A kommunisták áldozatai 3.

A CÖF-CÖKA által alapított Civil Igazságtételi Bizottság munkája alapvetően a kommunizmus idején elkövetett, máig feltáratlan és így következmények nélkül maradt bűnök bemutatását végzi. Zétényi Zsolt tanulmánya a kommunista terror tombolásáról és a kommunisták áldozatairól szól.

Az „Igazságszolgáltatás” áldozatai
az 1944-1990 közötti szovjet katonai megszállás, az alkotmányosság szünetelése időszakában.

Ebben az időben a kommunista meghatározottságú bűnüldöző szervezetek, valójában bűnelkövető intézmények által, úgynevezett bírósági határozatok alapján 363 háborús és népellenes bűntett elkövetésével összefüggve kivégzett volt, a politikai jellegű bűncselekmények miatt 538 kivégzett, s a megmaradó 329 a köztörvényes kivégzés száma. Ez a felsorolás akkor helyes, ha az alább felsorolt bűncselekmények miatti elítélések kimerítik a politikai elítélések teljes körét.

A rendelkezésre álló 1232 kivégzett ügyében (államellenes (politikai) bűntettek vélt vagy valós voltától függetlenül, mert nem mindenkinek a hozzátartozója kérhette az ex lege megállapította semmisségi igazolás kiadását, s a többség nem volt abban a helyzetben, hogy eredményes rendkívüli perorvoslatot kezdeményezzen,) az rögzíthető, hogy 1945. február 4. és 1988. július 14. között (a 363 háborús és népellenes bűntett elkövetésével összefüggve kivégzettek mellett) életét elvették:

fegyveres összeesküvésért 1,
népi demokratikus államrend elleni mozgalom vezetésért 1,
szervezkedésért 252,
hűtlenségért 230,
katonai és gazdasági adatszolgáltatásért 1,
tiltott határátlépés kísérletéért 3,
fegyver- és lőszerrejtegetésért 48,
lőfegyverrel való visszaélésért 1,
robbanóanyaggal visszaélésért 1 személynek.

1944-1956. A második kommunista terror első évtizede

A Magyar Kommunista Párt már a kezdet kezdetén bejelentette, hogy igényt tart a rendőrség megszervezésére és vezetésére, továbbá a belügyminiszteri pozícióra. Az Ideiglenes Nemzeti Kormányban (1944. december 22-étől 1945. november 5-éig) még a parasztpárti Erdei Ferenc volt a belügyminiszter, 1945. november 15-étől azonban a Belügyminisztérium mindvégig kommunista vezetés alatt működött. A Tildy-kormányban Nagy Imre volt a belügyminiszter 1946. február 4-éig, Nagy Ferenc, majd Dinnyés Lajos kormányában Rajk László 1948. augusztus 5-éig, akit Kádár János követett 1950. június 23-áig. A kommunista belügyminiszterek sorában rövid ideig Zöld Sándor, majd Házi Árpád és Győré József következett, akit Gerő Ernő (az első Nagy Imre-kormányban) követett, őt 1954. július 6-ától Piros László váltotta fel a második Nagy Imre-kormány megalakulásáig, 1956. október 24-éig.

Az ÁVO – szervezeti betagolódásától függetlenül – kezdettől fogva Rákosi Mátyás közvetlen irányítása alatt működött, amit Péter Gábor akkor sem titkolt, amikor még a koalíciós pártok képviselői is pozíciót kaptak a Belügyminisztérium és a rendőrkapitányságok vezetésében. A kommunista párt vezetőinek közvetlen irányítása alatt működő állami terrorszervezet, illetve az utasításokat végrehajtó vezetők felelősségre vonására kizárólag Rákosi Mátyás adhatott utasítást. A párt terrorszervezetének bűnlajstromát nehéz lenne összeállítani. 1945 és 1953 között szinte minden – a kommunista párt és Rákosi személyes hatalmát erősítő – politikai bűncselekményt az ÁVO, ÁVH készített elő, szervezett meg és hajtott végre.

