„Mindez Lengyelország kemény munkájának és határozott reformtörekvéseinek eredménye” – fogalmazott Ursula von der Leyen.

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikkelye szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.

A brüsszeli közlemény szerint Lengyelország jogalkotási és nem jogalkotási intézkedések sorozatát indította el az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatosan 2015 óta folyamatosan felvetődő, és ezért a 2017-ben indított eljárásban megfogalmazott aggályok kezelésére.

Lengyelország elismerte az uniós jog elsőbbségét a nemzeti jogszabályokkal szemben, elkötelezett az Európai Unió Bírósága és a strasbourgi székhelyű Európa Tanács felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bírósága ítéleteinek végrehajtása mellett, és elismeri a bírói függetlenséget – közölték.

Kiemelték: a jogállamiság súlyos megsértésének legkevesebb két éve fennálló kockázata miatt végül 2017 decemberében indított eljárás lezárásához vezethet, hogy Varsó februárban világos cselekvési tervet mutatott be az aggályok kezelésére, megtette az első konkrét lépéseket a terv végrehajtására, valamint elismerte, hogy a jogállamiságot meg kell őrizni.

Mindezeket követően az Európai Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének kockázata Lengyelország esetében, amit megerősít az is, hogy az ország február végén csatlakozott az Európai Ügyészséghez.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a közösségi oldalán közzétett üzenetében kijelentette: ez a nap új fejezetet jelent Lengyelország számára. „Több mint 6 év elteltével úgy gondoljuk, hogy a 7-es cikk szerinti eljárás lezárható. Gratulálok Donald Tusk miniszterelnöknek és kormányának ehhez a fontos áttöréshez, ami kemény munkájuk és elszánt reformtörekvéseik eredménye!” – fogalmazott.

A jogállamiság folyamatban lévő helyreállítása nagy jelentőségű úgy a lengyel nép, mint az unió egésze számára. Ez a jogállamiság és a demokrácia ellenálló képességének bizonyítéka Európában – tette hozzá üzenetében az Európai Bizottság elnöke.

A brüsszeli testület arról tájékoztatott, hogy Vera Jourová európai értékekért és átláthatóságért felelős biztos a tagországok illetékes miniszterei előtt, az Általános Ügyek Tanácsának soron következő ülésén ismerteti az uniós bizottság elemzését, és bejelenti: a testület hivatalosan le kívánja zárni a 7-es cikkely szerinti eljárást.

Az Európai Bizottság a lengyel igazságszolgáltatás függetlenségének védelmében 2017. december 20-án javasolta eljárás megindítását Varsóval szemben a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye miatt.

Indoklásukban azt írták: a lengyelországi igazságügyi reformok azt mutatják, hogy az ország igazságszolgáltatása a kormányzó pártok politikai ellenőrzése alatt áll. A bírói függetlenség hiányában komoly kérdések vetődnek fel az uniós jog hatékony alkalmazásával kapcsolatban – tették hozzá akkor.

Az uniós szerződés hetes cikke olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely (az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén) végső esetben akár az érintett tagállam szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat az összes többi tagország egyhangú támogatása esetén.

A lengyelországi kedvező fejlemények után már csak hazánk érintett a 7-es cikkely szerinti eljárásban.

 

Mandiner.hu

Borítókép: Donald Tusk
Forrás: Euronews