Miközben a WHO frissen megjelent (véletlenül pont a Planned Parenthood egyik munkatársának közreműködésével készült) iránymutatásában szorgalmazza, hogy nőjogi és emberi jogi okokból bármely magzatot korlátlanul, azaz akár születésig el lehessen vetetni (minden nőnek joga van a posztabortusz-szindrómához, s minden leánymagzatnak joga van ahhoz, hogy likvidálják, még mielőtt ki tudná nyitni a száját), ugyanezen nőjogok és emberi jogok legnagyobb dicsőségére a mai napon is szül két-három béranya Ukrajnában, valamelyik pincében, hogy például a netflixes disztópiákat idéző nevű BioTexCom vállalat közvetítésével egy-egy német, svéd, spanyol vagy amerikai, esetleg kínai pár megfelelő összeg befizetése ellenében gyerekhez juthasson. Mármint valamikor majd, mert a háború miatt a megbízók nemigen jutnak be az országba, így

a babák pillanatnyilag egy pincében, kaotikusan megszámozva várnak arra, hogy értük jöjjenek.

A magyarországi partnerrel is rendelkező BioTexCom egyébként joggal utal nevében arra, hogy itt egy lukratív üzletről van szó: a párok által befizetett 15–24 millió forintnyi összegből (Black Friday idején 3 százalék kedvezmény!! a magasabb összegért cserébe a baba neme is választható!!) az ukrán béranyának összesen 3–3,5 millió forint jár: ennyi a méhének, helyesebben egész testének kilenc havi bérleti díja. Persze rendszerint egy petesejtdonort is kell fizetni (neki 185 ezer forintnak megfelelő hrivnya jut), így a gyermeknek lesz egy anonim biológiai anyja, egy béranyja, aki gondosan ügyel arra, hogy a várandósság ideje alatt ne építsen ki semmiféle érzelmi köteléket a magzattal, valamint egy jogilag az anyjának minősülő nevelőanyja és egy apja, akik a jelen helyzetben esetleg csak hónapokkal születése után veszik őt először karjukba. Ami egyébként már a koronavírus alatt is gyakorlat volt – és akkor ez még a jobbik eset, mert a koraszülött, sérült babák esetében az se ritka, hogy a megrendelők végül egyáltalán nem kérik a porontyot.

Legyártják őket, aztán ott maradnak ukrán árvának (visszáru, kvázi). Kerestem, hogy a WHO miként vélekedik minderről emberi jogilag, de úgy tűnik, ehhez nincs szava – a fő, hogy minden fizető kliens reproduktív jogai maradéktalanul biztosítva legyenek.

A BioTexCom mindenesetre feltöltött egy videót, amely szerint óvóhelyükön akár kétszázan is elférnek (pillanatnyilag egyébként 600 béranya hord ki náluk gyereket) – ehhez képest egy wc áll rendelkezésre és egyetlen darab elektromos főzőlap, plusz néhány ágy és egy csomó hálózsák a csupasz földön. Nem mintha békeidőben gondosabban bánna a cég a zömében mélyszegény béranyákkal: a terhesség utolsó szakaszában ugyanis elkülönített, felügyelt szálláson kell lakniuk, ahol olykor két nőre jut egy ágy. A kilencedik hónapban ez különösen kényelmes lehet, éljenek a nőjogok.

A hírportálok hősként ünneplik a külföldi szülőket, akik a háború ellenére Kijevbe utaznak a kifizetett és megszületett babáért és viszontagságos körülmények között hazaviszik magukhoz

– miközben az legfeljebb az „abszolút minimum” kategória, hogy az ember lehetőség szerint nem hagyja hetekig-hónapokig magára azt a kiszolgáltatott csecsemőt, akit egy obskurus üzletág pénzelésével és egy szerencsétlen nő testének használatával kierőszakolt magának. Különös tekintettel arra, hogy a párok a kaland után hazatérnek kényelmes, biztonságos jólétükbe, míg a (saját gyermeküket rendszerint egyedül nevelő) béranyák ott maradnak a háború kellős közepén, tejlázzal. Utóbbiakról kevesebb szó esik: az évszázadokkal ezelőtti gyarmatosítók szobrait le kell dönteni, mert csúnyán kihasználtak másokat a saját vágyaik kielégítése érdekében, ellenben vegyük úgy, hogy a ma élő, saját szuterénre gyűjtő kiszolgáltatott ukrán béranya jól járt, hiszen egy fizetett terhességért cserébe hozzásegíthetett egy nyugati párt a saját vágyaik kielégítéséhez.

Persze ilyenkor szokott jönni a fő érv: miért, ezek a gyerekek inkább meg se szülessenek? Ez volna a keresztényi életvédelem?

Igen, bármilyen szívtelenül hangozzék is: ezek a gyerekek, akikre egy BioTexCom nevű (korábban már szervkereskedelem gyanújába is keveredett) céggel, pénzért szerződnek, akik leszállítandó tételként, a mélyszegénységből való időleges kilábalás eszközeként fejlődnek egy idegen méhben, és akiknek szülei (megrendelői) olyannyira képtelenek lemondani saját elképzeléseikről, hogy még a hazájukban illegális módszerektől sem riadnak vissza – nos, igen, pont ezek a gyerekek azok, akiket nem kellene erőltetni.

Legalábbis ha én lennék potenciális magzat, és választhatnék, hogy kihez mennék, egy profitorientált ukrán cég + béranya + a gyerekprojektet mindenáron keresztülvivő középkorú pár kombóhoz-e, vagy pedig egy huszonéves párhoz, véletlenül becsúszva és meddő életvédők által támogatva, nagy valószínűséggel utóbbit választanám. És örökre hálás lennék a meddő életvédőknek, amiért lehetővé tették, hogy pont oda születhessek, ahová akartam.

Forrás: Francesca Rivafinoli/vasarnap.hu

Kiemelt kép: YouTube