 1. hadsereg 3 gyalog-, 1 lovas- és 1 erődhadosztálya csoportosult.

A támadás megindítását április 13-ára tűzték ki, de a német sikerek miatt előbbre hozták az időpontot, mert vélelmezhető volt, ha a honvédség késlekedve csatlakozik a hadműveletekhez, akkor meghiúsulhat a Délvidék visszaszerzése.

A magyar csapatok így április 11-én, nagypéntek délután fél kettőkor kezdték meg a határátlépést, amely előtt kihirdették a kormányzó hadparancsát:

„Honvédek! A kötelesség ismét arra szólít bennünket, hogy elszakított magyar véreink segítségére siessünk. Mindig bevált katonai erényeitekre és fegyelmetekre építve bízom benne, hogy ezt az új feladatot is tökéletesen fogjátok megoldani. A magyarok Istene és a nemzet minden gondolata most is veletek van. Előre az 1000 éves déli határokra.”

A németek hamar megroppantották a jugoszláv védelmet, a honvédség villámháborúja pedig három nap alatt sikerrel járt, visszafoglalták a Bácskát és a Baranya-háromszöget, majd április 16-án puskalövés nélkül bevonultak a Muraközbe és a Muravidékre.

Magyarország területe 11 417 km²-rel és 1.02.5508 lakossal gyarapodott, közülük 36,6% volt magyar, 19% német és 16% szerb.

A teljes cikk ITT olvasható.