Belépünk szombaton a 2022-es esztendőbe, magunk mögött hagyjuk ezt az évet. A járvány végig kísérte az elmúlt tizenkét hónapot is, ám az oltásoknak és a kormány intézkedéseinek köszönhetően újraindult az ország. Érdemes visszatekinteni, hogy 2021-ben milyen rendkívüli bejelentéseknek és gazdasági sikereknek lehetett örülni.

Szja-mentesség és -visszatérítés

Orbán Viktor idén januárban jelentette be, hogy 2022-től a 25 év alatti fiatal munkavállalókat mentesítené az állam a személyi jövedelemadó (szja) megfizetése alól. – A nyugdíjasok mellett a fiatalokat is támogatjuk, hogy önálló lábra tudjanak állni. Ha ez sikerül, akkor az egész válságkezelési rendszer kerek lesz – fogalmazott a miniszterelnök.

Jelezte azt is, hogy „a baloldali politika, amely adót emel, az megfojtja a bizalmat, akkor inkább védekezésre rendezkednek be a magyar családok. Ha adócsökkentés van, akkor az bizalmat kelt az emberekben.”

A terv szombattól megvalósul, mert január 1-jétől hatályba lép az szja-mentesség ebben a körben is. Tíz fiatalból ma minden harmadik-negyedik dolgozik Magyarországon. Ez másfélszer több, mint tizenegy évvel ezelőtt, 2010-ben még csak minden hatodik fiatal lépett ki a munkaerőpiacra. A fiatalok fizetése is jelentősen nőtt az elmúlt években: míg 2010-ben a bruttó átlagbérük 136 ezer forint volt, addig 2021-ben már 319 ezer forint.

– Az adómentesség hatására egy nyolc órában dolgozó fiatal havi 50-65 ezer forinttal többet vihet haza. Éves szinten ez 600-800 ezer forinttal több nettó jövedelmet jelent – mutatott rá közösségi oldalán György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.

Orbán Viktor a lépés bejelentésekor elmondta azt is, hogy több munkahelyet hoznak létre, mint amennyit a vírus tönkretett. Ez így is lett, mintegy 4,7 millió ember dolgozik Magyarországon, erre a rendszerváltozás óta nem volt példa.

A miniszterelnök eddig nem látott támogatást jelentett be júniusban a Világgazdaság Magyarország újraindul című konferenciáján. – Azt javaslom a kormánynak, hogy csinálja azt, amit még sosem csinált. Ha sikerül elérni idén az 5,5 százalékos GDP-növekedést, akkor a gyermeket nevelő szülőknek adjuk vissza azt az adót 2022. január–februárban, amit befizettek a 2021-es év után – mondta. Ez így is lesz, a gazdaság teljesítménye ugyanis a második negyedévben mintegy 18 százalékkal nőtt éves alapon. A harmadik negyedév pedig 6,1 százalékos bővülést produkált.

A szja-t az átlagbérig téríti vissza az állam, ez azt jelenti, hogy maximum nyolcszázezer forintot kap egy szülő, tehát egy család akár 1,6 millió forinttal gyarapodhat. A juttatás összköltsége hatszázmilliárd forint. Orbán Viktor hangsúlyozta: a családokat rendkívüli módon megviselte a járvány és annak következményei, ezért az állam szeretné őket kárpótolni.

Minimálbér-emelés adócsökkentéssel

A kormányfő ezen a konferencián beszélt arról is, hogy 2022-től kétszázezer forintra emelkedhetne a minimálbér. Ezt az állam adócsökkentéssel segíti elő. Ez is valóra válik, októberben megállapodtak a szociális partnerek a 2022-es minimálbér és a garantált bérminimum összegéről. Előbbi bruttó kétszázezer forintra, utóbbi bruttó kétszázhatvanezer forintra nő. A legkisebb keresetek így húsz-húsz százalékkal emelkednek. Ehhez a kormány 13 százalékra csökkenti a szociális hozzájárulási adót, amelybe beleolvad a szakképzési hozzájárulás.

A teljes cikket a Magyar Nemzetben itt olvashatja el.

Kép: miniszterelnok.hu