A Rákóczi Szövetség a június 4-i Nemzeti Összetartozás Napjához és a Nemzeti Újrakezdés Évéhez kapcsolódóan rendhagyó diákutaztatási pályázatot hirdetett magyarországi és külhoni középiskolai osztályközösségeknek.

A program célja, hogy a járványügyi szabályokhoz igazodva minél több középiskolai osztályközösség keressen fel belföldi honismereti kirándulások keretében olyan helyszíneket, amelyek a magyar történelem meghatározó eseményeihez kapcsolódnak. Az utazó diákok legalább száz történelmi emlék helyet keresnek fel Kárpát-medence szerte.
A meghirdetett pályázatra beérkező kérelmeket a Szövetség folyamatosan bírálta, hogy minél hatékonyabban megszervezhető és lebonyolítható legyen a kirándulás. Az iskolák 300 ezer forint értékű utazási kerettámogatásra pályázhattak.

A pályázat sikerét jelzi, hogy mintegy 300 Kárpát-medencei középiskola több mint 10 ezer diákja utazik csaknem 100 történelmi emlékhelyre a nemzeti újrakezdés és összetartozás jegyében, a Rákóczi Szövetség rendhagyó diákutaztatási programjával.