Adamik Lajos első magyarként vette át az Osztrák Állami Műfordítói Díjat vasárnap Bécsben, a Literaturhausban. Az osztrák kulturális minisztérium az osztrák irodalom más nyelvre történő átültetéséért ítélte a rangos elismerést Adamiknak. Erről számolt be a Gondola Molnár Pál írásában.
– …Az Ausztriában a műfordítás terén legmagasabb elismerésként számontartott díj indoklásában a zsűri az irodalmi szövegek szuverén módon, érzékenyen és a legmagasabb színvonalon való átültetése mellett a filológiai pontosságot emeli ki…
– A jó fordítás körüli eszmecsere mindig is e két sarokpont körül forgott: szépség és hűség. A nyelvek és kultúrák közötti távolságok miatt ezer százalékig pontos, egyúttal költőileg is tökéletes irodalmi fordítás nemigen létezhet, a fordító napi munkájában így újra meg újra szembesül a kérdéssel: hol és melyik irányba tegyen kompromisszumokat. Számomra, aki nemcsak kortársakkal, hanem régi, több száz éves szövegekkel is foglalkozom, a filológiai alaposság más szempontból is elengedhetetlen. Minél régebbi egy szöveg, annál több háttérmunka, hozzáolvasás, esetenként saját kutakodás szükséges ahhoz, hogy egyáltalán hozzáférjek a szerzőhöz és művéhez. A fordítói ihletnek és leleménynek csak ezután jut szövegtől függően kevesebb-több szerep a megformálásban…
…– A fordító legfőbb munkaeszköze a nyelv. Minden nyelv más, és minden nyelvnek vannak egyedi sajátosságai és szépségei. A magyar fordító e tekintetben különösen szerencsés, mert a magyar nyelv csodálatosan hajlékony és képlékeny „anyag”, viszonylag szabad szórendjével, fürgén ide-oda mozgó igei állítmányával és agglutinációs rendszeréből következő, szó szerint végtelen szóalkotási lehetőségeivel kiapadhatatlan forrást kínál mesterségünknek. Hozzáteszem: újításainkkal, szóleleményeinkkel és szófacsarásainkkal magunk is újra meg újra tápláljuk ezt a forrást. A magyar fordításirodalom gazdag története számos példát kínál erre.
– Ön 2018 óta a szegedi Inscriptiones Alborum Amicorum kutatócsoport tagjaként művelődéstörténeti és hungarológiai kutatásokat is folytat. A tudós BARÁTOK együttműködése mennyire ad erőt a fölfedezéshez, alkotáshoz?
– Nagy megtiszteltetés, hogy műkedvelőként csatlakozhattam Latzkovits Miklós remek csapatához, és azóta is úgy tekintek erre a foglalatosságra, mint egy exkluzív történettudományi szabadegyetemre. Kutakodásaink során hol a törökkori végvárakat őrző stájer exulánsok, hol az osztrák örökösödési háborúban vitézkedő magyar tisztek és közkatonák életét követhetjük napról napra nyomon. Legutóbb egy hamburgi diák erdélyi utazásait sikerült dokumentálnunk a 17. századi Erdélyben. Albumának bejegyzői között az ifjú Apafi Mihályt, a későbbi fejedelmet is megtaláltuk. Az effajta forrásfeltáró munka maximális filológiai pontosságot követel, és számos kapcsolódási pontot nyújt a fordítói munkához.
Forrás: Gondola
Szerző: Molnár Pál
(Címképen: Adamik Lajos. Fotó: volksgruppen.orf.at)
