Állásfoglalást fogadott el az Európai Parlament nagy többsége, igen cseles címmel: „Az abortuszhoz való jogot fenyegető globális veszélyek: az abortuszhoz való jognak az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága általi lehetséges felülbírálata” – kezdi írását Francesca Rivafinoli a Vasárnap portálon.
Cseles a cím, hiszen „abortuszhoz való jog” mit olyan (egyelőre) nem létezik, semmiféle nemzetközi szerződésben nincs szentesítve – az elképzelés az lehet, hogy ha bizonyos számú állásfoglalás címébe beleírják, lehetőleg rögtön kétszer is, majd körbe-körbe hivatkoznak az adott dokumentumokra, akkor a közönség adott ponton meg lesz győződve arról, hogy ez a jog tényszerűen adott (ha viszont adott, akkor logikusan határidőhöz se köthető).
Persze a módszert már Dobrev Klárától is megszokhattuk: annyiszor posztolta ki az elmúlt években, hogy „heroikus küzdelmek árán az imént kiharcoltam nektek az »európai minimálbért«”, hogy rajongótábora számára ma már teljesen egyértelmű, hogy Lácacsékén is ugyanannyit keresne ám a melós, mint Luxemburgban, csak a Zorbán gonoszul megvétózza ezt is.
Tehát megszületett az állásfoglalás, amelyből egyebek mellett megtudhatjuk: „az abortuszhoz való jog korlátozása vagy tilalma az Egyesült Államokban aránytalan hatást gyakorolna (…) az LMBTIQ-személyekre”. Kerestem, hogy van-e valami lábjegyzet, de sajnos úgy tűnik, nincs, pedig itt azért nem ártana némi magyarázat.
Az már eleve eléggé necces, hogy a jelenlegi válsághegyek közepette az Európai Unió parlamentje kétórás vitát tart egy Unión kívüli állam független bíróságának még meg se hozott döntéséről; de ha már így esett, akkor legalább olyanokat nem kellene közzétenni az EU összes hivatalos nyelvén, hogy a leszbikusokat és a melegeket különösen súlyosan érintik az abortusszal kapcsolatos korlátozások.
De az írott szöveg mellett ott volt még a plenáris vita is; lássunk abból is egy epizódot. Szólásra emelkedik a német néppárti férfi, hogy higgadtan és asszertívan elmondja, szerinte eseti alapon mérlegelni lehet az abortuszt, az „oké”, összességében viszont Európában megvan a lehetőségünk az élet megóvására, úgyhogy nem kéne Pandóra szelencéjét nyitogatni azzal, hogy az önrendelkezési jogot az élethez való jog fölé helyezzük. Na, hogy reagál erre a Szocialisták és Demokraták(!) Progresszív Szövetségének aktuális női felszólalója?
Természetesen hisztérikusan ordibálva nekiesik, hogy „Ön itt teljesen egyértelműen férfiként beszél hozzám, a nőhöz”, olyan férfiként, akinek „soha nem kell megfizetnie” ugyanazt az árat, és aki csak hiszi, hogy bele tudja képzelni magát egy nő helyzetébe, úgyhogy Önnek „mint férfinak” most hallgatnia kellene. (Élénk taps, ováció a sorokból.)
Sok izgalmas mozzanat van ebben, vaskos kötetet lehetne írni róla, kezdve azzal, hogy a német kormány queerügyi megbízottja a napokban fejtette ki, hogy ránézésre még egy orvos se tudja megállapítani, hogy ki milyen nemű, erre most az egyik német kormánypárt állítólagosan progresszív tagja a strasbourgi ülésterem pulpitusáról, sok méter távolságból (kézimunka-szakoktatói végzettséggel) „teljesen egyértelműen férfi”-nek minősíti képviselőtársát. Több következetességet, ha kérhetném.
De javasolnám azt is, hogy innentől kezdve a magyar kormánypárti EP-képviselők a magyar belügyeket és a magyarországi energiaellátást érintő valamennyi kérdésben mutatis mutandis szó szerint (és természetesen forrásmegjelöléssel) idézzék ezt a lelkesen ünnepelt progresszív felszólalást: „Ön itt teljesen egyértelműen németként/svédként/portugálként/hollandként beszél hozzám, a magyarhoz. Csak hiszi, hogy bele tudja képzelni magát a mi helyzetünkbe. Önnek nem kell viselnie ugyanazokat a következményeket. Úgyhogy ez most az a pont, amikor lesz szíves befogni a száját”.
Sose szégyen, ha egy diktatúra tanul a demokrácia fellegvárának népszerű politikusaitól.
Francesca Rivafinoli teljes írását a vasarnap.hu portálon olvashatják.
Kép forrása: Lifenews