Szinte minden hazai vállalkozás készül valamekkora mértékű béremelésre idén, számol be a Magyar Nemzet. A tíz főnél több munkavállalót foglalkoztató cégek közel kilencven százaléka tervez bérintézkedést, mintegy hatvan százalékuk ráadásul az inflációt meghaladó mértékben. Így 2022-ben tíz százalékkal is nőhetnek a reálbérek.

A bérfelzárkózást csak átmenetileg lassította a Covid–19-járvány 2020-ban és 2021-ben. Egyfelől a garantált bérminimum közel húszszázalékos emelése, másfelől a tapasztalt és képzett munkaerő megtartásáért, megszerzéséért vívott harc helyezi komoly nyomás alá a vállalkozásokat. A versenyszféra bérrendezési szándéka azt mutatja, hogy a cégek számolnak a korábbiaknál magasabb infláció­val, így a béremelés a legtöbb szereplőnél az alkalmazottak keresetének vásárlóértékét is növeli.

A járvány terjedését fékező korlátozások tavaly nyári megszüntetését követően gyorsan talpra állt a magyar gazdaság. Ennek következtében visszatért a 2019-ig sok ágazatban meghatározó munkaerőhiány.

A betöltetlen álláshelyek száma meg is haladja a válság előttit.

A versenyszféra ebben a munkaerőpiaci helyzetben a bérek és a juttatások emelésével tudja megtartani a munkavállalóit.

A fizetés pedig akkor marad versenyképes, ha nem szakad le a konkurenciá­nál jellemző bérektől. Fontos, hogy a munkavállalók is tisztában vannak ezzel, így a szakemberhiánnyal sújtott ágazatokban a fluktuáció is egyre jellemzőbb. Az a vállalkozás marad versenyképes, amelyik versenyképes fizetést kínál a beosztottaknak.

Forrás: mandiner.hu

Kiemelt kép: autopro.hu