Megsarkantyúztatta a Dunát, pedig megzaboláztatni akarta. A miniszterelnök lázas igyekezetének következményeként Paksnál ötszörösére mélyült a folyómeder, veszélybe sodorva a hajózást. Fenékküszöböt kellett volna építeni – mondja a geofizikus a Civilek Podcast adásában – nem pedig a két parttól indulva, hatalmas kőtömbökkel középre szorítani a vizet, amely a szűkülő mederben felgyorsulva nemcsak a hordalékot mosta el, hanem a márgáig magával ragadott mindent.
Szarka László Csaba úgy látja, hogy a jelenlegi kormány végleg le akarja állítani Paks II. építését, amelynek elkészültét folyamatosan akadályozzák a mélyzöldek.
Az egyetemi tanár amellett is érvel, hogy miért lenne jelentősége a magyarországi energiamixbe visszavenni a szenet, a szélerőművek erőltetése helyett. Ezeknek ugyanis a közvetlen környezetet romboló hatásuk mellett olyan káros következményük is van, amelyeket jelenleg nem vizsgál a tudomány – teszi hozzá az akadémikus.