„Vannak reális problémák, amiket meg kellene oldani. Olyannal még se gyerek, se kolléga nem jött hozzám, hogy ilyesmi miatt molesztálnák, de olyannal már igen, hogy nincs mit enniük, vagy hogy az apjuk iszik, az anyjuk szétverte a fejüket. Ha ezekkel a problémákkal jönnek, ezeket meg is oldom” – nyilatkozta a homoszexuálisok problémáival kapcsolatban Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a Transindex.ro-nak.

– Több mint 25 év telt el, mióta elkezdett gyerekeken segíteni. Mi változott ez idő alatt? Vannak-e pozitív folyamatok? Mennyire kell még az egyháznak szerepet vállalnia az árva gyerekek befogadásában és nevelésében?

– Vannak negatív és pozitív dolgok is. Például az átlagkereset sokat javult az elmúlt évtizedekben, az emberek most már többnyire el tudják tartani a gyerekeiket. Negatívum, hogy sokkal kevesebb gyereket vállalnak, mint régen, amikor nem volt ritka a 8-10 fős bányászcsalád a Zsíl-völgyében. Az, ami ‘90-ben még probléma volt, ma már fel sem merül. Nagy kérdés, hogy ez jó-e vagy rossz.

– Nemrég egy interjúban azt mondta, hogy az alacsony születésszám nem feltétlenül probléma. Példának pedig a ‘20-as és ‘30-as évek népszaporulatot hozta fel, mondván, hogy a második világháborúban aztán mi történt…

– Úgy látom, hogy kilencven óta minden javult, csak a gyerekvállalási mutatók romlottak.
Nem a darabszám miatt látom ezt fontosnak, hanem azért, mert amikor egy gyerek születik, egy édesanya és édesapa is születik a Földre. Akiből anya vagy apa lesz, olyan minőségi ugráson megy keresztül, amit magából nem nézett ki. Az ember nem attól lesz felnőtt, hogy betölti a 18. életévét, hanem a felnőtté válásba beletartozik, hogy vállaljuk egy élet hordozásának a terhét, és hogy ezáltal az életünk egy közösségben teljesedhet ki. Apámat a kommunisták agyonütötték, ötéves korom óta árva vagyok. Anyámtól minden lehetőséget elvettek, szegény három váltásban dolgozott a csíki textilüzemben.

Mondhatnám én is, hogy sok trauma ért. Azt szoktam mondani a gyerekeknek, hogy ha ők bárhová elmennek dolgozni, a kutya sem lesz kíváncsi arra, hogy milyen gyerekkoruk volt. Ha pék vagy, arra kíváncsiak, milyen kenyeret sütsz, ha fodrász, hogy milyen frizurát csinálsz. Abból nem lehet megélni, hogy a sebeinket nyalogatjuk, és mutogatunk egymásra. Előre kell nézni. Talpra kell állni, le kell győzni a nehézségeket. Ha a nehézség győz le, akkor lehet, hogy sajnálni fognak téged, tragikus hős leszel, de unni fognak az emberek.

– De mi van azokkal, akik nem tudnak szabadulni a problémáktól? Például akit esetleg szexuálisan bántalmaztak…

– Akkor a társadalom előbb-utóbb keresztül lép rajtuk és leírják őket. Fonnyadt alma. Abból pálinkát főznek. De a te életed a te kezedben van, és te kell, hogy küzdj. Az a jó, ha az ember megtanul a saját lábán járni.

A teljes cikket itt olvashatja el.