Ma délután lejárt a külképviseleti névjegyzékbe vétel határideje – így tehát végre vége a számháborúnak, és a matematika szenvtelen, ámde annál őszintébb nyelvén pontos tájékoztatást kaphatunk a helyzetről: hányan is várják türelmetlenül, hogy londoni száműzetésükből elzavarhassák az Orbán-kormányt. Hogy hazatérhessenek az oly régóta várt szebb jövőbe. – olvasható Francesca Rivafinoli tegnap este megjelent írásában a vasárnap.hu portálon, amelyet alább olvashatnak.

Úgyhogy aki tippelni szeretne, annak utolsó lehetőségként, íme a számtanpélda: Ismert, hogy a brexit miatt 141 ezer nagykorú magyar kért tartós letelepedési engedélyt az Egyesült-Királyságban; beszélik, hogy ennél lényegesen több honfitársunk él arrafele (a HVG szerint csak Londonban vannak vagy 200–220 ezren); továbbá hallottuk, hogy a kutatások alapján öt külföldön élő magyarból négy kormányváltást szeretne, de izibe’. A megadott adatok alapján számítsa ki, hányan regisztrálhattak a nagy-britanniai külképviseletekre!

Megvan a tipp?

Ezzel szemben a legutolsó adatok szerint a tényleges létszám a véghajrában: 10 301 fő.

Külön érdekesség, hogy 2018-ban 12 453 magyar szerepelt ugyanezekben a névjegyzékekben; konkrétan Londonban négy évvel ezelőtt 9707-en iratkoztak fel, míg idén a határidő lejártának napjáig mindössze 7542-en. Reméljük, az utolsó pillanatban még felébredt néhány londoni momentumos és regisztrált, szépítve némileg az eredményen, különben elég súlyos blamának lehetünk tanúi.

Történt ugyanis, hogy Korányi Dávid (a szegény, kifosztott Budapest által havi egymillióért foglalkoztatott, New Yorkban élő tanácsadó) egyenesen Francis Fukuyama és Anne Applebaum közreműködésével lengetett be április harmadikára hét nyugat-európai nagyvárosba magyar bulikat, stand-uposokat és alkoholos italokat, hátha így motiváltabbá válnak a népek, hogy elfáradjanak szavazni.

Nem vicc: az „Action for Democracy” néven chicagói postacímmel frissen bejegyzett, a magyar, a brazil és a lengyel választások befolyásolására alakult (tehát mérhetetlenül hiánypótló) nemzetközi civil szervezet legelső kezdeményezéseként manchesteri, londoni, bécsi, müncheni, berlini, berni, valamint hágai bulik finanszírozásával próbálja elérni, hogy világlátott, felnőtt magyar ellenzékiek éljenek választójogukkal.

Gyere kormányt váltani, cserébe ingyen csapathatod Ricsárdgírre! Kaphatsz unicumot, ha voksolsz! – hangzik fődemokratáék érvkészlete.

Aki feltölti adatbázisukba az e-mail-címét, annak még el is küldik, hogy konkrétan hova kell menni szavazni. Hol van ettől a szinttől a krumplival megvett idióta konzervatív, aki a szavazást állampolgári kötelességének tartja, és az ügy érdekében saját kontójára akár 600 kilométert is kész utazni, mindenfajta chicagói sillabusz nélkül, önállóan tájékozódva!

Apropó utazás. A névjegyzékekben szereplők alacsony száma azért is különös, mert a Diaspora Aid nevű csoportosulás már több mint nyolcmillió forintot kalapozott össze a szavazni vágyó angliai magyarok megsegítésére, hogy aki számára elviselhetetlen terhet jelent négy évben egyszer felutazni az angol vidékről Londonba vagy Manchesterbe, annak a közösből megvegyék a vonatjegyét. Tehát most a szavazás ürügyén a legcsóróbbak is eljuthatnának végre a Temze partjára, egy kis városnézésre – még sincs tolongás. Ha fizetnének érte, akkor se szavaznak, úgymond.

Persze rávághatja erre határozottan minden önérzetes ellenzéki, hogy ez nem jelent semmit, bizonyára hazaugranak szavazni a többi tízezrek, húsvét előtt két héttel.

MZP is javasolta, hogy jelentkezzenek be furfangosan a billegő körzetekbe. Ezért nem szerepelnek a kinti névjegyzékben. Mert érkeznek tömött sorokban a repülőkkel. Hisz külön meg is hirdették lelkes aktivisták bő egy hónapja, hogy utazzanak közösen haza az elhivatott ellenzékiek a hardcore fapados cég március 31-i délutáni járatával; még a #vanmásik is reklámozta. „Megérkezés után van idő a médiaszereplésre, célunk az aznapi híradókba való bekerülés” – írták a szervezők, hát ki tudna ilyen kecsegtető ajánlatnak ellenállni?

A gond az, hogy a ma reggeli állapot szerint még gyanúsan nagy a választék a jövő hét végi fapados jegyekből, azaz férőhelyekből.

A konkrétan javasolt 31-i londoni járatra az imént még egy képzeletbeli 19 fős csoportnak is sikerült helyet találnom, de a sztenderd munkavállaló számára legideálisabb „péntek esti hazajövetel + vasárnap esti vagy hétfő hajnali visszaút” kombinációt is lehet még 30 ezer forint körül foglalni; törzsutas-kedvezménnyel kijön huszonkettőből is. Kontrollcsoportként ellenőriztem a két héttel későbbi, húsvéti járatokat is, azok már most bő kétszer annyiba kerülnek.

Ezért – bármennyire is népszerű az a Dobrev Klárától Jakab Péteren át Márki-Zay Péterig ívelően alkalmazott vándormotívum, miszerint a nyugatra űzött magyar másra sem vár, mint hogy a Gyurcsány–Fekete-Győr tengely felszabadítsa az országot – az objektív számadatok alapján talán megállapodhatunk abban, hogy 2022-ben az angliai magyarok szűk tíz százalékának (se) fontos, hogy egyáltalán véleményt nyilvánítson az Orbán-kormányokról, és még szélsőséges esetben is legfeljebb ekkora hányaduk szavazna konkrétan az ellenzéki összefogásra.

Minden további magyarázkodás és diktatúrázás csupán üres önáltatás. Sorry.

2022 Plusz:

A megnyugtató korrekt sorok örvendetesek, de ez senkit ne tévesszen meg. Mint a fenti sorok szerzője is említést tesz arról, az ellenzék már eddig is számos furfangot igyekezett bevetni és minden bizonnyal még számos ravaszságot bedob az elkövetkezendő két hétben. Tehát nem lehet hátradőlni, mondván, úgy is nyerünk megállapítással, olyan programokat szervezni, hogy ne jusson idő április 3-án választani.

Ha törik, ha szakad, mindnyájunknak el kell menni!

 

Kiemelt kép: Unsplash