Dánia ráunt szír vendégeire

Dánia – elsőként Európában – visszavonja a szírek tartózkodási engedélyét, miután Damaszkuszt már tavaly nyáron biztonságosnak nyilvánították. A határozat visszavonhatatlan, ellene fellebbezésnek helye nincs. De hogyan jutott idáig a befogadó szellemiségéről méltán híres Skandinávia egyik országa?

Ahhoz, hogy megértsük a dánok különutas menekültpolitikáját, vissza kell mennünk egészen a kétezres évek elejéig, amikor is jelentős számú, a háború elől menekülő afgán előtt tárták szélesre az ajtót, de ekkortájt robbant be az országos politikába a szociálkonzervatív Dán Néppárt is – amelyet a média előszeretettel bélyegez szélsőjobboldalinak –, és vált a legnagyobb jobbközép-liberális Venstre (azaz baloldal) és a Konzervatív Néppárt koalíciós partnerévé. Pia Kjærsgaard pártelnök nemcsak beemelte a közbeszédbe a migráció kérdését, de a kormányalakítás után egy évvel már meg is szavazták az Európa legszigorúbb bevándorlási törvényeként elhíresült szabályozást. Pedig ekkor még az 5,3 milliós lélekszámú országnak mindössze csak egy százaléka volt bevándorló hátterű, s közülük sem mindenki Európán kívülről érkezett, mégis, már körvonalazódtak azok a problémák, amelyek a „nem nyugati hátterűek” megjelenésével zúdultak a dán társadalomra. Kjærsgaard egyébként nem volt rest, felvette a kesztyűt a kritikus svéd hangokkal szemben, és így reagált a szomszédok bevándorláspolitikájára: ha a svédek

„Stockholmot, Göteborgot vagy Malmőt skandináv Bejrúttá akarják változtatni klánháborúkkal, becsületgyilkosságokkal és csoportos nemi erőszakkal, hagyjuk nekik, hogy megtegyék”.

Hiába a törvény, ha az nincs betartva

Nagyjából ennyivel lehet összefoglalni a 2015-ben Lars Løkke Rasmussen vezetésével másodszorra is hatalomra kerülő Venstre bukását. A migrációs válság során a Dánián átkelni és Svédországba eljutni óhajtó tömeg megrekedt, s 2016-ra a bevándorlók aránya elérte a 13 százalékot. Az érkezők többsége persze nemhogy orvosi vagy atomfizikusi, de semmilyen végzettséggel nem rendelkezett, és mindössze 30 százalékuk volt képes három éven belül elhelyezkedni. Ezzel párhuzamosan megtriplázódott az integrációra költött büdzsé, és évente bőven egymilliárd eurónyi összeg felett fizettek menekült- és integrációs programokra; a lakosságnak egyszer s mindenkorra elege lett, mivel ők a bevándorlás kérdésének megoldását, és a jóléti állam megteremtését/fenntartását várták a vezetéstől. Így érkezett el 2019-ben a munkáscsaládban felnövő szociáldemokrata Mette Frederiksen ideje, aki Dánia legfiatalabb miniszterelnökeként alakíthatott kisebbségi kormányt a szociálliberális Radikális Baloldal, a Szocialista Néppárt és az Egységlista – Vörös–Zöldek támogatásával. De a szocdem jelző ne tévesszen meg senkit, mert Mette Frederiksen kormánya igencsak bevándorlásellenes, olyannyira, hogy az akár még extrémnek is nevezhető.

Az ígéret szép szó, ha megtartják…

Már 2019 előtt is, a közbeszédben csak gettóként emlegetett zónákban, egyéves kortól heti 25 órában el kellett választani a gyermekeket a családjuktól, hogy dánoktatásra, illetve a dán szokásokat és keresztény ünnepeket bemutató foglalkozásokra járjanak. Ha egy család nem tesz eleget az elvárásnak, az állam egyszerűen nem ad neki több támogatást. Azonban a Frederiksen-kormány még tovább megy azzal, hogy tíz éven belül fel kívánja számolni a bevándorlók lakta etnikai körzeteket, e zónákban mindössze 30 százalékban maximálnák a „nem nyugati eredetű” lakosság arányát. Egy kis apartheid? Mondhatjuk. Mindenesetre a most kezdődő vitáknak több kérdésre is választ kell adniuk: hány százalékban kell valakinek „nem nyugati eredetűnek” lennie, vagy hány nagyszülőtől lehet valakit idesorolni? Hol húzzák meg a Nyugat határát? És a legfontosabb: van-e elég kapacitásuk a hatóságoknak, hogy végrehajtsák a több ezer embert érintő kitelepítést?

Hova kerülnek a nem dánok?

A szírekről már tudjuk: haza. Még akkor is, ha a kritikusok – Amnesty International, a dán menekülttanács, és a szociálliberális Kristian Hegaard – „szívtelennek és könyörtelennek” nevezik a kitoloncolást, illetve háborognak azon, hogy a miniszterelnök konkrétan jelölte meg a menedékkérők számát Dániában, ez a szám pedig a nulla. Isten áldja! Azokat a szíreket egyébként, akiknek lejárt a tartózkodási engedélyük, vagy nem hagyják el önként Dániát, deportáló táborokba zárnák, viszont akik önként távoznak, a kormány pénzügyi támogatására számíthatnak.

Dánia a dánoké

A dánok, több európai országhoz hasonlóan betiltották, hogy mecsetek külföldi adományokat fogadhassanak el, de arról is szó van, hogy a muszlim radikalizmus megakadályozása okán kötelezővé tennék dán tolmácsok jelenlétét a vallási összejöveteleken. Burkát és nikábot már 2018 óta tilos viselni közterületen, börtön járhat azoknak, akik a viselésükre kényszerítenek másokat. Mindezzel együtt azonban mégsem lesz fáklyásmenet az ország „megtisztítása”, a politikai viták pedig tűpontosan világítanak rá arra, hogy Dánia már a saját bőrén tapasztalja meg azt az „egzotikumot”, amit mi magyarok – a nemzeti kormány következetes és kitartó bevándorláspolitikájának köszönhetően – csak a híradásokból ismerünk.

Hajrá dánok!

Kiemelt kép: MTI/EPA/Mads Claus Rasmussen