Az évadzáró Civil Akadémia két vendégéve, Kondor Katalin újságíróval és Sótonyi Péter tanszékvezető egyetemi tanárral Szabó Anett a szellemi örökség életben tartásáról és tovább örökítéséről beszélgetett.

Kondor Katalin kifejtette, nem összeesküvés-elméletekről beszélünk, hanem valódi összeesküvésről, melynek célja a zavarkeltés, eszköztárához pedig éppúgy hozzá tartozik a gender ideológia éppúgy, mint a BLM mozgalom elveinek erőszakos terjesztése. Igaz ez a sajtóra nézve is, egyszerűen tragikus, hová süllyedt a nyugati sajtó, hogyan számolják fel a szólásszabadságot, miközben minket vádolnak a sajtószabadság felszámolásával. Holott nálunk szinte mindent meg lehet írni. Azért szinte, mert a polgári-konzervatív gondolatokat közlők ellen hajszát indít a balliberális (globalista) oldal.

Sótonyi Péter az elmúlt hónapok tapasztalatairól szólva kijelentette: aljasság, hogy még olyan orvos is akadt, aki politikai megfontolásból az oltás ellen kampányolt. Az új egyetemi modellről kijelentette, hogy az Állatorvosi Egyetemen kiválóan működik és a hamis propagandával szemben jelentősen megnőtt az intézmény önállósága. Véleményt mondott a gender-filozófiáról is, kijelentve, hogy az is baj, ha az emberek nem tartják be a társadalmi törvényeket, a természeti törvények felrúgása ellenben kifejezetten öngyilkosság.

A Civil Akadémia teljes estje itt nézhető meg.