Az állam szenátusán is átment az a javaslat, amely szerint a jövőben nem fogja támogatni az állam a gendertanulmányokat az egyetemen – írja a V4NA hírügynökségre hivatkozva a Magyar Nemzet.

A wyomingi szenátus az Egyesült Államokban 16:14 arányban megszavazta a Wyomingi Egyetemen található Gender Studies program finanszírozásnak megszüntetését egy költségvetési módosítással – olvasható a V4NA hírügynökség cikkében.

„Ez az egyik, ami miatt nem tudtam aludni, mert mint az egyik olyan ember, aki az egyetemre érkező közpénzekért felelős, úgy éreztem, hogy ez olyan, amivel a választóink nem értenének egyet. Aki azt hiszi, hogy ez nem igaz, az pedig elmehet bármelyik választóhoz, és kérdezze meg, hogy mit gondol erről”

– tette hozzá a szenátor.

Charles Scott szintén Republikánus párti szenátor pedig ezt mondta az üggyel kapcsolatban:

Egy rendkívül elfogult, ideológiailag vezérelt oktatást támogatott az állam, amelynek nem látom semmiféle tudományos legitimitását.

Forrás: Magyar Nemzet

Borítókép: media-pes.eu