A zsidógyalázó Bíró Lászlót indítja a Jobbik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6-os választókerületben, Szerencs térségében, a helyi előválasztáson – írja a hvg.hu. Ha figyelembe vesszük, hogy a Jobbik milyen vehemenciával állt be minden alkalommal Gyurcsány jelöltjei mögé, biztosra vehetjük, hogy a teljes baloldali koalíció támogatni fogja az antiszemita politikust.

„Tetűcsúszdások”, „zsidó uzsora-banktőke”; „Judapest” – a baloldal borsodi reménysége szemmel láthatóan nem fukarkodott a jelzőkkel, amikor a zsidóságot akarta gyalázni. Hiába Bíró ízig-vérig antiszemita megnyilvánulásai (egy-két kivételt leszámítva), a baloldali véleményformálók csendben maradtak, vagy megpróbálták elmismásolni az ügyet a 2020-as időközi választáson, mikor is Bíró volt az ellenzék közös jelöltje.

A jelölése utólag nagy feszültségeket keltett, azt követően, hogy nyilvánosságra kerültek a képviselő kirekesztő és antiszemita kommentjei, amelyekért aztán később bocsánatot kért. Így a baloldalon mindenki megnyugodott, így már rendben volt.

Bíró célkeresztbe került egy gyanús állami támogatás miatt is, amit az általa működtetett varroda vett fel. Átvert munkavállalók is nyilatkoztak a médiának, sőt egyenesen Hadházy Ákos is óriási visszaélésekre bukkant Bíró gazdasági ügyleteinek vizsgálatakor, de ebből sem lett semmi. Hadházy jelentette a bűncselemény gyanúját a baloldali pártvezéreknek, amit utóbb azok egyhangúlag letagadtak. Aztán ez a vihar is elcsendesedett. (Az ügészség sem lépett az ügyben)

A tavalyi időközin Bíró végül vereséget szenvedett a Fidesz jelöltjével, Koncz Zsófiával szemben. Annak a választásnak az adott különös jelentőséget, hogy azon múlott a kétharmad megmaradása.

Címlapkép: Bíró László harcostársával, Jakab Péterrel / Fotó: Jakab Péter Facebook oldala