A Napoli-Barcelona és az Internazionale-Atlético Madrid a nyolcaddöntő slágerpárosításai.

Az előző idényben döntős Internazionale az Atlético Madriddal találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, amelynek programjából a Napoli-Barcelona párharc emelkedik még ki.

Az európai szövetség nyoni központjában hétfőn megtartott sorsoláson az is kiderült, hogy a két magyar válogatott futballistát, Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató RB Leipzig a Real Madriddal találkozik majd.

A címvédő Manchester City a dán FC Köbenhavn együttesét kapta ellenfélnek, míg a csoportmásodikok között legnagyobb névnek számító Paris Saint-Germain a spanyol Real Sociedaddal csatázhat a legjobb nyolc közé kerülésért.

A nyolcaddöntő sorsolásánál a csoportmásodikok mellé húzták a csoportelsőket úgy, hogy az azonos négyesből továbbjutott, illetve azonos országbeli együttesek nem kerülhettek össze.

A nyolcaddöntők első mérkőzéseit február 13-14-én, valamint 20-21-én rendezik, a visszavágókra március 5-6-án és 12-13-án kerül sor.

A BL fináléját Londonban rendezik június 1-jén.

 

A BL-nyolcaddöntő párosítása:

FC Porto (portugál)-Arsenal (angol)

Napoli (olasz)-FC Barcelona (spanyol)

Paris Saint-Germain (francia) – Real Sociedad (spanyol)

Internazionale (olasz)-Atlético Madrid (spanyol)

PSV Eindhoven (holland)-Borussia Dortmund (német)

Lazio (olasz)-Bayern München (német)

FC Köbenhavn (dán)-Manchester City (angol)

RB Leipzig (német)-Real Madrid (spanyol)

MTI

Borítókép: Megvan, melyik csapatok küzdenek meg egymással a BL nyolcaddöntőiben
Forrás: Facebook/UEFA