A Magyar Nemzet publicistája, Pilhál György rövid írásban reagált Ujhelyi István brüsszeli „beszámolójáról”. A közismerten hazája érdekei ellen mindenkor fellépni képes MSZP-s politikus vágyvezérelt írásához ezt fűzte hozzá:

„Alábbi „gyorshírt” három napja olvastam az interneten. Részletekről később, most nézzük magát az anyagot: „Nagy menetben vagyunk a következő napokban: Márki-Zay Péter közel húsz találkozón vesz részt, többek között hat uniós biztossal és az összes Európa-párti frakció vezetőjével. Délelőtt Ska Kellerrel, a Zöldek frakcióvezetőjével egyeztettünk a magyarországi jogállamiság visszaállításáról, az állami korrupció felszámolásáról és az Orbán utáni időszakról.”

Ujhelyi István jegyzi az izgalmas tudósítást. Ami csak annyiban érdekes, mert eddig úgy tudtam, hogy a szocialista ember pártja ­uniós képviselőjeként a magyarság ügyeiért fáradozik a brüsszeli arénában. (Szabadidejében meg olykor harangozik, mert ez a mániája.) Erre most kiderül, Ujhelyi közönségszervezéssel is foglalkozik; a Hódmezővásárhely helyett Brüsszelben nyüzsgő Márki-Zay Péter fegyverhordozójaként múlatja az európai időt. Persze, fontos dolog lehet ez is, hiszen, mint írja, már „az Orbán utáni időszakról” egyeztettek az Európa-párti potentátokkal. (Korábban azt hittem, a politikus a választókkal szokott egyeztetni a jövőről. Mert azért ők is itt vannak, szegények.)

Szerintem Ujhelyi Pistiék kicsit elébe szaladtak a dolgoknak. Nekem valamiért A tanú jelenete ugrott be: „Elnézést, Virág elvtárs, de ez már az ítélet.” Az Orbán utáni időszak előtt ugyanis lesz itt még egy ország­gyűlési választás. Apróság, de azért mégis. Sőt szerintem több választás is lesz az Orbán utáni időszak előtt… (Egy kommentelő: „Orbán utáni időszak? Te akkor már az idősotthonban fogsz harangozni, Pityu.”)

Forrás: Magyar Nemzet

(Címkép: Ripost/Máté Krisztián)