A Csíkszeredában élő két fiatal nő számára már elképzelhetetlen a húsvét írott, piros tojás nélkül, ezért minden évben jóval az ünnep előtt hozzálátnak a tojásíráshoz – lehetőleg közösen. Az évek alatt talán csak annyi változott, hogy hogy ma már Edit két kicsi gyereke is figyelemmel kíséri a szorgos kezeket, észrevétlenül is magukba szívva ezt a generációról generációra átívelő ősi tudást. Akárcsak édesanyjuk, nagymamájuk, dédnagymamájuk
A kályha szélén méhviasszal tele edénykék melegednek, benne több kesice is arra várakozik, hogy kézbe vegyék. Edit tojást ír, Bea fát rak a tűzre, hamarosan újabb tojások kerülnek a kályhára. Az előttük lévő kisasztalon egy terítővel leterített tálban várakoznak a már megfőtt, fehér héjú házitojások, egy másik tálban pedig ott mosolyognak ránk a különböző mintával díszített hímestojások. A nagypénteken írott tojás örök életű „Mi még nem is jártunk iskolába, de már tojást írtunk, hiszen amint már nagyobbak lettünk, édesanyánk tanítani kezdett. Az elrepedt héjú tojást mindig mi kaptuk meg, s azon tanulgattunk, pötyögtettünk. Így nőttünk fel. Édesanyánk is, s a 73 éves nagymamánk is a mai napig csodálatosan írja a húsvéti tojásokat. S ugyanígy tanítom most én is a gyermekeimet, a hároméves Anitát és az ötéves Zsoltit. Emlékszem, nagyon kicsik voltunk, s ott sürgölődtünk mi is a tojásíró asszonyok mellett.”
A ma Csíkszeredában élő testvérek számára elképzelhetetlen, hogy a kereszténység legnagyobb ünnepén, húsvétkor ne díszítse asztalukat a maguk készítette írott tojás.
Forrás: Székelyhon.ro/Veres Nándor
„Úgy kívánjuk, amikor szombat este már elkészül a báránysült, de megvárjuk a vasárnap reggeli ételszenteltetést. Én nem is tudnám elképzelni, hogy húsvétkor ne írjak tojást. Ez fontos a lelkemnek. S szintén nagyon fontos, hogy a gyerekeim megtanulják. Annak kimondottan örülök, hogy érdeklődnek iránta, máris tudnak néhány dolgot. A középcsoportos kisfiam óvodás csoportjában is tartottunk nagyhéten tojásírást. Nem kell elkeseredni, ha elsőre nem sikerül, hiszen mi sem most tanultuk meg, hanem gyermekkorunk óta csináljuk, és lassan-lassan a görbe vonalak kiegyenesedtek” – mondja biztató mosollyal Edit.
Forrás, teljes cikk és kiemelt kép: Székelyhon.ro/Veres Nándor
