Az európai jog a nemzeti jogrendek és jogi kultúrák örökségéből táplálkozik – mondta Peter M. Huber német alkotmánybíró a Mandinernek. Az interjúból idézünk.

-Az Európai Unió Bírósága alkotta alapelvek között említhető az uniós jog elsőbbsége. Mindemellett az is látható, hogy a tagállami alkotmánybíróságok és felsőbíróságok egyre gyakrabban vizsgálják felül az EU-s jogalkotást, illetve az uniós bírói fórum döntéseit is. Milyen szerepük van nemzeti alkotmánybíróságoknak az uniós joggal összefüggésben?

Szinte valamennyi tagállam azt vallja, hogy az európai jog kizárólag azért alkalmazható az országokban, mert a nemzeti alkotmányok lehetővé teszik, és a törvényhozóik olyan nemzetközi szerződést fogadtak el, amely hallgatólagosan elismeri, hogy az európai jog valamilyen fokú prioritást élvez az integráció megvalósulásának keretein belül. Ennek fényében az európai jog korlátlan elsőbbsége vagy olyan autonómiája, amely az alapító szerződésektől és a tagállamoktól függetlenül érvényesül, jogi értelemben nem meggyőző.

Az alapító szerződések számos olyan rendelkezést tartalmaznak, amelyek a mi álláspontunkat támasztják alá, viszont egyet sem, amely az Európai Unió intézményeinek felfogását támogatná. Emellett pedig ezt vallják az alkotmánybíróságok és legfelső bíróságok Európa-szerte. Mindannyiunknak az az érdeke, hogy az európai integráció felvirágozzon, mindazonáltal meg kell őriznünk a tagállamok és az Európai Unió intézményei közötti egyensúlyt.

-Az alapító szerződések megkövetelik az uniós intézményektől, hogy tartsák tiszteletben a nemzeti identitásokat”. Hogyan őrizhető meg?

Tapasztalatom szerint csakis a nemzeti alkotmánybíróságok és felsőbíróságok által. Emellett pedig legitim módon így ellenőrizhető az Európai Unió döntéshozatala is, ugyanis annak demokratikus legitimációja nem igazán vezethető vissza az Európai Bizottságra vagy más uniós intézményre. Az integráció demokratikus legitimációjának forrását az jelenti, hogy a
huszonhét tagállam megállapodott abban, hogy együttműködik, és a szuverenitása egy szeletét közösen gyakorolja. Ez a rendszer hatvan éven keresztül többé-kevésbé jól működött, és minél egyértelműbb volt az európai integráció célkitűzése, annál meggyőzőbbnek bizonyult. Erre példa az egységes belső piac vagy a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésén
alapuló térség megvalósítása. Ez a rendszer azonban az Európai Unió hatásköreinek bővülésével bizonytalanná vált, s közben az Európai Unió Bírósága továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy az integráció motorja maradhasson, figyelmen kívül hagyva a megváltozott körülményeket.

-Ez miben nyilvánul meg?

Az Európai Unió Bírósága folyamatosan azt a felfogást hangsúlyozza, amely a központosítás irányába hat, és eközben tulajdonképpen tudomást sem vesz a pluralizmust és a sokszínűséget védelmező elvekről, vagyis a szubszidiaritásról, az arányosságról és a hatáskör-átruházákorlátozottságának elveiről. Egészen 1951-től áttekintettem az Európai Unió Bírósága esetjogi
gyakorlatát, és összesen három és fél ügyre bukkantam, amelyben a bíróság úgy ítélte meg, hogy az adott kérdésben az Európai Unió nem rendelkezik hatáskörrel. Ez világosan mutatja, hogy az EUB nem tekinthető tisztességes és megbízható döntőbírónak az unió és a tagállamok közötti vitákban. Az Európai Unió intézményei által vallott elsőbbség elve valójában az
alkotmányos fenntartások nélküli teljes alávetéssel jelent egyet. Az Európai Unió Bírósága nem tekinthető megbízható döntőbírónak”

A cikk további részleteit itt olvashatják el.