Márki-Zay Péter politikáját az előválasztáson aratott győzelme óta még hangsúlyosabban Soros György és a globalista erők érdekeinek kiszolgálása határozza meg.

A bevándorlás és az LMBTQ-lobbi nyílt támogatása, a rezsicsökkentés elleni harc, valamint a minimálbér eltörlésének kívánalma mind meghatározott célt szolgálnak – a nemzetközi baloldali hálózat politikai és pénzügyi támogatásának megszerzését. Ennek a stratégiának régmúltra visszatekintő hagyományai vannak a hazai baloldalon, melyhez az ellenzék miniszterelnök-jelöltje minden jel szerint kiválóan alkalmazkodik, így nem véletlen, hogy a közelmúltban a Soros-hálózat számos vezető alakjával tárgyalóasztalhoz ülhetett. Ugyanakkor nem kétséges, a globalista érdekeknek történő feltétel nélküli megfelelés nemcsak Magyarország szuverenitását veszélyeztetné, hanem az életszínvonal drasztikus romlásához is vezetne – írja elemzésében a Századvég, melyet az Origo szemléz.

Márki-Zay Péter október 20-án a CNN-nek adott interjújában a baloldal miniszterelnök-jelöltjeként a bevándorlás mellett foglalt állást, rá két napra pedig a Newsweek magazin hasábjain állt ki az LMBTQ-lobbi mellett, elítélve a magyar kormány e témában folytatott gyermekvédelmi intézkedéseit. A globalista orientációjú politika október 23-án teljesedett ki, amikor Márki-Zay Péter a baloldal közös megemlékezésén az amerikai spekuláns bevándorlásban tanúsított szerepét relativizálva kijelentette:

„Soros Györgyről még egyetlenegy migráns betelepítését sem tudták bebizonyítani”.

A balliberális fősodorhoz igazodó kommunikáció, valamint a Soros György melletti nyílt kiállás tudatos stratégia mentén szerveződött: Márki-Zay Péter is igénybe kívánta venni a hazai baloldalon már szokássá vált brüsszeli körutak politikai eszközét, annak érdekében, hogy a nemzetközi baloldali hálózat vezető szereplőivel tárgyalhasson.

A módszer bevált, Márki-Zay Péter ugyanis november első felében többnapos tárgyalássorozatra szóló meghívást kapott a belga fővárosba, ahol a Soroshoz közvetve vagy közvetlenül kötődő uniós döntéshozók és politikai szereplők közül többek között Věra Jourovával, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnökével, Ska Kellerrel, a Zöldek frakcióvezetőjével, Iratxe García Pérezzel, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) frakciójának elnökével, valamint Manfred Weberrel, az Európai Néppárt vezetőjével is egyeztethetett.

A hagyományos európai és keresztény értékeket fokozatosan feladó Néppárt soraiból nem kevesebb mint 36 képviselő szerepel az OSF(a Soros György által alapított Open Society Foundations (OSF) belső adatbázisából származó, Megbízható szövetségesek az Európai Parlamentben címet viselő dokumentum) megbízhatósági listáján. Ennek az egyértelmű balra tolódásnak az egyik vezéralakja Manfred Weber, aki nemcsak a Sargentini-jelentés támogatásával összefüggésben nyilvánult meg egyértelműen a balliberális érdekek mentén, de aktív részese volt annak a kizárási eljárásnak is, melyet a Néppárt tagpártjai egyebek mellett a Soros-egyetem magyarországi helyzete miatt kezdeményeztek.

EZT A GLOBALISTA ORIENTÁCIÓJÚ POLITIKÁT FOGLALTA KERETBE WEBER EGY KÉSŐBBI TWITTER-BEJEGYZÉSÉBEN, AMIKOR ÚGY FOGALMAZOTT, HOGY „A MAI VILÁGBAN NINCSEN NEMZETI SZUVERENITÁS.[…] EGY GLOBALIZÁLT VILÁGBAN ÉLÜNK”.

Márki-Zay brüsszeli találkozóit követő politikáját kielemezve pedig világos képet kaphatunk arról, hogy milyen elvárásokat támasztottak a globalista erők az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének irányába: a hódmezővásárhelyi polgármester nem sokkal a visszatérését követően, plakátkampány keretében vette védelmébe a bevándorlással összefüggésben Soros Györgyöt, emellett visszatérően bírálja a kormány kisfogyasztók érdekeit szolgáló rezsicsökkentő intézkedéseit, elismerve, hogy a maga részéről a multinacionális energiavállalatok érdekeit szolgáló 2010 előtti neoliberális megközelítést alkalmazná, végül pedig eltörölné a minimálbért, mely utat nyitna a külföldi kézben lévő óriásvállalatok fizetéscsökkentő törekvéseinek és a bérek befagyasztásának.

JÓL LÁTHATÓ, HOGY A MAGÁT JOBBOLDALI, KONZERVATÍV JELÖLTKÉNT DETERMINÁLÓ MÁRKI-ZAY PÉTER VALÓJÁBAN NEM A KLASSZIKUS JOBBOLDALI ÉRTÉKEKET KÉPVISELI, ELLENKEZŐLEG, POLITIKÁJÁNAK IRÁNYVONALÁT SOROS GYÖRGY ÉS A BALLIBERÁLIS ERŐK CÉLJAI HATÁROZZÁK MEG.

Ugyanakkor a globalista érdekeknek történő feltétel nélküli megfelelés nemcsak Magyarország szuverenitását veszélyeztetné, hanem az életszínvonal drasztikus romlásához is vezetne, mely elsősorban a kis- és átlagkeresetűeket érintené.

Forrás és teljes cikk: origo.hu

Kiemelt kép: Századvég