Orbán Viktor ma reggel is a Kossuth rádió Jó reggel Magyarország című műsorának vendége volt, miután az Operatív Törzs hajnali ülésén részt vett. Egyebek mellett közölte, hogy már több mint 3,5 millió embert beoltottak, így – ahogy az már napvilágot látott – holnap nyithatnak a teraszok, amelyek este fél tízig lehetnek nyitva, így a kijárási korlátozás 23 órakor kezdődik szombattól.

A kormányfő azt is bejelentette, hogy várhatóan jövő hét közepére a beoltottak száma eléri a 4 milliót és ha ez így lesz, megnyílhat a szolgáltatások széles köre, azoknak, akiknek van védettségi igazolványa. Ezek szerint megnyitnak a színházak, a tánc- és zeneművészeti események, a mozik, a cirkusz, az edző- és fitnesztermek, a jégpályák, az állatkertek, a fürdők és uszodák, a játszóházak, a sportesemények, a kalandparkok, és kinyithatnak a szállodák, és az éttermek belső helyiségei.

Az oltások hatékonyságának vitáiról azt mondta, most is világossá tették, hogy az egy oltással rendelkezők között egy százalék a visszabetegedési arány.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogyha minden regisztrált embert beoltottak, akkor a világban élő magyarok is érkezhetnek oltásra. Megemlítette azt is, döntés született arról, hogy a 16-18 év közöttiek beolthatók Pfizerrel. Ezért úgy döntött, hogy annyi Pfizert kell elkülöníteni, ami elég ennek a korosztálynak. Az ő oltásuk rendjéről a következő napokban tesznek közzé információkat.