A Budavári Palota rekonstrukciója során, hetven év után találták meg különleges, századfordulós kandallóinak maradványait. A Várkapitányság tájékoztatása szerint a most feltárt leletek az Andrássy- és Deák-előcsarnokokba készített kandallók elemeit is tartalmazzák.
A Várkapitányság által vezetett Nemzeti Hauszmann Program egyik legfőbb célja a Budavári Palota teljes rekonstrukciója, hogy a látogatók ismét századfordulós fényében csodálhassák meg az épületegyüttest. A felújítás előkészítése során jelenleg az épületegyüttes falainak, pincéinek és elzárt tereinek kutatása zajlik, amely munkálatok során a szakemberek időről időre értékes leletekre bukkannak.
A szakemberek megtalálták például a Hauszmann-kori épület tetejét díszítő palák darabjait, a konyhai, cukrászati és egyéb kiszolgálóhelyiségek zöld betétes és mintázott, fehér keramit padlóburkolatait, valamint ugyanezen helyiségek színes mintázatú Zsolnay-falburkolatainak néhány jellegzetes darabját is.
Legfrissebb bejelentésük szerint most a déli, D és F jelű épületeket összekötő közműalagútban majdnem hetven év után bukkantak a palota egykori kandallóinak több, felbecsülhetetlenül értékes darabjára. A leletek beazonosításakor kiderült, hogy a legnagyobb, tizenhat darabból álló csoport a századfordulón a krisztinavárosi szárny egykori helyiségeibe, az Andrássy- és a Deák-előcsarnokokba készített kandallók elemeit tartalmazza. Ezeken felül előkerült két különösen szépen faragott darab a királyi lakosztály és az első fejedelmi lakosztály között elhelyezett ebédlő márványkandallójából is. Egy további, szépen megmunkált elem az ebédlő és a Szent István-terem között elhelyezkedő Cercle-terem sarokkandallójához tartozott.
A Magyar Hírlapban megjelent SK teljes írását itt olvashatják el.
Kiemelt kép: Várkapitányság