Novemberben több segélyakciót is elindított a Magyar Református Szeretetszolgálat azzal a céllal, hogy több mint kilencezer nehéz körülmények között élő családon és idős emberen segítsen karácsonykor – közölte a szervezet.

Azt írták, hogy októberben 3000 úgynevezett szeretetdobozt juttattak el országszerte iskolákba, munkahelyekre és gyülekezetekhez. A kihelyezett dobozokba tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket gyűjtenek. Ezzel 6000 nehéz sorsú családnak, idős embernek segítenek.

Az akciót bárki támogathatja, akár otthonról is az 1358-as adományvonal felhívásával (minden hívás és SMS 500 forintot jelent) vagy az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül. Az akció november 30-áig tart, ezután szállítják ki az adományokat a rászorulóknak a szeretetszolgálat munkatársai még az adventi időszakban.

A élelmiszergyűjtés mellett november 2. és 30. között 3000 rászoruló gyermek kívánságának ad hangot a Magyar Református Szeretetszolgálat. A szeretetdoboz.jobbadni.hu oldalon összegyűjtött kérések olyan gyermekek szüleitől érkeztek, akik szerény anyagi körülmények között nevelkednek, és szüleiknek nincs lehetősége megajándékozni őket.

A személyre szabott kívánságokat kétféleképpen teljesíthetik az adományozók: megvásárolhatják és eljuttathatják a szeretetszolgálat valamelyik gyűjtőpontjára, vagy ha erre nincs lehetőségük, akkor a kívánság mellett szereplő összeg befizetésével járulhatnak hozzá a program sikeréhez. Az összegyűlt adományokat a Magyar Református Szeretetszolgálat a szülőknek adja át – tették hozzá.

Közölték, idén is meghirdették a református gyülekezetek körében Nyilas Misi Pakk elnevezésű programjukat. A korábban „cipősdoboz” néven ismert gyűjtőakció során mesekönyveket, játékokat vár a szeretetszolgálat. Az adományozók által összeállított csomagokon fel kell tüntetni, hogy milyen korú és nemű gyereknek szánják az adakozók. Az így összegyűlt ajándékokat Kárpátalján élő rászoruló gyerekek kapják meg – írták.

Mint írták, a hajlék nélkül élőkről sem feledkeznek meg: november első hétvégéjén 450 adag melegételt osztanak ki a rászorulók között a fővárosban.

MTI