A terrorszervezet politikai bűncselekményeinek sora a koalíciós időszakban (1946 -1948) vált jól láthatóvá a politikai ellenfelek „likvidálásával”. b) Az ÁVO, ÁVH által szervezett legjelentősebb ügyek: – az igazolás és a B-listázás felhasználása a politikai ellenfelek kiszorítására a közéletből; – a népbírósági eljárások előkészítése során alkalmazott verések, kínzások; – a Magyar Testvéri Közösség-per előkészítése, lefolytatása (az ÁVO, a Katpol. és a szovjet szervek együttműködése révén) és ennek eredményeképpen az FKGP szétverése; – Magyar Közösségi perek, Donáth György kivégzése, Nagy Ferenc miniszterelnök megfenyegetése és megzsarolása, aminek következtében lemondott miniszterelnöki posztjáról és külföldön maradt (1947 májusában); az FKGP főtitkárának, Kovács Béla nemzetgyűlési képviselőnek a Szovjetunióba hurcolása 1947-ben; –Tildy Zoltán lemondatása 1948-ban és házi őrizetben tartása; – a külföldi tőke kisajátítása érdekében megszervezett koncepciós perek, így a Magyar-Amerikai Olaj Részvénytársaság- (MAORT-) ügy, amelyben a vád az „amerikaiak által irányított és magyar cinkosaik segítségével végrehajtott szabotázs” volt; a Standard-ügy, amely szerint szándékosan csökkentették a termelést az amerikai vállalat magyarországi leányvállalatánál; – az 1947-es „kék cédulás” választási csalás előkészítése és megszervezése; – a magyarországi egyházak megfélemlítése, „harc a klerikális reakció ellen”, az ennek keretében lefolytatott koncepciós perek, vallatások, kínzások egyházi vezetők ügyében (Mindszenty József és Grősz József katolikus főpapok és társaik elleni perek); – a kommunista párton belüli esztelen tisztogatások, leszámolások és perek sorozata: Rajk László, Pálffy György, Sólyom László, Révay Kálmán és társaik pere és kivégzése; a Szűcs testvérek agyonverése; Ries István halálra kínzása és az ún. szociáldemokrata perek, Szakasits Árpád, Marosán György perei, valamint Kádár János pere; – kísérlet 1953 tavaszán egy „cionista per” megszervezésére, amelynek előkészítéseként tartóztatták le 1953. január 3-án Péter Gábort, Simon Jolánt (Péter Gábor feleségét), Décsi Gyulát (Péter Gábor volt helyettesét), Tímár Istvánt, Bárd Andrást, Szirmai Istvánt az ÁVH és a párt apparátusából, továbbá a JOINT és az Izraelita Hitközség vezetőit mint cionista összeesküvőket.

A politikai terror szervezetét közvetlenül Rákosi Mátyás irányította, Gerő Ernővel és Farkas Mihállyal együtt. A totalitárius párthatalom legfontosabb végrehajtó szervezete a Belügyminisztériumon belül megszervezett, majd onnan kiemelt Államvédelmi Osztály, később Államvédelmi Hatóság volt, amely virágkorában mintegy 30-40 ezer fős állományból állt, s mintegy 1,5 millió állampolgárról vezetett feljegyzéseket, készített jelentéseket.

A törvényerőre emelt négy miniszterelnöki rendelet alapján 1945. február 4-étől négy esztendőn keresztül – 1949. február 1-jéig – a fővárosban 160 – országosan 189 – személyt végeztek ki a háborús és népellenes bűntettek elkövetése miatt. Két jól elkülöníthető csoport emelkedik ki. A legtöbb kivégzést – 78 személynél – a nyilaskeresztesek hatalomra juttatását követően általuk elkövetett, jórészt tömeges gyilkosságokban való, különböző fokú részvételük miatt hajtották végre.

A további kivégzésekkel a különböző fegyveres szervezetek magas rangú vezetőit, valamint mellettük különböző, kisebb-nagyobb beosztásokban működő társaikat sújtották. Hivatásos katonák, csendőrök és rendőrök egyaránt találhatók közöttük, a ranglétra esetükben a vezérezredestől tizedesig terjedt. Voltak, akiknek semmi közük nem volt a zsidósággal szemben alkalmazott korábbi agresszív cselekményekhez. A közismert kormányzati vezetőkkel szemben lefolytatott büntetőeljárások során a vádiratokban és a kihirdetett ítéletekben a hangsúlyt nem a holokauszt során történtekre helyezték.”

……….Hat hatályba léptetett semmisségi törvény volt szükséges annak orvoslására, amit 1945–1989 között Magyarország állampolgáraival szemben a jog megcsúfolásával, az emberi szabadságjoguk megtiprásával elkövettek.

A demokratikus államrend és a köztársaság védelméről szóló 1946. évi VII. törvény népszerű nevén „hóhértörvény” (a demokratikus államrend és a köztársaság büntetőjogi védelméről) nyomán 1956-ig közel 42 679 embert marasztaltak el, túlnyomó többségüket itt már egyértelműen koncepciós eljárás keretében, pártutasításra. A kivégzettekkel szemben alkalmazott büntetőjogi minősítés 253 esetben felel meg a hóhértörvény tényállásainak.

„Az 1962. végi – korántsem teljes – adatok szerint az úgynevezett munkásmozgalmi emberek ellen indított törvénysértő perekben – Rajk-, Sólyom-, „SZDP”-, Kádár-, Szűcs-féle és a Péter-féle, s számos egyedi ügyben – 850 személy közül 360-at internáltak. Politikai perben 418 vádlott közül 28-at kivégeztek, életfogytiglani 69, 15 év börtönt 59, 10 év börtönt 48, 5-10 év közötti börtönt 144, 5 éven aluli börtönbüntetést 65 vádlott kapott. 65 fő ellen megszüntették az eljárást, öt személyt felmentettek a bíróságok.

A kivégzetteken kívül két személy öngyilkos lett, öt életét vesztette a vizsgálatok alatt, 15 fő jogerős ítéletét követően a börtönben, hat az internálótáborban halt meg.

A hozzátartozók közül – közel sem pontos adatok szerint – ketten öngyilkosok lettek, kitiltottak négy, kitelepítettek hét, rendőri felügyelet alá helyeztek egy, az MDP-ből kizártak 16, állásából elbocsátottak hét, alacsonyabb munkakörbe helyeztek 13, nyugdíjaztak 13 főt.”

A koncepciós perek történetileg első – egyben legdurvább – időszaka Magyarországon az 1956-ig terjedő 11 év.

(folytatjuk)

Szerző: Zétényi Zsolt jogász

(Címkép: Fortepan)