Több mint kétszáz község orgonáját újították fel kormányzati támogatással az elmúlt másfél évben – közölte az MTI-vel Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, miután a 600 lakosú Vas megyei Bucsu községben átadta a Szent Mihály templom szintén a program keretében megújult orgonáját.

Elmondta, a harmadik éve futó program során kicserélték a zeneiskolákban használt hangszereket, gitárt, fuvolát és csellót adtak több száz „a templomok környékén mozgolódó” fiatal kezébe, majd megvizsgálták azt is, hogy hol vannak olyan kistelepülések, ahol a templomi orgonákat leromlott állapotuk miatt már nem tudják használni, mert azok elhangolódtak, beporosodtak, lerobbantak.

Fekete Péter

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár Fotó: MTI/Filep István

Hozzátette: az országban egyedülálló módon a Szombathelyhez kapcsolódó kistérségében sikerült a legtöbb templomi orgonát megújítani, hiszen hamarosan Dozmaton és Toronyban is átadnak egy-egy megújult templomi hangszert.

Hende Csaba, Vas megye 1-es számú választókerületének Fideszes képviselője elmondta: választókerületének több templomi közössége, egyházközsége döntött úgy, hogy élni kíván a templomi orgonák felújítására kiírt pályázati lehetőséggel.

Szavai szerint azért érezte fontosnak, hogy a választókerületi képviselőként kiemelten támogassa az elhatározást, mert a megújított orgonák – „amelyek az úr hangszerei” – amellett, hogy fontos részei a liturgiának, szakszerűen felújítva lehetővé teszik azt is, hogy a kiváló akusztikai adottságokkal bíró templomok a vidéki kistelepüléseken időnként koncerttermekké is váljanak.

Haller László plébános közölte: templomukat – pályázati forrásokból – az elmúlt években külsőleg és belsőleg is felújították. Külön öröm a számukra, hogy most a több, mint száz éves orgonájuk is sorra került.

A szentmisét és az átadóünnepséget követően Lakner-Bognár András orgonaművész és Illés Klaudia hegedűművész, majd pedig Varga Miklós rockénekes adott koncertet a fíliaként működő bucsui római katolikus templomban.

Forrás: MTI

Kiemelt kép: Hende Csaba beszédet mond a Szent Mihály-templom felújított orgonájának átadásán a Vas megyei Bucsun 2022. február 19-én. Forrás: MTI/Filep István