A Spinelli Csoport az Európai Parlament föderalista képviselőinek hálózata. A csoport célja, hogy „fontos ügyekben szövetségi többséget hozzon létre az Európai Parlament tagjaiból”, és hogy egy közös államiság irányába mozdítsa el az Európai Uniót, vagyis az erős nemzetállamokból álló Európai Unió helyett egyfajta Európai Egyesült Államokra törekednek.

Ez a törekvés lényegében véget vetne az önálló magyar államiságnak is.

A Spinelli Csoport legújabb kezdeményezése a közös eladósodás állandósítása, amelyhez lelkesen csatlakoztak a Gyurcsány-párti EP-képviselők is. A föderalisták Brüsszel vakcinabeszerzési kudarcai ellenére az egészségügyet is központosítanák.

Az Altiero Spinelli olasz kommunista politikus nevét viselő Európai Föderalista Uniót 2010. szeptember 15-én hozta létre Guy Verhofstadt liberális EP-képviselő, Soros György brüsszeli szövetségese, a pedofil botrányairól is ismertté vált Daniel Cohn-Bendit volt zöldpárti EP-képviselő, a korábbi francia EP-képviselőnő, Sylvie Goulard, aki néhány éve fiktív foglalkoztatás miatt keveredett botrányba, valamint az Európai Parlament korábbi alelnöke, Isabelle Durant. Az alapítók előéletét végignézve látható, hogy olyan nyugat-európai politikusokról van szó, akik saját országaikban már nem rendelkeznek érdemi befolyásossal, ezért az európai politikában próbálnak teret nyerni maguknak.

A Spinelli-csoportnak 74 európai parlamenti képviselő a tagja, köztük a három DK-s, Ara-Kovács Attila, Gyurcsány Ferencné és Rónai Sándor, a szocialista Ujhelyi István és a jobbikos Gyöngyösi Márton.

A vakcinabeszerzés kudarca ellenére egészségügyi uniót akarnak, és minden országot eladósítanának

Legújabb felhívásában a csoport a fiskális és az egészségügyi unió létrehozását követeli. A kezdeményezésről a baloldali Népszava is beszámolt. Az írás szerint a Spinelli-csoport felhívásának aláírói úgy gondolják, hogy „az egyszerinek szánt közös kötvénykibocsátást intézményesíteni kell”, azaz a közös eladósodást szorgalmazzák.

Emlékezetes, hogy Soros György bevándorláspárti spekuláns a koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági válság megoldására örökkötvények kibocsátását javasolta Európában

 

Forrás és kiemelt kép: mandiner.hu