Németh László , – nem azonos a “Minőség forradalma” írójával -, részletes tanulmányában rámutat, egyetértve más szerzőkkel: “a magyarság megtérésekor az ősi istenasszony kultusza elősegítette a keresztény értelemben vett Istenanya, a Boldogságos Szűz kiválasztását”.
“A magyar katolikus megújulás Mária tisztelete a magyar lélek időszerű igényeinek megfelelően sajátos, normatív jelleget öltött. Néha más népeknél is találunk a Máriatiszteletben nemzeti színt, de ez nem szilárdult ki olyan formában, mint a magyar Regnum Marianum.”
Megemlíti a legendát, ahol a Szent Szűz tervében “Géza fejedelem születendő gyermeke viszi majd a főszerepet. A legenda… szerint a Szent Szűz megjelenik Gézának, és figyelmezteti a születendő gyermek hivatására.”
A protestáns Heltai Gáspárnál Szűz Mária helyébe – a Hartvik-legendát követő Bonfini szövegének magyar fordításában – maga az Isten lépett. Hazánk és nemzetünk “természetjogon” a Szent Szűz oltalma alatt állott minden időben, mondja a szerző, majd így folytatja: “… az országfelajánlás lett a végső és legjelentőségesebb, mondhatnók, jogi szerződés a Boldogasszony és a magyarság között”.
Említi Németh – a katolikus-protestáns ellentét jellemzésére – Magyari István könyvét, amely 1602-ben a pápistákat újítóknak nevezi, akik bevezették többek közt “az Boldogasszony és több Szentek ünnepe ülését”. Kimondja a bálványozás bűnét, amelyért az Úristen ostorozza a magyarságot. Lássuk, hogyan ír a szerző:
“A Mária-tisztelet Szent István lelki életét és kormányzó tevékenységét egyaránt áthatotta. Legrégibb élettörténete, a Legenda Maior elbeszéli, hogy a szent király a lázadó Koppány ellen a Szent Szűz nevében kélt harcra, Konrád támadása ellen is Máriához folyamodott segítségért, de éppen így a Szent Szűz nevében bocsátott meg a személyét ért bántalmakért. Kitetszik Mária-tisztelete az Isten anyjának ajánlott egyházmegyék és monostorok nagy számából is. Hogy a keresztény magyarság nagy családját Mária személyéhez kapcsolja, népét haereditas Mariae, familia Mariana kifejezésekkel, a Szent Szűz házanépének és örökségének szerette nevezni.
Ez a törekvése különösen akkor nyilatkozott meg magasztos formában, amikor a kereszténység zsenge palántáját és a magyar királyságot Szent Imre váratlan halála folytán megfelelő utód nélkül kellett elhagynia. A bizonytalanság hullámai közt, mint egyedül biztos menedékhez, a Boldogságos Szűzhöz folyamodott: “Egek Királynéja, – esdekel fel hozzá – a Te pártfogásodra bízom utolsó imámmal a szent Egyház püspökeit és papságát, a királyság főembereit és a népet”.
A magyarság és a Szent Szűz között fennálló bensőséges viszonynak első letéteményese tehát Szent István király. A későbbi idők folyamán is mint az első rex Marianus szerepelt a magyarság kegyeletében. Éppen azért, mert mélységes hitével, államférfiúi bölcsességével, népe lelkének ismeretével, a helyzet világos átlátásával oly eszményi és szilárd államot hozott létre, továbbá államát a külső és belső ellenséggel szemben hadvezéri rátermettségével meg tudta védeni, a következő századok folyamán eszményképként állt utódai előtt. Az eszményi állama a Boldogságos Szűz különös védelme alatt álló magyar királyság volt, melynek kötelékében a keresztény magyar nép az erkölcsi tökéletesedés útján haladva érheti el a földi jólét és az égi boldogság jutalmát. Ez az ideál, amely előbb, mint jámbor elgondolás, majd, mint állameszme jelentkezett, gyökerét alkotja a századok folyamán kialakult Regnum Marianumnak. Középkori királyaink, amint egyebekben, úgy ebben is Szent Istvánt állították eszményként maguk elé.
Szent László a középkori lovag eszménye, templomok építésében, püspökségek, apátságok alapításában az első szent király művének betetőzője, egyben Szűz Mária választott vitéze is, a középkori Regnum Marianum másik jelentős királyi személye.
A magyar középkori máriás kultusz szempontjából felemlíthető a szabolcsi zsinat, amely a Szent Szűz tiszteletére három ünnepet rendelt, Gyertyaszentelőt, Nagyboldogasszonyt, Kisasszony napját, amelyet Fulbert, chartresi püspök, Szent István kortársa terjesztett el a nyugati országokban. Géza, Szent László és Kálmán királyok ideje még a clunyi reform behatását észlelteti. Kálmán kora a máriás történelem során azért is bír különös jelentőséggel, mert a Hartvik-féle legenda e korban íródott és lett Szent István Mária-tiszteletének kikerekített leírása, amelyre a későbbi idők folyamán oly gyakran történt hivatkozás.
…Az országfelajánlást tehát a barokk katolikus világ jogi ténynek, szerződésnek fogta fel, amelyben a szerződő felek az Istenanya, illetőleg a magyarság. A nemzetet Szent István képviselte. Az elgondolás szerint mindegyik szerződő félre jogok és kötelességek hárultak. Amikor Szent István országát, ifjú keresztény nemzetét és Koronáját Máriának felajánlotta, a Koronával együtt átadott minden uralkodói jogot, amelyet a Szent Korona e kor elgondolása szerint magában egyesített. A Boldogságos Szent Szűz valóságos királynő, sőt több lett, mint királynő a hívő magyar szemében. Jogot nyert a magyarság minden ügyének intézésére, még a király személyének megválasztására is, amint később látni fogjuk. A nagyhatalmú Szűz, akit szent Fia megdicsőített és maga mellé trónra helyezett, oly hatalommal rendelkezett, hogy képes volt országát kormányozni.”
Szekfű Gyula az ötkötetes Magyar Történetben (negyedik kötet) elsorolja a Regnum Marianum öt jogi alapelvét, úgy mint
– a király csak katholikus lehet,
– a király a főurak tanácsa segítségével uralkodjék,
– a király az országban tartózkodjék,
– a király az országot szabadságban tartsa meg,
– a király esküt tegyen az alkotmányra.
Ez a magyar történelem optimista, öntudatot adó szemlélete. “A királyi hatalmat is elismerő rendi szellem, vallásos érzés, s a mai ideáloknak a múltba való visszavetítése… teszik együttvéve a Regnum Marianum országának közjogi tartalmát.”
Ez a tan a királyi hatalom mérséklését, a nyugaton már meglévő abszolutizmus elhárítását is szolgálta a Szent Ágoston-i Civitas Dei felélesztésével, felújításával hirdetve olyan körülményeket, amelyek közepette a Civitas Dei (Isten országa) polgárai könnyen elérhetik az örök boldogságot.
