Civilek Podcast – Valaki ellopta a létrát (vendég: Döbrentei Kornél)

Szerző: civilek.info

CIVILEK PODCAST

Harcos, de nem katonaköltő. A pénz által mozgatott jelenben azért küzd, hogy a globalizáció által eltiporni akart szellemi közösségeket kiszabadítsa a tőke börtönrácsánál is erősebb szorításából. A Kossuth-díjas költő pályája kisiskolás korában indult, mégsem ívelt töretlenül. A kommunizmus idején nem volt jó ajánlólevél a ludovikás katonatiszt apa és nagyapa.

A tengerre menekült hát Döbrentei Kornél, ahol napi feladat volt az életben maradás, és nem lett a kapitány kedvence a verselő matróz. Hogy talpon tudott maradni, abban olyan atyai pályatársak segítették, mint Weöres Sándor, Nagy László és Kormos István. Líráját és prózáját is meghatározza a megélt történelem, még akkor is, ha annak bizonyítékai részben el is porladtak a „meghitt családi máglyákon”.

Hittel vallja az illyési gondolatot, hogy a fizikai létünk megtartása érdekében szükséges egy, a határok fölötti szellemi, kulturális és lelki birodalom építése.

A Kárpát-medencei magyarság léte, a földrajzilag meghatározható országunk jelenleg is veszélyben van. A haza csak a magasban menthető meg, ám ez létra nélkül nem megy – fogalmaz a Civilek Podcast adásában a november 3-án nyolcvanadik életévét betöltött, Kossuth- és József Attila-díjas költő.

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004