Ahogy Völner Pál fogalmazott: személyes érdeke, hogy a nyomozás során szerepét, ártatlanságát mielőbb tisztázhassa, ezért feltétel nélkül támogatja mentelmi joga kiadását.

Nem vesz részt az Országgyűlés Mentelmi bizottságának ülésén Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium múlt héten lemondott államtitkára, akit a Legfőbb Ügyészség hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsít. A kormánypárti politikus a parlamenti bizottság elnökének, Hargitai Jánosnak december 10-én írt levelében az olvasható, bár megkapta az értesítést az ülésre, azon nem kíván részt venni, egyben kérte Hargitait, hogy döntsenek mentelmi joga kiadásáról.

Völner úgy fogalmazott:

„A Legfőbb Ügyészség általam is megismert tartalmú indítványa meglehetősen zavaros, elnagyolt, ellentmondásos, több helyen összefüggéstelen, bizonyos részeiből az sem derül ki, hogy a Legfőbb Ügyészség milyen bűncselekmény megállapítását feltételezi”.

Ezt a jogi véleményt védője, Papp Gábor ügyvéd is megerősítette, aki a politikus levelét eljuttatta a 24.hu-nak. Völner Pál arról is írt:

A Legfőbb Ügyészség indítványa engem érintően számtalan valótlan állítást tartalmaz,

melyekre konkrétan majd a nyomozóhatóság részére fogok reagálni”. Mint írta, az ügyészség megkeresése nincs teljesen összhangban azzal a közleménnyel, melyet a közvélemény december 7-én ismerhetett meg.

Ennek ellenére – fűzte hozzá – kifejezett személyes érdeke, hogy a nyomozás során szerepét, ártatlanságát mielőbb tisztázhassa, ezért feltétel nélkül támogatja mentelmi joga kiadását.

mandiner.hu